Ez itt a Susnyas Transmissions hírlevele, öt link, öt makacs hínárcafat az anyahajó oldalára tapadva.

Hogyan tedd a karriered jövőbiztossá az AI korában?

Legutóbb mélységében foglalkoztunk az idén megjelent pápai enciklikával, mert az mélységében foglalkozott a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejleményekkel.

A jelentés végén említettem, hogy az enciklika nem merészkedik a gyakorlati ajánlások terepére az olyan aspektusok tárgyalása esetén sem, mint amilyen például az emberi munkaigény tömeges felszámolódásával kapcsolatos ártalomcsökkentés.

Nils Gilman provokatív (?) esszéje azt veti fel, hogy ezek a változások lehetőséget is jelentenek, és valójában a munka átalakulásáról van szó.

Még provokatívabb felvetés: spoiler - az új helyzetben a bölcsészek lesznek nyerő helyzetben!

Gilman úgy érvel, hogy a fehérgalléros knowledge worker évtizedek óta azt csinálja, hogy információkat tekint át, amiket a gerince tetején ülő kognitív kazal segítségével feldolgoz, majd billentyűzet segítségével rögzíti az elemzése eredményét. Ezt a munkát nagyon felgyorsítja a gép, de a magas szintű koncepcionális irányításban az ember szerepe megmarad, sőt, a jelentősége felértékelődik:

És meggyőződésem, hogy legértékesebbé azok a kommunikációs és megértési formák válnak majd, amelyek élőszóban, emberi kapcsolatokban bontakoznak ki igazán: az empátia, a tárgyalóképesség, a meggyőző érvelés és a bizalomépítés képeségei.

A kalkulációk és a szövegfogalmazás szintje fölött az emberi hozzáadott érték Gilman szerint olyan formákban nyilvánulhat meg, mint:

- jó ítélőképesség ködös, dinamikusan változó szituációkban

- távoli, egymással nem triviális kapcsolatban lévő ideák integrálása koherens tervekké

- meggyőzőképesség, tárgyalóképesség és vezetői képesség bizonytalan terepen

Frappáns gondolatot idéz az Anthropic-társalapító Jack Clarktól, mely szerint “egyre fokozódni fog az igény a jó ízléssel és jó intuíciókkal rendelkező” szakemberek iránt, mert amikor a parancsaidat várja egy szuper-produktív AI rendszer, akkor nem árt ha vannak jó ötleteid arra, hogy mit kérj tőle.

Jensen Huang meg azt mondta, hogy a jövő okos emberei azok, akik “vágják a vájbot” és így a problémáknak elébe tudnak menni.

Érdekesnek találtam azt a példát is, hogy a “kamionos” például nem egyszerűen valaki, aki a teherautót vezeti: az áru célbajuttatása során egy halom komplex problémamegoldási szituációba kerülnek, egyeztetnek, megoldják okosba’ - szélsőhelyzeteket kezelnek, amelyekre egy szimpla robotsofőr nem lesz képes.

A fentiek miatt következtet arra, hogy ebben a környezetben éppen a történészek, filozófusok, kultúr-antropológusok lesznek ellátva a legjobb eszköztárral. Kérdés, hogy ezek a “metakognitív” skillek időben eljutnak -e a megfelelő döntéshozatali folyamatok közelébe.

És persze Amodei és Altman minderre azt mondaná: “még”. Most még nem tudják a modellek ezt is jobban csinálni. Gilman szerint viszont a technológia további jelentős fejlődése csak további érveket szolgáltatna arra, hogy befektessünk a flexibilitásba és a jó ítélőképességbe.

Az első teljesen autonóm drónos csapásmérés Ukrajnában előrevetíti az emberi kontroll nélküli fegyverrendszerek disztópikus jövőképét

Nagyon problémás, ahogyan a médiában jelenleg megjelenik a gyilkos robotok témaköre, amelynek korunk egyik legfontosabb erkölcsi vitájának kellene lennie, de csak egy mínuszos hír az ukrajnai mészárlás sötétjében.

Ehhez a linkhez úgy találtam el, hogy elkezdtem olvasni egy anyagot, ami az abszolút negatív példának bizonyult, ezért azt nyilván nem linkelem ide, és dühömben elkezdtem utánanézni a valódi helyzetnek. A dühömet kiváltó sztori arról szólt, hogy Etiópiában, az állami erők és a lázadók közötti harcokban bevetik a Bayraktar TB 2 “gyilkos drónt”.

Az alulképzett katonák hibákat vétenek, és ez súlyos civil áldozatokkal jár.

A probléma ezzel az, hogy ez a drón nem egy “gyilkos robot”, olyan értelemben, hogy egyáltalán nem hoz autonóm döntéseket célpontok kiválasztásáról és megsemmisítéséről. A “mesterséges intelligencia” olyan funkciók képében van jelen a gépben, mint például a repülés stabilizálása, vagy a bizonyos ideig történő iránytartó automatikus repülés, vagyis a lassan évszázados múlttal rendelkező “robotpilóta” technológiák, és ennyi. A vérontás, a terror, a proxiháborúk és a civil áldozatok mind borzasztó dolgok, de a szenzácionalizmusra hajtva összemosni ezt az emberi beavatkozás nélküli célpontválasztással súlyosan etikátlan újságírói húzás.

Annál is inkább, mert a jelenség nagyon is létezik, és kéne róla beszélni.

Az Observer linkelt sztorija szerint idén júliusban Zaporizzsjánál, amikor megnézték egy primitív, de igen hatásos Molniya 2 öngyilkos drón maradványait, nem találtak benne antennát, de egy fejlett Nvidia csipet igen. A következtetés az, hogy ezt a drónt egy önálló célpontválasztó mechanizmussal felszerelve küldték az oroszok a célterület fölé.

A Molniya egyébként elvétette a célt, aminek következtében három civil, köztük egy 19 éves diáklány életét vesztette.

Egy hónappal ezelőtt egy ukrán hadiipari beszállító egy sajtóeseményen bejelentette, hogy az ukrán hadsereg már két évvel ezelőtt élesben, a hadszíntéren tesztelt ízlésesen “terminátornak” becézett teljesen automata drónokat, amelyek feladatuk szerint “mindent megölnek” egy adott területen belül.

Az automatizált célpontválasztást természetesen a hatályos ukrán törvények is tiltják egyébként. Ettől még a fronton ez egyre inkább hétköznapi valóság.

Érdemes odafigyelni arra, mit mondott Zelenszkij elnök az ENSZ Közgyűlésen, múlt héten:

Valós lehetőség, hogy jövő év elején már az AI, és nem emberek fogják eldönteni, hogy mi történjen a csatamezőn. Békére van szükségünk, mielőtt elérjük ezt a pontot.

Megtámadott állam vezetőjeként természetesen minden konklúziója mindig az lesz, hogy “béke”, de az autonóm fegyverrendszerek rohamos hatalomátvétele - hiszen ez az elkerülhetetlen szcenárió, ha a háború ugyanígy folytatódik - az egész világon végig fog hullámzani. Ezt már utólag nem lehet visszarámolni Pandora dobozába.

(A következmények kapcsán azon lehet érdemes elgondolkodni, hogy milyen hatással van a világra az, ha a hatalmi központoknak nem kell már saját emberéleteket áldozniuk azért, hogy érdekeiknek érvényt szerezzenek - beleértve természetesen a terrorszervezeteket is?)

A zöld átállás egyik legnagyobb vakfoltja ma még mindig az akkumulátorok életciklusának vége

Ferenczi Attila régi harcostársunk, a Susnyás egykori (?) podkasztjában volt vendég, a Reco Waste Management alapítója, akinek személyesen köszönhető, hogy rengeteg irodában régóta beindult a szelektív gyűjtés. A budapesti éves ESG Summit konferenciáról írt rövid beszámolójának az alábbi két idézet a magva:

Csapó Dániel (Planergy Solutions)

A CAPEX-heavy piac jelenleg még nem számol azokkal a kiadásokkal, amelyek az akkumulátorok élettartamának végén jelentkeznek, és ha egy rendszert rosszul tervezünk meg, akár deficitbe is futhatunk egy zöldnek gondolt beruházással.

Farkas Béla (Envirotis)

Az új EU-s akkumulátorrendelet szabályozásai rendkívül erősek és szerteágazóak. Ha nem épül ki régiósan egy diverz akkumulátor-újrahasznosítási infrastruktúra, akkor a tengerentúlról behozott, gyártáshoz szükséges nyersanyagok költségei mellett akár el is lehetetlenülhet a hazai piac.

Szeged, Gumis-Tó

Az MKKP posztjából származó, festői szépségű képek a kiszáradt tómederbe ágyazódott autógumikról.

Amint arra már többen felhívták a figyelmet, a rekord aszályban szinte teljesen kiszáradt a Szeged melletti Gumis-tó, így kiderült, hogy a név sajnos egyáltalán nem alaptalan. A meder belső részében több száz autógumi található, a probléma viszont még ennél is sokkal nagyobb. A kiszáradt iszapot feltörve további autógumik vannak mélyen beágyazódva ráadásul az iszaplapok alatt kisebb-nagyobb gumiforgácsdarabok borítják végig a medret.

Vörös István: A metróban lelőtt disznó felfedezőútja

A belvárosba érve tudta,

jó vége ennek nem lehet,

nem számíthat az angyalokra,

s megölhetik az emberek.

Élve a föld alá mehet,

betört a metróállomásra:

„Most megértem az életet!”

Magára ismert, aki látta.

Elindult lépcsőn le az alvilágba.

Ez volt a mederjárók negyvenharmadik jelentése.

Ez itt a Susnyas Transmissions hírlevele, amiben ma angyalok harcolnak robotok ellen.

Az AI témakörében a diskurzus álláspontja nem mondható kiforrottnak: egyfelől Dario Amodei szerint két éven belül minden kódot AI fog írni, és azzal együtt gyakorlatilag minden fehérgalléros munkakör megszűnik (most már tényleg).

Másfelől az olyan arcok szerint, mint Timnit Gebru vagy Cory Doctorow, ez az egész egy lufi, és van egy bizonyos szint, amit egy generatív transzformerrel sosem lehet megugrani, hiába lesz minden újabb modell egyre “jobb”, az utolsó lépésre egyik sem lesz képes. Mi, átlagos emberek meg olyan gépi hallucinációkba futunk bele nap mint nap, hogy már hunyorítva nyomjuk meg az entert a prompt végén.

Ettől még hülyeség lenne tagadni, hogy a vibe coding az lehet jó eszköz, vagy hogy egy csomó reáltudomány-területen rengeteg dologban (például fehérje-hajtogatásban) fantasztikus áttöréseket lehet elérni a neurális hálókkal.

Ebben a rendkívül szélsőséges élethelyzetben a legadekvátabb tevékenység természetesen a filozófia.

A mederjárók most elétek tárt gyűjtésében az ember és gép viszonyával kapcsolatos, jelenleg igen aktív és heves gondolkodás dominál.

Magnifica Humanitas

Az enciklika gyakorlatilag a mindenkori pápa substackje.

A hatvanas évek óta kb. 2-3 évente küldenek ki egy újat a pápák. Régebben voltak pápák, akik jóval sűrűbben írtak, de az még a tömegkommunikáció kora előtt volt - ma már egy pápa másként is meg tud nyilvánulni, így az enciklika műfaja mára egy fajsúlyosabb manifesztóvá alakult.

Ezért egy enciklika igen lényeges kordokumentum, mert kiderül belőle, hogy éppen mi foglalkoztatja leginkább a pápát.

Ebből a szempontból teljesen logikus, hogy XIV. Leó első enciklikája az AI-jal kapcsolatban szólal meg.

Itt, a Susnyás szerkesztőségében mély szívdobbanásokat okozott, amikor anno Ferenc pápa kiadta Laudato Si című levelét, hiszen az ökológiai fenntarthatóság eszméjének szentelte intelmeit, erről annak idején be is számoltunk.

Zoomoljunk ki:

> A Laudato Si 2015-ben jelent meg

> ugyanabban az évben fogadja el az ENSZ a híres SDG-ket

> Greta Thunberg 2018. augusztus 20-án (lol!) kezdi meg egyszemélyes klímasztrájkját a svéd parlament előtt

> Az Európai Bizottság 2021-ben fogalmazza meg a CSRD-t, azt a szabálycsomagot ami a nagy cégeket fenntarthatósági auditálásra kötelezi

Ez néhány kiragadott példa abból, hogyan változott meg a globális diskurzus a zöld témák terén. Más kérdés, hogy mennyi eredménnyel. Az SDG-k nagyon látványosan fognak megbukni 2030-ban, és bár vannak pozitív folyamatok (megújulók, ez-az), azért a helyzetünk globálisan még nem sokban különbözik a business-as-usual scenariótól, messze még az áttörés, időnk viszont nincsen.

De a 2015-2020 közötti időszak az, amikor domináns lett a téma a mainstreamben.

Nem úgy értem, hogy akkor ez a pápa miatt van.

Egyébként is kit érdekel, mit mond az egyház?

A híveket… de azért egy világvallás vezetőjének kinyilatkoztatásaiban természetesen van egy komoly geopolitikai súly is.

Az enciklika nem egy meghatározóan alakító tényező, de mindenképpen valamiféle hőmérő, egy szenzor, ami a világátlag véleményét jelzi.

A pápa természetesen az adott enciklika tárgyát a krisztusi elvek felől méri meg. Ezért volt egy fontos pillanat, amikor Ferenc kimondta, hogy a keresztényektől elvárt viselkedés az, hogy vigyáznak a bolygójuk jövőjére.

Ez az új enciklika első mondata:

Az emberiség, amelyet Isten a maga teljes pompájában teremtett, ma sorsfordító döntés előtt áll: vagy egy új Bábel tornyát építi fel, vagy azt a várost, amelyben Isten és az emberiség együtt lakozik.

A nyolcvan oldalas írás első fejezete teljes egészében azzal foglalkozik, hogy áttekinti és elmagyarázza, hogyan alakultak ki az enciklikák, és miképpen vezethető le a katolikus egyház tanításából az, hogy időnként kifejezze a véleményét a világ dolgairól.

Ez pontosan azért van szerintem, mert borítékolható, hogy az AI-bárók is rögtön azzal fognak előjönni, hogy a pápa “ne szóljon bele”, meg “nem ért hozzá”. Vicces volt most visszaolvasni, hogy a Laudato Si kapcsán írt posztomban is említem a fosszilis energialobbi arcaként funkcionáló Jeb Busht, amint ezen lamentál. Ez valószínűleg örök téma ilyenkor.

Persze, miért ne lenne köze az egyházaknak a “valódi élethez”? Hát nem pont az a lényeg, hogy való élethez veszik iránytűnek a tanításokat a hívek, mint ahogyan a Wall Street brókerei a negyedéves pénzügyi jelentéseket?

A pápa azt magyarázza, hogy az egyház egyik fő célpillére a “közjó” elősegítése, és lett a világunknak egy csomó aspektusa - a biotechnológia, az atomenergia és az “IT”, amelyeken keresztül nagyon jelentős dominanciára tesznek szert az emberiség felett azok, akiknek ezekhez hozzáférésük van a gazdasági erőforrásaiknak köszönhetően.

A pápa itt azt észrevételezi, hogy az államok felől a magántőke felé tolódik el a súlypont, amivel csak az a gond, hogy a technológia által biztosított hatalmat

még nagyobb kihívássá válik felfedni, ellenőrizni és a közjó érdekeinek megfelelően irányítani

Tetszik az a felvetése a szövegnek, hogy mivel a “tőke” láthatatlan erői irányítanak, így senkinek nincs módja feltenni azokat a kérdéseket, hogy

…milyen cél irányába szeretnénk orientálódni? Milyen irányt kellene választanunk, mint népnek és mint emberi közösségnek?

Szintén érdekes gondolat a bevezetőben az alábbi:

Túlságosan is gyakran helyezzük a reményünket a korlátlan „upgrade”-ekbe, a fejlődés olyan formáiba, amelyek aztán elmélyítik az egyenlőtlenségeket, és az azonnali megoldásokba, amelyek nem alkalmasak arra, hogy meggyógyítsák az emberek sebeit. Ennek következtében, miközben egyesek a korlátlan önérvényesítés illúzióját kergetik, sokan a legalapvetőbb szükségletekhez sem férnek hozzá. Az Egyház határozott, mégis alázatos hangon emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy az igazi kiteljesedést nem a gyengeség felszámolásával, hanem a harmonikus növekedés által érjük el.

Ez a bakancslista-gondolkodás abszolút jellemző tévedés korunkban. “Majd ha ezt meg azt megélem, akkor boldog leszek.” A milliárdosokkal kapcsolatos leggyakoribb kommentek egyike: “ennyiből fel tudná számolni az éhezést a világon”. És amúgy ez technikailag tényleg igaz, de a világot nem úgy kell megjavítani, hogy egyesével végigmegyünk a problémának látott jelenségeken, addig, amíg el nem fogynak!

Mert így nem fogynak el soha.

Ugyanezért gyűlölöm a “polikrízis” kifejezést is: a rendszert kell úgy megszervezni, hogy harmóniába kerüljön, és akkor magától megszűnik az éhezés, a gyermekhalandóság, vagy a Tik-Tok-függőség.

A pápa azt jelenti ki, hogy az egyház egy olyan platform, ami mindenkit invitál arra, hogy vegyen részt ennek a harmóniának (amelyben minden egyes emberi lény méltósága meg van védve) a kidolgozásában.

A vezérigazgató-kultúra számára szerintem ez egy teljesen idegen felfogás.

Mindenesetre ennek az invitációnak az egyik formája ez az enciklika.

Rátérve most már a bevezető gondolatok után a konkrét állításokra, az enciklika szerint a fentebb részletezett “harmónia” elérésének egyik fő feltétele az emberség, az emberiesség megőrzése - és ez jelenleg súlyos fenyegetés alatt van:

A technológiai paradigma, amely körülvesz bennünket, egy emberellenes eszme normalizálásával fenyeget. Ebben az eszmében az élet teljességét egyenlőnek veszik a gazdagsággal, a gyengeségek lecsökkentésével, a bizonytalanságok eltüntetésével és a totális kontroll megszerzésével. Amikor a hatékonyság válik az érték végső mércéjévé, az emberi lény kísértésbe esik, hogy önmagára is csak egy optimalizálandó projektként tekintsen, nem pedig kapcsolatra és közösségre hivatott személyként.

Nehéz ezt másként értelmezni, mint a techbárók köreiben népszerű kultusz, a Sötét Felvilágosodás direkt kritikáját.

És most tegyünk itt egy oldallépést.

Szerettem volna már korábban egy posztot írni erről az egyébként igencsak szélsőséges mitológiáról, ami jól láthatóan meghatározza az USA leghatalmasabb embereit tömörítő szűk technológiai elit politikai aktivitását és nyilvános kommunikációját.

A poszt címe az lett volna, hogy

Orbán gyorsul

A választás előtti hétre gondoltam kirakni, de nem volt időm mögétenni a masszív kutatómunkát, amit el akartam végezni hozzá, úgyhogy most röviden összefoglalom.

Nick Land nagymenő filozófia-tanár volt a kétezres évek elején. Speedfüggő korszakában írt egy eléggé szociopata manifesztót. A gyorsulásizmus (accelerationism) lényege, hogy korunk problémáit felesleges megoldani, mert ezek valójában nem is problémák, hanem a társadalom következő fejlődési fázisába való átlépés logikus jellemzői.

A kapitalizmust nem korlátozni kell, hanem felszabadítani, hogy minél előbb bekövetkezzen a technológiai szingularitás, ami úgyis alapjaiban írja át a létezés szabályait az emberiség számára, és remélhetőleg hosszú és gondtalan életet biztosít a gépek, az emberi test és az elme összekapcsolásával (transzhumanizmus).

A demokráciát tehát nem óvni és kiterjeszteni kell, hanem felszámolni. Az ideális jövőképben az állam megszűnik, a világcégek totális kontrollt élveznek egy-egy kontinens fölött (”technátus”), élükön egy-egy omnipotens CEO hozza a döntéseket, amelyek természetesen mindenki számára optimálisak lesznek, hiszen hogy is lehetne máshogy. (Ez a Substack kritikai szemszögből elemzi ezt a gondolatvilágot, ha csobbannál egyet a szupergazdagok utópiájában.)

Ezeknek a fickóknak (mint például Peter Thielnek, az egyik legfontosabb és legelső online fizetési rendszer a PayPal, illetve a fél modern világ fölött már most is kiterjedt megfigyelési eszköztárral rendelkező Palantir alapítójának, aki a mellzsebéből húzta elő az USA (várhatóan) következő elnökét, J. D. Vance-t) Orbán egy vizionárius vezető, az új kor hajnalán.

Ő volt a korát megelőző zseni, aki felismerte, hogy ha bent vagy olyan nemzetközi klubokban (EU+NATO), amelyekben nincsenek leírva a kirúgás szabályai és feltételei, akkor szabadon dolgozhatsz össze a klub ellenfeleivel, és akkor onnan is teszed zsebre a hasznot, meg még a tagság előnyeit is kiélvezed. Ezzel aktívan erodálta a nyugati szövetségi rendszereket, ami gyorsulásista szempontból csodálatos, hiszen az EU a bolygón a demokrácia leginnovatívabb és legkiterjedtebb manifesztációja, amelyben a tagállamok önként mondanak le a szuverenitásuk egy részéről azért, hogy együtt versenyképesebbek legyenek. A techbárók számára az EU fogyasztóvédelmi attitűdje és szociáldemokrata (jóléti) hagyománya egy nyűg, hiszen a világot kényelmesebb lenne felosztani az oligopol USA és az autoriter Kína, illetve annak félgyarmata, Oroszország között, átnyomva így a technológiai szupremácia agendáját.

Ugyan mi egyéb oka lenne annak például, hogy Elon Musk nyíltan, tapsolva ünnepelje az AfD-t? Ha a Patrióták kerülnek többségbe az Európai Parlamentben, akkor az EU véglegesen szétzüllik, és a tagállamok kényelmesen ledominálhatók a két nagyhatalmi blokk digitális kontrollrendszerei által.

Szóval nem véletlen, hogy az alt-right és a MAGA világában Orbánt annyit ajnározták, és olyan példaképként hivatkoztak rá, aki már a gyakorlatban műveli azt, amilyen irányba az egész nyugati világnak mennie kell. Orbán mellett aztán feltűnt tanácsadóként az a Steve Bannon is, aki Nick Land és a politikai elit közötti egyik legfontosabb kapocsként funkcionált.

Orbán sok könyvet olvas, leginkább kortárs non-fictiont, és ezért elég korán észrevette ezt a folyamatot. Ezek azok a “nagy változások”, amikről Tusványoson beszélt, hogy majd jönnek, nagyon hamarosan, a világban. Szerintem ő maga is meg volt arról győződve, hogy ez a folyamat megállíthatatlan, és ezért ehhez megfelelő pozícióba próbálta kormányozni az országot, például azért hozta be az akkugyárakat, hogy a német autóipar mellett a kínaiba is alaposan be legyen kötve az ország.

Ebbe a képbe illeszkedik a lakosság hiszterizálása online a Megafonnal és offline a kék plakátokkal, hogy az alap társadalmi tudatállapot a káoszba fulladt reménytelenség legyen, amely a technológiai totális kontrollt megváltásként fogja már venni, sőt, egyenesen óhajtja.

Sőt, Orbán jó úton haladt afelé is, hogy a magyar állam intézményeit és vagyonát kiszervezze zrt-kbe, és közben állítólag folyamatosan mérte komoly kutatási apparátussal a közvélemény alakulását. Öles léptekkel haladt előre azon az úton, ami a gyorsulásisták szerint a jövő útja.

Közben pedig persze szupergazdagot is csinált saját magából, hiszen tudta, hogy ez is szükséges ahhoz, hogy a hosszú távon értelmezett globális elitbe bebiztosítsa magát és dinasztiáját (Ebben a jövőképben ő maga lenne az orosz érdekszférába sorolódó Kárpát-medencében - és reményei szerint annak környékén is - a “kis-CEO”, cserébe jutalomként a szerepért, amit eljátszott az elavult demokratikus világrend lebontásában).

Az Amerikából nézve nem lényeges elem, hogy Orbán gyorsulásának indító oka valószínűleg az a dolog, amit Putyin mutatott neki Szentpéterváron a könyvtárban, 2009-ben. Neki onnantól valószínűleg mennie kellett ezzel a sztorival, erre kellett pakolnia a téteket, bár nem biztos hogy egyéni meggyőződésétől távol állt volna az, hogy a technológia fejlődésével a demokrácia felszámolása csak idő kérdése.

Meredeken hangzik, de szerintem ténylegesen van Orbánnak jelentősége személyesen Trump megválasztásában és az alt-right globális fordulatában is. Persze ezekhez az amerikai techipar adta az online infrastruktúrát, az orosz hírszerzés pedig a pénzt és az aktív műveleteket, de ő mutatta meg először azt, hogy a nyugati demokratikus szövetségi rendszert bírálva is lehet kétharmaddal kormányozni, újra és újra, méghozzá a rendszeren belülről.

A bukását, szerintem, éppen ez a hajszálnyit túl korán kezdett sprint okozta, illetve a reflexió hiánya. Ezekről a dolgokról a saját köreiben bizonyára senkivel nem tudott beszélgetni, ehhez a Fidesz szellemileg túl provinciális közeg, csak zavart heherészés lett volna a reakció. (”Milyen új világrend, Főnök? Olyan még nem vót, hogy valahogy ne lett vóna, höhö!“) Csak a reményem kifejeződése az, hogy egyébként ez az egész Nick Land - Curtis Yarvin cirkusz hamarosan megy a történelemfilozófia szemétdombjára, mint egy excentrikus divat a 2020-as évekből. Ha nekem lesz igazam, akkor Orbán ezt tényleg fullra benézte. Mondom, lehet hogy nem is volt választása - de értelmezhető visszajelzés biztosan nem sok volt körülötte.

Anélkül pedig minden kisebb hiba is lehet végzetes.

Most megnéztem, megírta -e már valaki ezt a cikket, amit én szerettem volna, és találtam a 444-en egy (döbbenetes, de ingyenesen olvasható!) egy nagyjából erről szóló anyagot, úgyhogy további részletezés helyett ajánlom figyelmetekbe.

Ezzel együtt figyelemreméltó, hogy a pápa már most elkezdi ezt az egész TESCREAL-irányvonalat finoman dorgálni.

Itt nem mellékes szerintem, hogy Amerikából jött - a saját elitjén kezdi a kritikát.

Úgy tűnik, kifejezetten ezzel a tervvel érkezett - már névválasztásával is az ipari forradalom negatív hatásaira reagáló, a maga idejében teljesen forradalmi encliklika, a Rerum Novarum szerzőjének, XIII. Leó örökségének folytatását jelezte. Ő már akkor tudta, hogy az AI-ról fog enciklikát írni.

A határtalanság illúziója

Görföl Tibor teológus a Telexnek így foglalja össze ennek a poszthumanista-gyorsulásista katyvasznak a pápai bírálatát:

XIV. Leó szerint először a határtalanság illúziójával kell szembenéznünk. Az emberi határok digitális és technológiai lebontása ugyanis azzal fenyeget, hogy az emberből kiveszik a szeretet és a vágy, eltűnik az együttérzés, kioltódik a nagylelkűség és a mások szükségletei iránt tanúsított érdeklődés, így pedig lehetetlenné válik a vallási tapasztalat és az Isten iránti odaadás is.

A pápa szerint az emberi természetet nem kell meghaladni. A halandóságot például érdemes lenne elfogadni. Amikor segítünk a gyengének, az emberi dolog. Az öregkor nem csupán egy kondíció, amit ki kell javítani.

Hannah Arendt nyomán arra figyelmeztet, hogy a valóság szövetének fellazulása egyenes út a totalitarianizmusba, hiszen az a tökéletes alattvalója egy elnyomó rendszernek, aki számára már nincs különbség igazság és hazugság között.

Kimondja azt is, hogy a még fogékony és könnyen befolyásolható gyerekek szülei számára is kihívást jelent ellenállni az olyan eszközökre épített üzleti modellek erejének, amelyek “a figyelmet monetizálják”. A fogyasztók hibáztatása évtizedek óta bevett gyakorlat volt már a műanyagszennyezéstől a légiközlekedésig, pedig az érintett iparágaknál kezdve jóval hatékonyabban lehetne beavatkozni.

Az enciklika kitér a munka helyzetére is - ha Amodeinek lesz igaza és az AI hirtelen felszámolja a munka nagy részét, akkor mi lesz a munkahelyekkel? Emlékeztet arra, hogy a modernizáció sokszor kaotikusan megy végbe, szétrombolja a közösségeket - és ez az a pont, ahol a válaszokat gyengének érzem. Óvatosan megpendíti az “adóztatás” húrját, de nem játszik rajta hosszasan. Persze, talán nem is várhatunk el valami zseniális és radikális áttörtést erre a gazdasági kulcsproblémára éppen a Vatikántól, de mindenesetre itt érződik is a szövegen az eszköztelenség.

Szerencsére a mederjárók viszont találtak erről egy érdekes esszét.

Ez viszont már csak a következő jelentésükbe fog beleférni.

Mert ennyi volt a mederjárók negyvenkettedik jelentése.

ui: A Susnyás nyári üzemmódban van: még jönni fog egy jelentés júliusban, augusztusban pedig várhatóan egyszer fogunk jelentkezni. Az előfizetéseket szeptemberig leállítottam.

Négy órával az indítás után már 200 ezer megtekintés környékén járt az ópusztaszerre kihelyezett kormányülés sajtótájékoztatójának streamje tegnap. Emellett a Telex majdnem ötórás elemző streamet és közvetítést nyomott le, ami szintén 200k fölé ment.

Jól jellemzi ez azt, hogy állampolgárok százezrei követik fokozott figyelemmel az új kormány felállásának meglehetősen procedurális és nagyrészt protokolláris fázisait, az a mém a kommentszekcióban, hogy lemondják a Netflixet, mert mindenki politikát néz helyette.

Én sem bírtam elkapcsolni, csak lehalkítva néztem a kosármeccset közben, pedig nagyon kíváncsi vagyok Wembanyama első playoff-szereplésére és 2-2-re állt a Spurs a Timberwolves ellen. Az sem elég már, hogy feldobjak a podcast playlistemre egy ilyen anyagot, mert holnapra már valami más azonnal figyelmet követelő dolog fog történni.

A napi politikai zizegés mellett az említett playlistben az elmúlt héten a Green Policy Center nevű magyar ökopolitikai think tank anyagai vették át az uralmat, jópár érdekesnek tűnő beszélgetésükön meneteltek végig a mederjárók.

Ezek a linkek adják a mai jelentés gerincét, a végén egy kis bónusszal a bevezetőben említett gyorsan pörgő fejleményekből.

Klímabajnok vagy Klíma-bajok? Zárkózunk, vagy lemaradunk az energiaátmenetben?

Az Európai Unió 2050-re el akarja érni a karbonsemlegességet.

Ez jogszabályban rögzített cél, hatályos magyar törvény is van rá. Magyarországra is érvényes részcél, hogy 2040-re el kell érni a 85-90 százalékos csökkentést (ezeket 1990-hez mérik, 2023-ban 47%-nál tartottunk).

Hogyan lehet megcsinálni?

Örömmel fogadtam a webináron már rögtön Koczóh Levente András klímapolitikai szakértő bevezetőjében annak a tévhitnek az eloszlatását, hogy a klímasemlegességi beavatkozások a gazdaságban hátrányosak lennének a versenyképességre:

a valóság ezzel pont ellentétes

> 5 tanulmány készült az elmúlt években erről, és mindegyik arra jutott, hogy több GDP, több munkahely, magasabb profit vár a magyar gazdaságra ha végigviszi a karbonsemlegességi célkitűzést, az gyakorlatilag masszív gazdaságfejlesztési intézkedéscsomagnak is tekinthető.
(időkódos link itt)

A terv kész, a források rendelkezésre állnak és az intézkedések erősítenék az energiafüggetlenségünket is.

A webinárt bemutató cikk azzal nyit, hogy

Magyarország képes lehet teljesíteni egy, az újonnan kitűzött uniós célértékkel megegyező 2040-es ÜHG célt (de facto nettó -85% 1990-hez képest) a 2030-ra már kitűzött -55%-os szintről indulva, közben egy -70%-os 2035-ös célt is teljesítve. Ehhez viszont a következő évtizedben már hozzá kell nyúlni nehezen dekarbonizálható kibocsátási folyamatokhoz is, ami hosszú távon egyébként is elkerülhetetlen.

Azt szerintem egy átlagos Susnyás-olvasó már pontosan látja, hogy ezek az intézkedések zömmel napelemet, épület-felújítást, közlekedési reformokat és digitalizációt jelentenek - de melyek ezek a “nehezen dekarbonizálható folyamatok”?

Ez például az olyan ipari folyamat-emissziókat jelenti, mint amilyenek a cement-, acél- és vegyiparban illetve a mezőgazdaságban jelentkeznek.

Én mondjuk nem bánnám, ha Vác városának csak történelmi terrorcselekményként értelmezhető agresszív eliparosítását elkezdenénk helyreállítani például, és a csodaszép folyóparti völgy kellős közepén nem egy cementgyár éktelenkedne, amire rátekint a szétbarmolt, félig lefejtett domboldal tájsebe, hanem mondjuk egy katedrális, egy modern irodaházas skyline, vagy akár csak egy óriási park, de a realitás talajához közelebb ereszkedve az ilyen létesítmények kéményeire szerelt költséges emisszió-csökkentő, szénelnyelő rendszerek telepítéséről lehet leginkább szó egyelőre.

A webinár témáját és címét a GPC egyik friss tanulmánya adta, ebben találhatunk utalásokat arra, hogy kibocsátás-csökkentés nehezebbik részére milyen lehetőségek nyílnak.

Ezek között szerepel a finoman szólva is vitatott ‘carbon capture’, vagyis a legkörből szén-dioxidot aktívan kivonó technológiák alkalmazása - arról viszont hallott -e közületek eddig bárki, hogy egy ilyen létesítmény már előkészítés alatt van Magyarországon, olyannyira, 2027 szeptember 30-ig működésbe kellene lépnie? Ez az:

Dunaparti Fermentációs Széneltávolítás

Dunaföldvár mellett, a folyóparton van egy hatalmas ipari komplexum, ami például etanolt, metánt is gyárt mezőgazdasági melléktermékből, illetve kukoricából és árpából.

Ennek az új EU-s projektnek a lényege, hogy a melléktermékként keletkező szén-dioxidot ezentúl megfogják és csövekkel belevezetik a kőzetbe, ahelyett, hogy a légtérbe kerülne. Ez pedig eladható jó kis “karbon kreditként”, amelyeket megvesznek olyan iparágak, ahol lehetetlenség csökkenteni a kibocsátást.

De miért lehet ebből pénzt csinálni, ha egyszer a dunaföldvári üzem a saját CO2-kibocsátását földeli el?

Azért, és ez a lényeg, mert a dokumentumban szereplő biogén szó azt jelenti, hogy növényi eredetű a szén-dioxid, nem pedig fosszilis, vagyis nem a föld mélyéből felhozott energiahordozó elégetésével keletkezett, hanem azt egy növény egyszer már kivonta a légkörből, megkötötte magában, és most szabadul ki újra.

Tehát mivel:

> a növény kivonja a levegőből, az egy nettó nyereség, csökken a CO2

> mi kivonjuk a növényből (visszamenne a levegőbe, visszaállna az alaphelyzet)

> de nem engedjük ki, hanem elássuk: így a növény “munkája” hosszú távon eltárolódik a mélyben. mintha visszavinnénk a CO2-t az olajból, miután elégettük…

Azért nyilván előttetek is felrémlik Besenyő Pista bácsi, amint azon tanakodik, hogy “minek az a nagy gyár (a kőolaj úgysem lesz finom)” - ha hagynánk egy csomó növényt megnőni jó nagyra, akkor azok elvégeznék ezt a munkát.

De azért ez az egy gyáregység félmillió tonna szén-dioxidot von ki így a légkörből, ami kb 200 ezer személyautó éves kibocsátása.

További érdekeségek:

- a dunaföldvári gáztároló geológiai formációba évente félmillió tonna szén-dioxidot pumpáló üzem az egész EU-s éves betárolási kapacitási terv 1%-át lefedi (2030-as céldátum)

- és több, mint 10%-át lefedi az EU teljes szénkivonási kapacitástervének (szintén 2030)

- az üzemet kezelő Pannonia Bio Zrt. tényszerűen Európa legnagyobb és a világ legfejlettebb technológiájával rendelkező gabona biofinomítójaként hivatkozik a telepre - őszintén ajánlom az alábbi 5 perces animációt a telep felépítéséről:

History & Evolution of Pannonia Bio 2024

(A “biofinomítók” kiemelt szerepéről az EU gazdaságának jövőjében itt jelentettek a mederjárók)

Klímatudomány a tények utáni világ viharában

Ebből a panelbeszélgetésből csak két idézetet emelnék ki most, kommentár nélkül:

1. Szarka László, geofizikus, az MTA rendes tagja (a közönség soraiból)

Ez a beszélgetés nagyon felkavaró volt számomra. Rendben van, hogy beszélgetünk a politika süllyedéséről. Én a klímatudományra szorítkozva kifejezetten a globális politikának a felelősségét emelem ki. Ennek áldozata lett a tudomány, de nem közvetlenül, hanem a globális médiumoknak az áldozata és a globális zöld szervezeteknek az áldozata. Ennél nagyobb áldozatok is vannak, merthogy a ahogy a Gelencsér András említette, az egész emberiség jövője lesz veszélyeztetve azáltal, hogy elfogadtak egy elméletet, ami be van keretezve az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményével, és ami azon kívül van, azt nem vagyunk hajlandók látni.

2. dr. Gelencsér András – levegőkémikus, az MTA rendes tagja, a Pannon Egyetem professzora

Hogy változás van, ezzel szerintem már senki nem vitatkozik. Sebessége is elég durva. Nyilván konszenzus nincs a tudományban – a tudomány nem konszenzusos módon működik, az egy dinamikus rendszer, állandóan változik. És egyébként a tudomány is meglepődik bizonyos dolgokon, ami valamilyen új felismerés, és ami módosítja az addigi álláspontját. Például a legutóbbi – két évvel ezelőtt jött ki – az első 20 éves műholdas sugárzási adatsor értékelése, és kiderült, hogy 80%-ban az elmúlt 20 évben tapasztalható felmelegedést a globális felhőzet csökkenése és az albedó változása okozta, és csak 20%-ban az üvegházhatás. Ez meglepte a tudósokat, mert ugye egész más volt az, ami a modellekből kijött. Ezekkel még most dolgozik a tudomány. Egyébként fizikailag teljesen racionális, hogy miért történik ez. Tehát egy bonyolult, összetett rendszerről van szó. A visszacsatolások, a billenési pontok – azok totálisan kiszámíthatatlanok. Az óceáni áramlási rendszert, amit csak 1987 óta ismernek egyáltalán – Broecker írta le először –, amit most már elég sokan ismernek, és amit most veszélyeztetettnek gondolunk, arról is nagyon bizonytalan a tudásunk, nincsenek megfigyelési adatok. Tehát a tudomány folyamatosan, dinamikusan változik.

Én nem szeretem az „ember okozta” szót, mert az az „ember indukálta”. Tehát én mindig azt szoktam mondani, hogy mi nem tudunk okozni ilyet közvetlenül – egyrészt szándékosan sehogy se, másrészt nagyon kevesen vagyunk hozzá. Tehát amit tudunk csinálni, hogy megpiszkáljuk ezt a nagy rendszert, és utána ott beindulnak olyan folyamatok, amik elviszik az egyik irányba. Az alapkérdés az, hogy mi piszkáltuk-e meg ezt a rendszert – és igen, mi piszkáltuk meg. Ez olyan, mint amikor feldobsz egy hógolyót egy sípálya csúcsára, és utána lejön a lavina. De azt a lavinát nem te okozod – az már maga a természet gyártotta le. Pont ezért nem lehet megállítani. Tehát a másik oldal: konszenzus van-e arról, hogy meg lehet állítani? Egy nagy túrót lehet megállítani.

A tudományban is totális szórás van. “Megoldást” csak a politika gyártott belőle. És az IPCC-ről még annyit, hogy ez a másfél fokos sztori a politika kezdeményezéséből született. Tehát a tudományban olyan cikk, ahol ezt valaki 2015 előtt modellben kszámolta volna, hogy a másfél fokhoz mit hogyan kell csinálni, nem volt. Elmentek a klímacsúcsra, és azt mondták, legyen másfél fok, mert nagyobbat mondjon a politika. És utána visszafelé futtatták a modelleket, hogy lehet-e másfél fok. Tehát a másfél fok tulajdonképpen egy politikai termék.

Tettek ideje

Facebook poszt, ez is tegnapról.

A magyar erdők helyzetéről írt összefoglalónkban nem sikerült egyértelmű igazságot tenni arról, hogy mi zajlik odakint, de az biztosan kiderült belőle, hogy a természetvédelmi szakapparátus szerint tényleg lenne szükség olyan erdőkre, amelyekben nem történik semmilyen fakitermelés, hiába nagy segítség ez az erdőknek, az erdészetek szerint… illetve, hogy Magyarország több, mint 120 különböző erdészetében bizonyára akadna jónéhány, amelyeket érdemes lenne mentesíteni a profitszerző működés terhe alól, amelyre jelenleg törvény kötelezi azokat.

Az új környezetvédelmi (“élő környezetért felelős”) miniszter nem fontolgatta sokat a kérdést: azonnal moratóriumot hirdetett a fakitermelésre a védett erdőkben, és “profit helyett ökológiai szemlélet” rögtön az első gondolata, illetve a tarvágásról általában azt írja, hogy “nem engedhetjük tovább”.

Radikális változás ez a gyakorlatban.

Érdeklődéssel várjuk az új jogszabályokat és intézkedéseket.

Ez volt a mederjárók negyvenegyedik jelentése.

Ez itt a Susnyas Transmissions hírlevele.

Öt link a sikátorok mélyéről és a patakpartra vezető ösvények széléről.

Humánus galamb gyilkolás Budapest 2026

Van ebben a videóban valami Tarr Béla. Az egésznek az értelmetlensége a legköltőibb: itt van ez a késő-középkorú MÁV alkalmazott, a galambcsapda, az eledel, és persze, a fehér zsák. Munkaórák, eszközök, csak azért, hogy 4-5 galambbal megint kevesebb legyen.

Ha jól értem, kitekeri a nyakukat.

A populáción ez nyilván meg sem érződhet. Csak csináljuk. “Így szoktuk”.

Az esetről Vitézy számolt be, a posztjában utal egy régi gondolatra, amit egy rókától hallottam először: felelősség az iránt, amit megszelidítettünk. A mai városi galambok a postagalambok leszármazottai.

Nem tudom gondoltátok -e, de más városokban is kontrollálják a galambok populációját: például addig cserélgetik műtojásra az igaziakat, amíg a számuk vissza nem esik. Augsburgban ilyen kecókba szoktatják őket, nem úgy kell elképzelni, hogy a párkányokra rakott fészkekhez másznak fel a tojásért, mint ipari alpinisták:

AI ügynökök irányítanak egy módosított F-16 vadászrepülőgépet

Az összes részfeladatot sikeresen végrehajtotta az AI, beleértve a felszállást, leszállást és a légiharcot is. Az adatok némileg eltérnek a szimulációktól, de ez várható, éppen ezért kell élesben is kipróbálni a dolgokat.

A gépben van pilóta, szükség esetére. Még. Szimulációkban egyébként le tudták győzni a clankerek az embereket légiharcban.

Egyelőre “integrált” célokra tervez használni személyzet nélküli gépeket a légierő, vagyis a robotok a pilóták által vezérelt gépekkel együtt, azokat támogatva fognak harci feladatokat végrehajtani.

A cikk 3 éves.

Hogyan működtessük a gazdaságot az időjárással?

Most, hogy a választáson alkotmányozó többséggel győztes vadonatúj párt programdokumentumában is szerepelnek konkrét ígéretek a magyar otthonok és vállalatok energetikai korszerűsítésére (konkrétan 1000 milliárd forintos összeg jelenik meg a 70. oldalon), remélem lassan előkerül az a népszerűtlen téma is, hogy esetleg nem kizárólag a meglévő fogyasztás fedezésére kellene keresni alternatív megoldásokat, hanem talán csökkenteni is lehetne az energiaigényt.

A Low-Tech magazin igényesen illusztrált, hosszabb esszéinek egyikében arra emlékeztet, hogy az 1500-as években már nem jelentéktelen ipari termelés és szállítmányozás zajlott Európában, és ekkor még nyoma sem volt elektromosságnak vagy gőznek: az egészet a szél, a nap és a víz hajtotta meg.

Az ipari forradalom berobbanása előtt mintegy 200.000 szélmalom és félmillió (!) vízimalom működött szerte a kontinensen.

Ennyi búza a világon nincs, a malmokat változatos ipari szerepkörök betöltésére is használták: fűrészelés, üvegpolírozás, krétazúzás, puskaporgyártás, pénzverés, márványvágás, csőgyártás, stb. Nem beszélve a változatos élelmiszeripari felhasználásokról (préselések).

Becsatornázva a bennünk élő L. Simon Lászlót, tegyük fel a kérdést: de mi van, ha nem fúj a szél? Mi van, ha elapad a patak?

A vízimalmok mellé zsilipes tavakat építettek, hogy ezzel kompenzálják ki, ha erejét vesztené a vízfolyás.

Ha mindenképpen B-megoldás kellett, be lehetett fogni a lovat, ökröt, és azzal pörgetni a gépet, de ez mindig csak kényszermegoldás volt, mert nem hatékony (egy ló ellátása annyi földterületet igényelt, mint 8 ember etetése).

A szélmalomban dolgozó molnár pedig dolgozott, amikor megjött a szél, amennyit csak bírt, éjszaka is, és amikor szélcsend volt, akkor vagy a karbantartást végezte, egyéb ügyeit intézte, vagy pihent. (Innen a billentyűzet mellől mennyire irdatlan kúl életmódnak tűnik ez, hogy üzemeltetsz egy saját szélmalmot. [Persze, ma már az emberi közreműködésre szinte semmi szükség nem lenne: a szélerőművek már most is automatizáltan tudnak működni])

A nap besugárzási energiáját már a XIX. században is használták, ezen a képen egy nyomtatót hajtanak meg vele:

Manapság egyre jobban háttérbe szorul a Nap hőenergiájának kihasználása a köztudatban, mert egyre jobbak az elektromos hőtermelő eszközök, így jobban megéri a napfényt áramtermelésre használni, és abból teremteni hőt.

De egy ilyen napfókusszal amúgy fémet lehet olvasztani. Olyan hőfokokat lehet elérni, ami árammal már nem éppen gazdaságos.

Az is lényeges, hogy energiatárolásra ma már rendkívül változatos és megbízható eszközeink vannak a pre-indusztriális korszakhoz képest, a biomasszától a lendkeréken át a hőtároló kerámiákig.

Az esszé azt a gondolatot ajánlja megfontolásra, hogy a teljes globális energiaigényünk felét az ipari gyártás adja, és ezeknek egy jó nagy része olyasmi, amit régen elvégeztek a szélmalmok, másrészt el tudnák viselni az ingadozó termelési kapacitást: a legyártott termék minőségét tehát nem befolyásolja az időszakosság, csak a volumenre van hatással.

A modern gyárban alig van ember, mindegy mikor van csúcsidő. Az is viszonylag ritka, hogy egyszerre van sötétség és szélcsend.

Ha az ipari termelést, legalább részlegesen, hozzáigazítanánk az energiatermelés körülményeihez, akkor természetesen nem érvényesíthető a ‘just-in-time’ elv, a végletekig optimalizált gyártási és logisztikai rendszer, ami elég sok iparágban alap hatékonysági módszertan. De azt hiszem, ezen tud segíteni ha megfelelő törvényekkel teremtünk új alapot a versengéshez. Ezt azt jelentené, hogy a szezonális termékeket (pl. télikabátot) nagyobb számban kellene raktározni, hosszabb ciklusban gyártani, és remélhetőleg összességében tartósabb cuccaink is lennének, amelyeket ritkábban kell cserélni, könnyebben lehet javítani.

Annak sincsen gyakorlati akadálya, hogy a vitorlázásnak legyen valamilyen léptékű reneszánsza. Mindkét féltekén van 3-3 “szélöv”, és az öt nagyobb tengeráramlat ezekkel összhangban halad, tehát a vitorlázás meglehetősen kiszámítható közlekedési módnak számított mindig is.

Ha összehasonlítjuk a régi utazási időket a maiakkal, azt látjuk, hogy a mai teherhajók mindössze 2-3x gyorsabbak, cserébe üzemanyaggal mennek. A vitorlások sokáig versenyképesek voltak, ezt a windpunk szépséget például már 1902-ben építették:

És nincs okunk feltételezni, hogy egy korszerű vitorlás ne lehetne a Santa Mariánál sokkal gyorsabb.

A verseny-vitorlások csúcssebessége 1972-ben még 50 km/h alatt volt, 2012-ben pedig már 121 km/h - igaz, ezt a rekordot azóta sem sikerült megdönteni. Mégis, a technológiai innováció 100 éve nem nyilvánulhatott meg a kereskedelmi vitorlásépítés terén, tehát sejthetően lenne benne még tartalék bőven.

Tudom, mindez hogy hangzik.

Ez az energiatakarékosabb, “szelídebb” működés nagyon hippinek számít manapság, amikor még totálisan összerezzenünk attól is, ha egy szektorális átalakítás azt jelentené, hogy bizonyos szakmákra nem lenne akkora szükség többé (és közben helyettük lennének újak). Pedig a 70-es években fakadt öko mozgalmak (a DIY-jal, a szigeteléssel, a frugalitással) még alaptételnek gondolták, hogy az össz-energiafogyasztás csökkentését nem lehet megúszni.

Eredetileg a solarpunk esztétika is ilyen volt. Szelídebb, kevésbéfogyasztás-orientált, tájba illeszkedő életmód. Egy próbát megérne.

Viszont a regényeken, sorozatokon, filmeken keresztül a képzeletünket, a médiadiskurzuson keresztül meg a köztudatot inkább a potenciális disztópiák és az azokra megváltásként érkező olyan megoldási narratívák uralják, amelyek egy csodás energia-abundancia eljövetelében látják minden problémánk megoldódását.

Az energetikai szuperbőség (super-abundance) elérésére két fő irányt látok a diskurzusban: a fúziós erőműveket, illetve a megújulók továbbfejlődését. Nehéz tisztán látni ebben az érdekvezérelt kommunikációs háborúban, de mindkettő reálisnak tűnik, legalábbis nem lehetetlen, viszonylag hiteles emberek adják hozzá az arcukat.

A fúzió terén szinte évente beszámol a média egy áttörésről, a szolár pedig szintén évente megveri a legoptimistább korábbi előrejelzéseket a technológia terjedését, hatékonyságának javulását és árának csökkenését illetően. [A fejleményeket mindkét téren igyekszem mostantól nyomon követni és lekrónikázni itt a hírlevélben]

Ilyen körülmények között nyilván nem fogja tömegek érdeklődését felizzítani a falu szélén nyekergő, akár kisléptékű szélkerék, a kedvesen csobogó vízimalom, vagy a csendesen suhanó vitorlás óceánjáró. De mint szempontot, érdemes lenne azért kéznél tartani.

Eközben az innováció a “hagyományosabb” nukleáris energia terén sem állt meg. Ennek eredménye például a folyékony sóolvadékos tóriumreaktor. Erről szól a következő link.

Saltfoss

Ez a dán cég egy ilyen, hajóra pakolható reaktorrendszert fejleszt, tehát az az ígéret, hogy az atomerőmű oda úszik, ahol éppen szükség van rá, ezzel segít a maga stabil zsinórüzemével kiszabályozni a megújulókat.

A sóolvadékos reaktor jóval szelídebb technológiának tűnik, a legfontosabb talán, hogy nem hoz létre kiégett fűtőanyagot, amit atomvonattal kell rejtélyes helyekre szállítva őrizgetni többmillió évig, különben #mindmeghalunk - a mellékterméke olyan alacsony radioaktivitású, mint ami mondjuk egy kórházban is keletkezik, és újrafelhasználható, bekeverhető az újabb adag üzemanyagba!

Jóval kevésbé veszélyes, mert felszíni atmoszféra nyomáson működik, nincs robbanásveszély. És ha beütne a krach és kikerül a levegőre a fűtőanyag, akkor kővé válik, és kifelé nem sugároz!

Egy reaktor kapacitása 200 Mw, amiből akár négyet is lehet egy egységbe rakni. Összehasonlításképpen Pakson négy darab 500 Mw-os reaktor működik jelenleg, tehát a nagyságrend hasonló, pedig ez csak néhány konténer egy csónakon. (És Paks az egész országunk áramigényének mintegy felét ellátja.)

A Saltfoss Erőhajó jelentős mellékhőt is lead, amit a tervek szerint lehet például hidrogén- vagy ammónia gyártásra használni mintegy melléktermékként.

Sorozatgyártás a 2030-as évek elején várható.

The Void Wanderer: Silent Streets

Ez a lemez volt a soundtrackje a mederjárók negyvenedik jelentésének, amely ebben a pillanatban: véget ért.

Az alábbiakban áttekintem, milyen elképzeléseket tesz közzé ez az új párt az olyan Susnyás-értelemben vett nemzetbiztonsági szempontokról, mint az élelmiszer-önrendelkezés, klímaváltozás-mitigáció, a fogyasztóvédelem, az energia, vagy a felelős technológia-használat.

Nincs idő és hely referenciákra: lényegében ez egy véleménycikk, de arra alapozom, ami az öko ügyekben szerintem hiteles arcok, források, szakértők követése során rám ragadt.

Előszó és a Lényeg Röviden:

Nyilván nem várhatunk sok részletet egy ilyen anyagtól, de arról mindenképpen tanúskodik, ha másról nem, hogy Magyar Péter személyesen mire optimalizál.

Ez alapján az jön le, hogy kormányváltásra. A programdokumentum azokra a területekre fókuszál és azokról úgy fogalmaz, amelyek és ahogyan azok az ellenzéki véleménybuborékban jót szoktak menni.

A programban a gazdasági rész 50 oldal, a biztonságpolitika (bel és kül) szintén 50, a szociálpolitikai (helyett) támogatás-osztogató rész 60, míg a “fenntarthatósági” fejezet úgy kapott 39 oldalt, hogy oda tartozik például a “vidékfejlesztés” illetve a “mezőgazdaság és élelmiszeripar”, így, együtt.

Mindkét fent említett alfejezet mindössze 5 (ÖT) oldalt érdemelt az anyagból - összehasonlításképpen az “állatvédelem” ezekkel a fenti tételekkel egyforma súllyal szerepel, hasonlóan az egyéb fejezetekből például az “akadálymentesség” vagy a “nyugdíjemelés+” című alfejezetekhez.

Ha tehát úgy nézzük, hogy egy fogalomtárat láthatunk, ami prioritásokat listáz, akkor ezek a fogalmak összességében amúgy viszonylag korszerűek és ígéretesek, a program ígéretet tesz olyan kulcsfontosságú témákban mint:

• lakossági ingatlanállomány energetikai korszerűsítése

• energetikai diverzifikáció

• megújulók (szélerőmű ismét legális lehet, geotermia)

• önkormányzati és helyi közösségi döntéshozatali és pénzügyi autonómia visszaerősítése

• vízvisszatartás a tájban

• helyi élelmiszertermelés támogatása

• 3 év alatt kitakarítják az illegális hulladékot az országból

Az ország klímavédelmi és ökológiai fajgazdagsága, ha a program terjedelmét nézzük, körülbelül olyan léptékben szerepel, ahogyan az a választók fejében is lehet, tehát a valóban fontos kérdések kitárgyalása messze elmarad az indokolttól. De nagyjából azt kapjuk, amire egy korszerű mainstream politikai programban lehet számítani, néhány kisebb pozitív meglepetéssel, és nagyon kevés részlettel.

A program szikár állításokban fogalmaz, úgyhogy ennek a cikknek a jó nagy része csak idézet lesz, amin nincs mit ragozni.

Élelmiszer

Az “egészséges élelmiszerek” (ez vajon mit takar?) áfáját 5 százalékra csökkentenék.

Magyarország élelmiszerbiztonsága és a termelők érdekében támogatjuk a mérethatékonyságot.

Veszélyes megfogalmazás: a “hatékonyság” hajszolása általában birtokok, illetve az azokon dolgozó traktorok méretének növelését jelentette hagyományosan. A hazai birtokstruktúrában éppen a közepes, családi gazdaságok súlyának növelésére lenne szükség.

Támogatjuk a rövid, helyi ellátási láncok kialakulását: egyszerűsítjük a házi feldolgozás engedélyezését, a termékek ellenőrzését biztosítjuk, de csökkentjük a gazdálkodókra nehezedő adminisztratív terheket.

Annak lehet örülni, hogy ez a kifejezés egyáltalán szerepel egy politikai kiáltványban, de nincs említés helyi piacokról, bevásárló-közösségekről, helyi közösségek által támogatott gazdák “előfizetéses” rendszereiről, vagyis az említett láncok lerövidítésének gyakorlati módjairól.

Energia

A magyar otthonok legalább 25%-át 10 éven belül magasabb energiahatékonyságúvá tesszük. (...) A hazahozott uniós forrásokból mintegy 1000 milliárd forintot fordítunk lakossági és vállalati energiakorszerűsítési és -hatékonysági programokra. (...) A célunk évente 100 ezer lakás energetikai korszerűsítése: Családi Energetikai Programot indítunk, ezáltal a magyar otthonok legalább 25%-a 10 éven belül magasabb energiahatékonyságú lesz, minimális energiaköltséggel lesz üzemeltethető. (...) Többféle választható megoldást kínálva (szigetelés, fűtéskorszerűsítés, napelemek, hőszivattyús rendszerek, okos megoldások) támogatjuk az energiahatékonysági és korszerűsítési fejlesztéseket, mivel a legtisztább és legolcsóbb energia az el nem fogyasztott energia. A támogatás mértékét az elérendő energiamegtakarítás szintjéhez igazítjuk.

Az elmúlt 20 (vagy 50) év legnagyobb politikai mulasztásai közé tartozik, hogy a lakossági energiahatékonyság ennyire ramaty szinten van Magyarországon. A Fidesz-kormányok teljesítménye e tekintetben nem nulla, de nem is átütő, hatalmasat lehet még kiharapni a lakossági energiafogyasztásból (amúgy ez lenne a valódi jelentése annak a kifejezésnek, hogy “rezsicsökkentés”).

2035-ig megszüntetjük az orosz energiafüggőséget, diverzifikáljuk a hazai energiaellátást.

A kérdés a diverzitás mértéke. A választások megnyerése utáni első sajtótájékoztatón Magyar arról beszélt, hogy minél több lehetőséget kell kiépíteni, de nem szakítana véglegesen az orosz beszerzéssel sem, mert a háború vége és a szankciók feloldása után az is egy lehetőség, amit meg kell tartani.

Az olajról sokat hallani ma, földgázra is vannak alternatívák - a paksi fűtőelemek orosz-forrásból beszerzésének kérdéséről viszont kevéssé, pedig az egy igazán izgalmas téma, és a program meg is pendíti ezt a húrt:

Megvizsgáljuk a nukleáris fűtőelemek nem orosz, hanem pl. francia vagy amerikai forrásból történő beszerzésének a lehetőségét, illetve az új, kisebb és kedvezőbb árú, moduláris reaktorok építésének lehetőségét.

(Ezeket az SMR-eket sokat emlegetik a politika, de még csak most kezdenek működni.)

A megújulókkal kapcsolatos vállalás nagyon masszív:

2040-ig megduplázzuk a megújuló energia arányát a hazai energiaellátásban, és fejlesztjük az energiatároló-kapacitásokat.

Magyarországon a napenergia aránya az elektromos energiamixben az EU élére került az elmúlt néhány év alatt. 30% környékén van csak a szolár részaránya, tehát ezt megduplázni minimum azt jelentené, hogy hazánkban nincs többé fosszilis energiából előállított áram.

A teljes energiaellátásban (tehát hő, nem csak áram [persze árrammal hőt is lehet generálni]) megduplázni a megújulók arányát, az mondjuk jó lenne, mert jelenleg 17 százalék környékén állunk és az aktuális vállalás szerint ezt tényleg meg kellene dupláznunk, még hozzá 2030-ra, ami négy év múlva van. De hogyan?

Teret engedünk a szélenergia és a geotermikus energia használatának, mert ezzel egyszerre fokozzuk az energiabiztonságot és csökkentjük a környezet terhelését. Eltöröljük az új szélerőművek telepítését akadályozó, felesleges korlátozásokat. A fenntartható geotermikusenergia-hasznosítás érdekében megköveteljük a vízvisszasajtolást, és többlépcsős vízhasznosítási rendszereket építünk ki.

A szél és a geotermia kihasználása is legalább 20 éves adósság, szóval jó lenne ebben előrelépést látni, de mivel a lakossági távhőrendszer szinte egésze földgázra van alapozva, így nehéz látni még azt is, hogy ez az újabb 13% miből jön össze, mert szélből és földhőből nem hinném, hogy lehetséges.

Gondolom, nem a magyar erdők elégétésével a biomassza-erőművekben. Mert ugye hivatalosan, ma még ez is megújulónak számít.

Felülvizsgáljuk és csökkentjük a hálózati és rendszerhasználati díjakat, különös tekintettel a MAVIR által alkalmazott villamosenergia-rendszerhasználati elemekre, hogy azok arányban álljanak a tényleges költségekkel, és ne indokolatlanul terheljék a termelő és szolgáltató vállalkozásokat.

Amúgy mennyire probléma az, ha a cégek arra motiváltak, hogy fedezzék a saját energiaellátásukat? (ezt ma például napelem + akkumulátorral és a rendszerhasználat optimalizálásával próbálják megoldani). Hát annyira, amennyire a régióban rontja ez a versenyképességüket. Erről szakértői anyagok tudnának értekezni, a program nem tér ki ilyesmire.

Egyébként ha az országos áramhálózatot modernizálni szeretnénk (kéne nagyon, szét van rohadva mint a vízcsövek és egyéb közműveink) akkor nem biztos, hogy ezeket a díjakat nagyon csökkenteni kéne - persze a program ilyet nem is ígér, csak felülvizsgálatot.

Egyébként ha távolról nézem: ha állami kézben van egy szolgáltatás, akkor azért pénzt kérni csak egy adónem, nem? Teljesen a szabályozó hatásköre, hogyan szab árat, milyen elképzelések mentén.

(Ezzel kapcsolatban itt van még egy ál-buddhista koan, ami most nem a témánk, így nem részletezem: közszolgálati (vagyis közpénzből működő) médiában miért van reklám?)

Környezetvédelem

Vízmegtartás

A vízre nem problémaként, hanem megoldásként tekintünk: célunk Magyarország „újrahidratálása”, a táj vízvisszatartó képességének helyreállítása. Visszaállítjuk a nagy szakmai önállósággal működő, egyben erős és gyors helyi cselekvési kompetenciákkal bíró, vízgyűjtőalapú, integrált szakigazgatási intézményrendszert. Komplex, több ágazatot érintő, térségi vízmegtartó beruházásokat indítunk. A kisvízgyűjtők, patakok, mellékágak és holtágak revitalizációját országos programmá tesszük.

Támogatjuk a precíziós gazdálkodást, a vízvisszatartást, a kettős hasznosítású csatornákat, valamint a regionális vízmegőrző társulatok létrehozását a talajvíz stabilizálása érdekében.

Komplex tájhasználati és vízgazdálkodási programot indítunk: feltérképezzük a vízvisszatartásra és fásításra alkalmas térségeket, regionális erdősítést és mezővédő erdősávokat hozunk létre, összehangolva a mezőgazdasági termelést, a klímaalkalmazkodást és a természetvédelmet. A talajt mint a legnagyobb természetes víztározót kezeljük: támogatjuk a talajkímélő, vízmegtartó mezőgazdasági gyakorlatokat és az erózió csökkentését.

Bevezetjük a „szivacsváros” szemléletet az építésben és városüzemeltetésben: kötelezővé tesszük a vízmegtartási szempontok figyelembevételét minden városfejlesztési beruházásnál, ösztönözzük a kék- és zöldtetők, esőkertek, szikkasztóárkok, esővízgyűjtők és záportározók létesítését, és folytatjuk a szennyvíztől elválasztott csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítését a csatornahálózat tehermentesítésére.

Üdvözlendő dolgok, ezek ilyen öko-Facebook csoportokban sok lájkot generáló fogalmak és megoldások, és vagy semmilyen, vagy abszolút kezdetleges állapotban vannak államigazgatási szinten. Szóval ez jó, de nincsen időkeret, nincsenek intézményi elképzelések, bármi a gyakorlati megvalósítás lépéseiről - persze ezek az idézetek az összesen 13 oldalas “Zöld Magyarország” alfejezetből vannak, amelyből a “Vízügy” 1+1 oldalt kapott (1 a problémáknak, 1 a megoldásoknak…)

Hulladék

Szigorúbban fellépünk a szemetelés ellen, megemeljük a bírságtételeket. Szigorú, igazságos szabályozással, gyors beavatkozási lehetőségekkel, erős társadalmi tájékoztatással és oktatással – az önkormányzatok, civilek és megújuló vidéki ellenőrző hálózatok bevonásával – megállítjuk az illegális hulladéklerakás növekedését, és célzott program keretében 3 év alatt kitakarítjuk az országot.

Elérhető, egyszerűsített és ellenőrzött elhelyezési, újrahasznosítási rendszert biztosítunk az építési–bontási hulladékok és zöldhulladékok körében. A települési komposztálási lehetőségeket bővítjük, házi komposztálókat biztosítunk az önkormányzatokon keresztül. (...) Egyszerűsítjük a komposztálási engedélyezéseket.

A hétköznapi téboly egyik fontos szimbóluma (most éppen aktuális) az amikor az emberek műanyag zacskókba gyűjtve teszik ki a kertjükből származó levágott füvet és lehullott faleveleket az utcára, amiket aztán más emberek teherautókkal elszállítanak.

Különös rituálé ez, hiszen ezeket az anyagokat halomba gyűjtve, rövid idő alatt egy sokkal kisebb halom keletkezne, amit aztán a fáik tövébe helyezve vagy a fűben csak úgy szétszórva javíthatnák a növényeik állapotát. De ez valamiért így alakult. Most ezt a teherautós emberek csinálják meg, de nekik viszont már olyan bonyolult szabályoknak kell megfelelni miközben ezt a tökéletesen ártalmatlan tevékenységet végzik, amilyeneknek csak nagy, központi telephelyeken lehet.

A fentiek alapján ebben lehet számítani némi előrelépésre.

Fogyasztóvédelem

Megerősítjük a fogyasztóvédelmet: a Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságot a kormányhivataloktól független, önálló hatósággá alakítjuk, megfelelő létszámmal, költségvetéssel és világos teljesítménycélokkal. A hatóság munkáját átlátható módon, nyilvános jelentésekkel és mérhető eredményekkel tesszük számonkérhetővé.

Rendet teszünk az online kereskedelemben: szigorúbb ellenőrzésekkel és egyértelmű szabályokkal lépünk fel az internetes csalások, a hamis webáruházak, a megtévesztő kedvezmények és a hamis értékelések ellen.

Tech & Digitál

Nemzetközi mintára Nemzeti Innovációs Hálózatot hozunk létre régiós központokkal, politikától független döntési mechanizmusokkal és nyitott pályázatokkal.

Ha az EU-s régiót értjük alatta, akkor abból 7 darab van az országban (3 megye összedobva hatszor, plusz Budapest+Pest vármegye), érdekes lenne mondjuk a Dél-Alföldet egy ilyen tudásbázissal erősíteni.

Bővítjük a hazai szuperszámítógépes és GPU-kapacitást, és hozzáférhetővé tesszük a kkv-knak és a kutatóknak.

(Ha te sem tudtál arról, hogy már léteznek ilyen kapacitások Magyarországon, itt átfuthatod beszélgetésemet a Geminivel a témában)

Minden ágazat számára betanítunk egy mesterséges intelligencia-asszisztenst, amely ismeri a teljes joganyagot, eljárásokat és jó gyakorlatokat, és támogatja az ügyintézőket és döntéshozókat.

Önkormányzatok

A szubszidiaritás elve az, hogy ha egy ügyet egy adott szinten el lehet intézni, akkor ott kell elintézni. Amiről csak lehet, arról döntsön az egyén, a család, az utca, a környék, a falu, a térség, és így tovább.

Ez egyébként egy EU-alapelv, de Magyarországon nincsen kopottra játszva ez a lemez, nálunk az erős központi kontrollnak vannak évszázados hagyományai, az Orbán-rendszerben ez pedig turbóra volt járatva, ennek legegyszerűbb példája a közoktatás központosítása, és az önkormányzatok jogköreinek általános gyengítése.

Bár ez egy politikai hitvallás, a szubszidiaritás szerintem egy adott térség, tájegység fejlődése, ellenállóképességének erősödése szempontjából jó iránynak számítana ma, különösen az elmúlt 20 évben történt digitális adatátviteli előrelépéseket nézve

Ironikus, hogy a globális trendek sem túl biztatóak e téren, mert a tőke is a koncentrált döntéshozatal, a monopólium felé próbál mindig konvergálni.

A TISZA ígéreteit könnyű összefoglalni e tekintetben: a program teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy a Fidesz-kormányok által levezényelt lokális jogfosztást visszaépítse:

• visszaadnák az IFA-támogatásokat

• visszaadnák

a korábban elvett hatásköröket, forrásokat és feladatokat a településeknek vagy azok társulásainak, velük egyeztetett módon, az állam indokolt és elvárható szerepvállalásának megtartása mellett

• és a köztéri hirdetésekre vonatkozó szabályozás jogát

a nagyobb bevételeket elérő településeket sújtó szolidaritási hozzájárulást “átalakítjuk, csökkentjük annak mértékét, átláthatóbb és méltányosabb lesz, a befizetési kötelezettségeket a valós helyi adottságokhoz igazítjuk (…) átlátható módon bemutatjuk, hogy mely települések támogatására fordítjuk a befolyt összeget

Mi hiányzik? A magyarországi önkormányzatiság nem volt éppen világszínvonalú mondjuk a Bajnai-, vagy akár az Antall-kormány alatt sem. A program csak annyit állít, hogy “visszaadjuk”. Nincs benne utalás semmilyen átfogó vízióra, elképzelésre a magyarországi önkormányzatok jövőjét illetően, így ezt a területet érdemes figyelemmel követni egy esetleges kormányra kerülés utáni első egy évben.

Vidékfejlesztés

Tíz falunként évente egymilliárd forint közösségi fejlesztési keretet adunk a Szent István program keretében. Az összeg felhasználásáról a helyi közösségek dönthetnek szabadon saját szükségleteiknek megfelelően: az épülhet belőle, ami a helyieknek fontos: út, játszótér, közösségi ház.

Magyarországon mintegy 3000 falu van, tehát ez a tétel önmagában 300 milliárd forint lenne évente, és nem világos, hogy ez a jelenlegi támogatási rendszerek átalakítása, vagy azon fölül kell érteni?

Mindenesetre a szubszidiaritást, a tudatos állampolgári magatartást sokat erősítené az, ha a fejlesztésekért nem csak kilincselni lehet, hanem alapból járna egy fejlesztési keretösszeg amit a helyi közösség a saját prioritásai mentén döntene el: gyorstalpaló lenne demokráciából az a sok vita, amin keresztül el tud jutni a végső döntésig a közösség (minden évben!), és micsoda összekovácsoló katarzis-élmény, amikor az első ilyen projekt meg is valósul.

De mit jelent az vajon, hogy “tíz falunként”? A járási rendszer erre nem jó? Vagy valójában 100 millió forint településenként, csak a tíz falura egymilliárd jobban hangzik? Településmérettel ki lesz ez átlagolva? És lokális GDP-vel, HIPA-val, lakosok szja-befizetéseivel, vagy egyéb méltányossági alapon?

A Susnyás kommentárja:

A verdikt: óvatos bizalom. A részletek hiánya a műfaj sajátossága is.

Az új kormánypárt anyagában érződik némi nyitottság a lopakodó disztópia mitigálására, ezért most kell nagyon megnyomni az érdekérvényesítést, a lobbizást és a demonstrálást az adott tématerületekhez értő civileknek, mert most nagyobb a valószínűsége az átütő eredményeknek, mint gyakorlatilag 89 óta bármikor. Minél hamarabb fel kell térképezni a Tisza-rendszer ellenállási pontjait és lehetőség szerint minél gyorsabban neki kell látni kitolni, formálni, alakítani azokat.

A friss ígéretek szerint lesz önálló Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési minisztérium ismét, szóval ősztől izgalmas lesz figyelni, mivé alakul ez a program a gyakorlatban, bevonódnak -e a témákban hiteles szereplők a döntéshozatalba, milyenek lesznek a társadalmi egyeztetések, felbukkannak -e a minisztériumokban ismerős arcok…?

Én követni fogom ezt a folyamatot és az izgalmasabb fejleményekről feltétlenül tervezek beszámolni.

Utóirat: még egy szó a mai médiavilág koszerű gazdasági modelljéről

Szerintem a média jövője ez, és én is igyekszem ezt csinálni mostanában: ha tetszett egy videó, egy cikk, egy podcast adás, akkor ott helyben dobok rá egy kisebb összeget. Jobb ez szerintem, mint a pszichológiai nyomással bíró előfizetési modell - az is fontos és hasznos persze, de az már egy elkötelezett kapcsolat az olvasók-nézők-hallgatók és a szerzők között.

Szóval ha találtál némi értéket ebben a cikkben, most már tudok egyedi adományokat is fogadni, ha megtámogatnád a Susnyás-témák felderítését egy kávé, egy macsa vagy egy burrito árával.

Ma rövid leszek, nem törekszem átfogó elemzésre ezúttal, csak a legütősebb benyomásaimat osztom meg most, és egyelőre a 16 blokkból mindössze 2 előadásra térek ki.

Ez a kép a konferenciát levezénylő Balogh Péter, a Vízválasztó Mozgalom elnökének saját gazdaságából származik. Ez itt a Tisza ártere.

Amint látható, meglehetősen magasra megnőtt benne az “érdesség”, ami a vízügyi szakkifejezés a növényzetre.

Mezőgazdasági szempontból nézve ez a terület egy sci-fi anomália:

- nem számít legelőnek

- nyilván nem szántó

- hivatalosan nem erdő (Balogh Péter: “...vagy nem vették észre”)

- vizes élőhely-pályázatban nem indulhat

Ez egy mezőgazdaságilag értelemszerűen nem támogatható terület, nem lehet területalapú támogatást felvenni rá, bármit is dolgoznának rajta.

Ez a terület, ha jól szorzom össze, akkor 2 millió forint profitot termelt neki 3 hónap alatt.

A módszer?

Beterelt ide 18 növendékbikát, Angus Limousine-t (abból a fajtából van a feláras húspogácsa a Bamba Marhában), de volt közte pár magyar tarka is.

A marhák ráetetés nélkül eltöltötték itt a nyarat, plusz a 2 lovat is be kellett vinni később, mert teljesen “ropi” volt a szokásos legelőjük júniusra.

“a Tiszán jelenleg 2 hónap a vegetációs időszak, április és május, aztán vége”

A dián említett hármas haszon:

1. biominőségű húst hoz létre úgy hogy a tevékenység mellékterméke “nem sivatag”

2. a hullámtérben az érdességi tényezőt megeszi a jószág (már ha ez a célunk, a vízügynek elvileg jelenleg ez hasznos a levezetésorientált nézőpontból)

3. vízpuffer-orientált tájegységet hoz létre (ökológiailag értékes fás legelő) = ez egy természetvédelmi haszon

[Az előadás címe volt: Vízválasztó tézisek és a tájhasználatváltás gyakorlati példája]

A fenti saját példával Balogh illusztrálni szeretett volna néhányat a konferencia alaphangjául szolgáló tézisekből, mint például:

• A víz nem “káros”, a helyhasználattal lehet probléma

• Nem a jelenlegi tájhasználat vízpótlását kell nagy műtárgyakkal segíteni, hanem a táj alapstruktúráját, “anatómiáját” figyelembe véve kellene azt használni vízmegtartásra is

• “a helyes vízgazdálkodás a vizes helygazdálkodás”

Az agrárium a vízkezelés hagyományos megrendelője, most is ezért lenne szerepe a vizekkel kapcsolatos szabályozások módosításában:

Balogh mindehhez proaktív, haszonorientált kommunikációt javasol, tehát nem defenzívet, hanem olyat, ami felhívja a figyelmet a gazdasági lehetőségekre az olyan gyakorlatokban, mint ez, a bikákkal.

A másik előadás, amire ma ki szeretnék térni, Dr. Dobos Endrének köszönhető (tanszékvezető, a Magyar Talajtani Társaság elnöke).

Dr. Dobos alapproblémája, hogy a mai szokásos szántóföldi művelési gyakorlatban mindenki csak az “inputokból” (odaszállított adalékanyagokból) dolgozik, és közben a többszörösét nyomja bele a talajba annak, amit az elbír.

A gazdálkodó így nem kényszerül rá hogy a talajaihoz visszanyúljon,

“ami élet az ellenség”

viszont a “talaj” az a talajélet mellékterméke > ha ezt kivesszük a képletből, akkor a talaj visszaalakul azzá, amiből kifejlődött: kőzetté.

A szántót ma jellemzően homogén egységként kezelik a gazdák, átlagoltan számítják ki a különböző tápanyagok paramétereit, amit kivisznek rá.

Eközben azonban akár egyetlen szántón is előfordulhat ennyiféle talaj:

A kérdés: a támogatásokat miért nem fordítják / fordíthatják informatikára?

Talajtérképre? Tudásra? Környezeti adaptációra? A technológia lehetőséget adna arra, hogy akár centiméterpontosan adagoljanak, ha használnának talajtérképet. Az átlagolás csak azt eredményezi, hogy a talajnak sehol sem lesz pont jó.

További állítások:

• fenntarthatatlan energiagény és környezeti terhelés zajlik ott ahol még van valami talajmaradvány

• ahol tavasszal belvíz van, ott nyáron akár aszály is lehet, mert nincs talajszerkezet (a nedvesség akár 0,02%-os lejtőn is elindul)

• a szerkezethiányos talajból a kipárolog a víz mert nem tartja meg semmi

Miből fakad ez a szerkezethiány?

A rengeteg lóerővel megküldött ekék szétzilálják a talaj apró mikorizza gombafonalait. A gazda a gyomok ellen küzd, ezért az a cél, hogy minden élet kipusztuljon, csak az a növény éljen, sőt, érezze jól magát, amit belevetnek - de ezek a mesterséges “talajok” közben elveszítik “talaj” jellegüket.

Gyakorlatilag olyan, mintha tápanyaggal elkevert kőzeten gazdálkodnánk, hasonlóan az akvapóniához.

Ezzel egyébként a terményből is kiesnek a nyomelemek, amiket a talajélet hálózatain venne magához.

Lassan 20 éve követem a fenntarthatósági mozgalmakat, és a probléma-azonosításokhoz már kevés a türelmem, főleg, hogy a gyökérokok feltárásakor úgyis mindig ugyanoda jutunk ki. Ez a konferencia viszont nagyon gyakorlat- illetve megoldás-orientált - ezek voltak Dr. Dobos javaslatai:

A jelenlegi általános gyakorlatot úgy jellemezte, hogy “az adónkból támogatunk veszteséges gazdálkodást környezetpusztítási céllal” - már rég ott kellett volna hagyni egy csomó táblát.

A Susnyás kommentárja:

Ezek a javaslatok egyáltalán nem szélsőségesek, csak kisebb rendszermódosításokat igényelnének.

A konferencia hallgatása során ugyanaz az érzés fojtogatott, mint például a magyar erdők helyzetének vizsgálata közben: a kormányzati hatalom felől érkező kommunikáció nem teljesen őszinte.

A kormányzati szereplők a rendszer alján mindig nagyon egyetértőek. Ahogy megyünk felfelé, úgy kezdünk el elbeszélni egymás mellett: államtitkári, miniszteri szinten már egyre kevésbé fordul elő, hogy valóban érdemi reakció érkezzen, csak olyan hivatkozásokat hallani, amelyekre már elhangzott a cáfolat, vagy már korábban be volt emelve a problématérbe az adott felvetés, ám arra mégsem reagál a politikai szereplő.

Például “élelmezésbiztonságra” hivatkoznak a gabonatáblák védelme során, holott a földjeinken termelt gabona nagy része feldolgozás nélkül megy exportra, területarányosan Magyarországon termelik az egész EU-ban a legtöbb bioüzemanyag-alapanyagot, és ahogy Balogh fogalmaz: nem az fenyegeti az élelmezésünket, ha változtatunk a jelenlegi szisztémáinkon, hanem az, ha nem változtatunk rajta.

Szóval az, hogy hogyan lehet a törvényalkotó erőkkel konfrontálódni és az inkumbens, a status quóban érdekelt gazdasági lobbival szemben ellenerőt mutatni, ezt taktikai szinten kellene kutatnia az ilyen mozgalmakban érdekelt szereplőknek.

Eközben természetesen a bizonyítékok gyűjtésére, a jó gyakorlatok bemutatására és a megoldások társadalmasítására esszenciális szükség van, ezt a munkát el kell végezni, hogy alapot adjunk a változásnak. Ez a konferencia pedig egy kiváló példa volt erre.

ui: A MAPER-konferencia kapcsán ígértem folytatást mert az első napról írtam csak - átnézve még egyszer a második napi jegyzeteimet, úgy érzem nem tudnék kihozni egy jó posztot belőlük, tehát KANKEL

ui 2: Ennek a mainak lehet, hogy lesz folytatása, és az is lehet, hogy nem lesz.

Ez itt a Susnyas Transmissions hírlevele. Öt link a Permaweird tomboló infóáradatának mélyéből.

Amikor a klónod csörög rád: hogyan lett az AI hangcsalásból milliárd dolláros iparág

Az unokázós csalás már régen szintet lépett: már maga az unoka hívja fel a nagyit, és könnyek között kéri a segítségét.

Egy amerikai nőt 15.000 dollárral vettek le így: a lánya számát írta ki a telefonja, a lánya hangján beszélt hozzá a robot, és zokogva kérte a segítségét, mert elütött egy terhes nőt… majd “átvette a telefont” a segítőkész ügyvéd, hogy akkor ki kéne perkálni a 15k óvadékot és már szabadulhat is a kis hölgy.

10 másodpercnyi hangfelvétel elég ahhoz, hogy a hangodat az alapján hihetően leutánozza a gép.

A cikkben sorolják az elképesztő eseteket, amiken csak a fejedet fogod, és nem érted, hogy lehet valaki ennyire balek - de élesben vajon mennyire tudnál tisztán reagálni? Egy hongkongi pénzügyest egy komplett deepfake online meetingbe hívtak be, a saját főnökeit látta ott ülni, és szépen át is utalt 25 millió dollárt úgy, ahogyan kérték…

A másik divatos csalás, az elbűvölő becenevű disznóvágás (Pig Butchering) módszer az, amikor online tárkeresőkön vesznek le a chatpartnerek pénzekre, ilyen-olyan indokkal - akár az egész vagyonából kiforgatva a hiszékeny szerelmest, aki úgy érzi, hogy ezúttal tényleg megtalálta az igazit, csak segítenie kell egy kicsit, és övék az örök boldogság. (Tágabb ismeretségi körömben is van olyan idősebb hölgy, aki örömmel küldözget kisebb pénzeket a “pasijának”, miközben tudja, hogy amúgy átverik, de így is megéri neki a napi online romantika-rpg)

Egyébként a fentiekben számomra nem is az audio deepfake a legparább, hanem a hiteles hívószámkijelzés, vagyis a spoofing, hiszen egy ilyen átverésnél már extra nehéz nyugodtnak maradni, és ha nem tudsz erről a lehetőségről, akkor pedig szerintem lehetetlen (itt van róla egy rövidke oktatóvideó).

(Valószínűleg a spoofing miatt is mondják a kiberbiztonsági szakértők, hogy a kétfaktoros azonosítás sms-ben nem ér sokat)

(És ne felejtsük, hogy kedvenc magyar külpolitikai forrásom, Feledy Botond hangjával a közelmúltban egy komplett konteós YouTube csatornát húztak fel, full AI-tartalommal, százezres megtekintéssel.)

Stratégiai keretrendszer a fenntartható és versenyképes EU biogazdaságért

Tavaly év végén adta ki a Bizottság ezt a 22 oldalas munkaanyagot, ami az EU bioökonómiájának felpörgetéséről szól.

Elolvastam, mondom a lényeget:

A biogazdaság nagyon tág fogalom, alapvetően mindenfajta biológiai erőforrás felhasználásával végzett értékteremtő és fenntartható megoldásokat kínáló tevékenységet fed le.

A gyakorlatban ez értelemszerűen jelentheti a mezőgazdaság, erdészet, halászat, biomassza, biológiai alapú gyártás (biomanufacturing) vagy a biotechnológia eszköztárait az összes elképzelhető szektorban (élelmiszeripar, energia, stb.).

Erőforrásként mindent lehet érteni a genetikai szinttől kezdve az ökoszisztéma bármely biotikus komponensétől át mindenfajta szerves hulladékig.

A bioökonómiára jelenleg jellemző hogy:

• dinamikusabban növekszik, mint a gazdaság összátlaga

• alulfinanszírozott, hiányzik a pénz, az információ és a releváns szabályozási háttér

Ahogy mondani szokták, fel kéne skálázni.

De miről van szó konkrétabban? A dokumentum az alábbi kiemelkedő potenciállál rendelkező vezető piacokat azonosítja be:

1. Bioalapú műanyagok és polimerek, valamint a bioalapú rostalapú csomagolóanyagok (fibre-packaging) - ezek megújuló biomasszaforrásokból – például keményítőből, ligninből vagy algákból – előállított alternatívákkal képesek kiváltani a fosszilis alapanyagú termékeket.

2. Természetes textíliák (pamut, len, kender, gyapjú), valamint a fenntarthatóan kezelt erdőkből származó feldolgozott celluózszálak (MMCF)

(Mellékszál: Jelenleg a magyar gyapjú megmentéséért tett civil erőfeszítések tartanak ott, mint a szalmabála-építészet mondjuk 15 éve)

3. Bioalapú vegyszerek megújuló biológiai források (növények, fa, alga, mezőgazdasági melléktermék) alkalmazása a gyógyszer- / élelmiszer- / textiliparban

4. Bioalapú építőanyagok (fa, kender, szalma, a micélium és a rostalapú kompozitok).

Ezzel kapcsolatban lényegesnek tűnő adat: az építőipar az EU hulladéktermelésének több mint 35%-áért, valamint a teljes üvegházhatású gázkibocsátás 5-12%-áért felelős. A bioalapú termékek használata az épületek beágyazott szénlábnyomát és energiaigényét mintegy 40%-kal csökkentheti.

(A Susnyáson talán még nem írtam a szalmabála-építészet hazai mozgásairól, nade azt, hogy máris EU-támogatottá válhat ez az építkezési mód, hát, nem láttam jönni)

A Bizottság 2040-es jövőképe alapján ezek a megoldások, tehát a:

- bio építőipari alapanyagok

- bioenergia

- biovegyszerek

- textíliák

- bio trágyázószerek és növényvédelem

- bio-műanyagok

(”bio-vegyszer”, “bio-műanyag” és “bio-műtrágya”, hát jól a farkába harapott a nyelvészeti kígyó)

“széles körben alkalmazottak”

lesznek az EU-ban. (14 évről beszélünk)

A dolognak nemcsak fogyasztóvédelmi, természetvédelmi és klímaügyi vonzata van itt: a dokumentum jövőképe szerint ez a vidéki táj masszív vissza-integrálását jelenthetné számos ipari szektorba, hatalmas munkaerőigénnyel, támogatva a helyi élelmiszertermelési hálózatok fejlődését. Vidéken “integrált biofinomítók és fejlett fermentációs létesítmények” működnek majd szerte a kontinensen, sokféle helyi bioerőforrásból nagy hozzáadott értékű terméket előállítva.

A biofinomítók biomasszát – beleértve a fás biomasszát, a mezőgazdasági maradékanyagokat, a biohulladékot és a feldolgozási melléktermékeket – élelmiszer-összetevők, takarmány, bioüzemanyagok, biokémiai anyagok és bioanyagok széles körévé alakítják át. (Lényegében ezt csinálják a már ma is létező biogázüzemek is.)

A továbbfejlesztett fermentáció nagy teljesítményű mikroorganizmusokat alkalmaz, amelyek cukros maradékanyagokat és egyéb másodlagos biomasszát alakítanak át értékes vegyületekké.

A dokumentum terjedelmének nagyobb része nyilván arról szól, hogy ezt a víziót milyen erőfeszítésekkel képzelik elősegíteni, ezek leginkább a szokásosak, nem részletezem, alapvetően ilyesmikről van szó:

- ésszerű szabályozások, jogalkotói munka

- EU banki hitelek, startup-demonstrációs lehetőségek az innováció támogatására

- szakmai fórumok, ernyőszervezetek gründolása a nemzetközi tapasztalatcsere élénkítésére

- a vezető piacok támogatása, ez viszont érdekes, és ennek megértéséhez jól jön az alábbi helyzetkép:

2022-ben Európában a biomasszát elsősorban állati takarmányként (38%), energiatermelésre (29%), anyagok előállítására (24%) és élelmiszerként (9%) hasznosították. Az elmúlt tíz évben a biomassza energetikai célú felhasználása 14%-kal, anyagipari felhasználása pedig 11%-kal nőtt. A bioenergia továbbra is szerepet játszik az energiabiztonságban, különösen ott, ahol maradékanyagokat használ fel, nem növeli a víz- és levegőszennyezést, és kiegészíti a többi megújuló energiaforrást.

A szerves hulladékok feldolgozása is egy ilyen kiemelt “vezető piac”, amiben nagy fejlődési potenciál van.

A Susnyás kommentárja:

Ez egy izgalmas akcióterv, amiben van svung, van kreativitás. A szokásos tézisünk az, hogy bár az aktuális világrendünk kétségtelenül az emberiség eddigi csúcsteljesítménye, ha mondjuk a gyermekhalandóságot vagy az éhezők arányát nézzük, a problémáink nagy része a kapitalista komponens túlerejéből: a lobbinyomásból és a korrupcióból fakad.

Az állami szféra szerepe elvileg a választók összérdekének képviselete lenne. Ezen az irányelven én nagyon érzem azt a már-már megmosolyogtató, hősies erőfeszítést, ahogyan a pusztuló társadalmi-ökológiai rendszereink megmentését próbálja körmönfontan beletuszkolni valahogy a kapitalista összefüggésrendszerbe - mivel a társadalmaink életképessége nagyjából azon múlik, hogy sikerül-e belőle üzleti értéket csinálni a (metaforikus, globális) Wall Street számára. És éppen ez lenne egyébként a politikai elit feladata. Szóval összességében ez egy biztató fejlemény.

(Megjegyzés: Elfelejtettem, hogy megkereshetném a magyar verziót is, így én az angolból dolgoztam - előfordulhatnak fordítási diszkrepanciák. A link a magyar nyelvű dokura mutat)

Mozgalmi hálózatba szervezték magukat az önkéntes vízőrzők

Fejlemények vannak vízvisszatartás-fronton (bővebben itt írtunk a témáról először), íme 4 szó szerinti idézet a cikkből a lényegről:

Ahogy azt az elmúlt 2-3 évben tették a homokhátsági Kiskunmajsa-Marispusztától a Dabasi-turjánoson át a zalai Nemesszentandrásig: az ökológia elvi és gyakorlati sorvezetőjét követő, kis léptékű „háztáji” vízmegtartási és -visszatartási akcióikat jobb híján Facebook-csoportokban megszervezett önkéntes kubikos kalákákban megvalósítva.

Az önkéntesek a terepen azt is megtanulhatták, hogy az akciók előtt az önkormányzati, nemzeti parki, vízügyi engedélyek mellett az érintett területeket tulajdonló vagy művelő gazdák írásos hozzájáruló nyilatkozatait is szükséges hiánytalanul beszerezni. A tervezésből és a kivitelezésből pedig tilos kifelejteni a vízügy, a mezőgazdaság és a települések épített infrastruktúráját, máskülönben nagyobb lesz a kár, mint a haszon.

A sárréti, marispusztai, hosszúcsemői, zalai önkénteseket tömörítő társaságok mellett az ivó- és szennyvízhálózat állapota miatt a kormányzat helyett is aggódó Víz Koalíció, valamint a Kárpát-medencében egyre sürgetőbb paradigmaváltó vízgazdálkodási koncepciót kidolgozó, valamennyi érintett szakterület és tudományág képviselőit tömörítő Vízválasztó Mozgalom is tagja a hálózatnak. Ezért is lehet, hogy a küldetésben deklarált helyi szintű vízmegtartás és -visszatartás víziója szerintük „csak a teljes Duna-vízgyűjtőre értelmezhető”.

Némi optimizmusra ad okot, hogy idén már elérhető a „Természetközeli és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása” című, az Európai Unió által finanszírozott pályázat felhívása, amely a korábbi próbálkozásokhoz képest látványosan magas összegekkel dolgozik. A vizes élőhelyek kialakítására 958 euró/hektár, a fenntartásra pedig évente 911 euró/hektár igényelhető, ami már tényleg olyan szint, ami a gyakorlatban is képes mozgásba hozni a döntéshozókat.

Olaj, Gáz, Pénz, Politika - interjú Holoda Attila olajipari mérnökkel

(a nagybetűket nem hoztam át Friditől, azért ordibálni már mégse fogok itt veletek a hiteles címátvétel kedvéért)

Amikor hónapokkal ezelőtt Szijjártó Péter az adriai olajvezeték használatának gazdaságtalanságáról kezdett hantázni, felvontam egy szemöldököt, mert ez az egész érvelés igen gyenge lábakon állt.

Azóta elég alaposan szétcáfolta ezt a hazai és nemzetközi sajtó is, és hát ahogy a hazai erdők helyzetének elemzése során is írtam: az ilyen léptékű döntés mindig többnyire politikai - vagyis az van, amit akarunk. Lehet sorolni a számokat pro és kontra, de ezek pontosan azok a döntések (hogyan gondolkodunk az erdőről, hol legyen híd a folyón, kell -e Paks 2, stb), amelyeket társadalmi értékválasztás alapján kell meghozni - ezért illúzió a “szakértői kormányzás” KK-Európában különösen népszerű álomképe is: előbb-utóbb úgyis olyan dilemma elé kerülsz, amire nincs technokrata, “kiszámolható” optimális válasz.

Holoda elmondása alapján:

• 92% az orosz olajimportunk aránya, ez még 2021-ben is csak 61% volt

• ennek a fő oka, hogy az orosz (Ural) és a közel-keleti (Brent) olaj ára között óriási, akár 40 százalékot elérő olló nyílt, ez nyilván rendkívüli gravitációs erővel húzza MOL-t az előbbi felé, annyira jelentős extra nyereséget realizál rajta az olajcég

• 6,5 M tonna olajat vásárolunk évente: 200-300 milliárd forint nyereséggel

• 2022-2023-ban a MOL rekorderedményeket jelentett

• a benzinkutakon ebből nyilván semmi sem érződik - ez a helyzet csak a MOL-nak jó - ami nyilván persze adózik (van rá extraprofit-adó is), és a jövedéki adóban extra bevételt pumpálunk az államkasszába minden tankoláskor mi magunk is

• az energiabiztonsági érvelés tehát természetesen egyszerű, szalvétán levezethető hazugság, “csak” pénzről van szó, az átállás valóban jól látható méretű terhet helyezne az államkasszára, persze, van azon sokféle teher - ahogy írtam fentebb, ez egy politikai döntés

A földgázról is sok szó esik, összességében ha valakit érdekelnek az ország sorskérdései, szerintem érdemes meghallgatni az egészet.

(Az olajtéma most nyilván nagyon aktuális lett, a friss, 3 nappal ezelőtti Holoda-interjú a témában itt van, ezt még nem hallgattam meg)

Hogyan segítenek az óriáspatkányok kiszagolni a bűnt?

Tanzániában óriáspatkányok mentik ki állat-társaikat a gonosz csempészek karmaiból!

De nem csak erre képzi ki ám őket az ezzel foglalkozó szervezet.

Az itt akár “örökbe fogadható” patik között olyan szakértők vannak, mint:

Tamasha, aki kiszagolja a TBC-t a köpetmintából

Vagy Baraka, a taposóakna-elhárító:

Ez volt a mederjárók harminckilencedik jelentése.

[Mocsok egy náthával küzdöttem, és egyszemélyes szerkesztőségünk egyelőre nincs felkészülve az ilyen helyzetekre, leginkább ezért nem sikerült tartani a heti kádenciát, elnézést a késésért.]

Úgy vettem észre, hogy az erdőkkel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó narratívák futnak:

1. Az erdőterület folyamatosan nő, hurrá.

2. Tarvágások és erdőpusztítás zajlanak, kormányzati korrupció, külföldi papírgyárakba és a biomasszaégetőkbe viszik a rönkfát.

Ennek szerettem volna kicsit utánamenni, aztán szinte azonnal elkezdtek eszkalálódni a dolgok, kijött egy botrányos riportfilm, megszólaltak az erdészetek, demonstrálni kezdtek a civilek.

Nem fogunk megérkezni egy tanulságos nyugvópontra. A cselekvés megfelelő iránya még nem teljesen világos, de az eddigieket elkezdem összefoglalni, aztán majd úgyis követjük a témát tovább.

Eltűnhetnek a magyar erdők?

Azt hittem, Magyar Péter itt az erdőirtásokkal kapcsolatban fog súlyos tényeket közzétenni, de csak sétálgat Kaprinyák Tibor erdőmérnökkel, a Nyírerdő egykori vezetőjével és ismeretterjeszt.

Ez egy jó kiindulópont az erdészeti nézőpont megismeréséhez.

Ez derült ki:

• 100 év alatt 60 százalékkal gyarapodott az erdőterület (12% >> 21,5%)

• Nógrád a legerdősültebb

• az erdőgazdálkodás profitját a fakitermelés adja, másodsorban a vadászat

• a klíma, vagyis az “átlagos időjárás” változik, a hőmérséklet emelkedik, a vízszint csökken, a csapadék eloszlása rossz: arányosan kevesebb esik le belőle vegetációs időszakban, légköri aszály (pára hiánya)

• pusztulnak a bükkösök

• a legnagyobb területfoglalással az akác bír, észak-amerikai faj, átrendezi a környezetét. ugyanakkor tolerálja a szárazságot és mostoha körülményeket. ahol a természetes vegetáció gyep lenne, nem szabad akácot engedni, mert ott kifejlődnek az új kórokozók és a többi faj végleg “gallyra megy”.

• a kocsánytalan tölgy még bírja de kétséges, a cser kiválthatja a bükköt és tölgyet, de közel sem olyan értékes. a kocsányos tölgy az alföldies, gyengébb termőhelyet is elbírja.

• szürke nyár, fehér nyár is bírja még, de kisebb a gazdasági értékük. (a nemes nyár a fő raklap-alapanyag)

• nem minden esetben van jelenleg jól kezelve a vadászat, mint az erdőgazdálkodás része: Kaprinyák szerint a gímszarvas és dámszarvas sok erdészetben túl van szaporodva

• kerítéssel lehet védekezni de egy idő után ez nem elég (!) - a vadak területe csökken ezért ami nincs bekerítve oda nehezedik a vadnyomás

• az erdők 55%-a állami, 45% magán (szabolcsban ez kb 25-75)

• az erdősítés alapból mitigálja a klímaváltozást

• a szimulációk alapján zsugorodni fog az erdőterület itthon

• minden erdőgazdaságnak érdeke hogy jól értékesítsen mert a minisztérium elvárja a rentábilis működést. ha erőműbe megy az kényszerből van

• a lakosság tűzifa- igénye csökken: korszerűbbek az épületek és a fűtési megoldások (!)

• 3-4 évvel ezelőtt volt egy kiugrás a tűzifa árában, de mára ez korrigálódott, olyannyira, hogy egyre kétségesebb a rentabilitása.

• a tűzifa áfája régebben 12% volt és ma már 27. (Romániában 5). pont a legrászorultabb réteg szívja meg ezt. a szociális tűzifa-kerete a kormánynak 2008 óta változatlan (a tűzifa ára pedig épp a duplája az akkorinak)

• “22 erdőgazdaság van, csak a miénkben 9 erdészet, teljesen eltérő adottságokkal, ezért is jó lenne erdőgazdaságra megkövetelni a hasznot, nem erdészetenként“

• “Nyugaton ha egészen kicsit túlmegy a profit, azonnal indítja az állam a vizsgálatot, hogy nem ment-e az erdő rovására.”

• ha a fa mint nyersanyag beépítésének energiaköltsége 1, akkor az alu 100, a vas 78. ezért tud beépítve jól működni a humánökológiai szempont mellett is. (+élvezzük a fa közelségét)

• erdőgazdasági szektornak változtatnia kell a talajművelés módján és a tarvágás mértékét csökkenteni, a felújítási technológiát modernizálni

A fentiekből kitűnik, hogy az erdészeteket törvény kötelezi a rentábilis működésre, pedig egy erdészet is viszonylag kicsi terület (közel 120 van jelenleg Magyarországon). Országosan ez az erdőterületeink fele. A másik fele magánkézben van, de azokra is szigorú szabályozás vonatkozik. Például kötelező védekezni az invazív fajok ellen. Viszont értelemszerűen az állam itt nem várhatja el a “rentábilis” használatot és nem előírás a “véghasználat”.

Ez fontosnak tűnik: nem kellene magától értetődőnek venni egy ilyen rendszer fenntartását. Mivel az erdészetek nemzetgazdasági súlya összességében viszonylag csekély, lenne lehetőség érvelni amellett, hogy ne a gazdálkodási szempont legyen az elsődleges, hanem valamilyen más nemzetbiztonsági cél (klíma-mitigáció, vízmegtartás, biodiverzitás-védelem, optimális tájhasználat, stb).

A hazai erdőinkben zajló összes gazdasági tevékenység aránya az össztermékhez képest jelenleg 0,5%.

Ezt amúgy lehetne fejleszteni, mert jelenleg az itthon termő kemény faanyagot vagy tűzifaként értékesítjük, vagy elégetjük erőműben, vagy eladjuk, és külföldön készül belőle akár luxusbútor.

Lehetne ennek a szektornak a felfejlesztése is egy irány, de most nem ez tűnik a legégetőbb kérdésnek.

Így elsőre az a kép rajzolódik ki, hogy Magyarország összes tűzifa- és bútorfa-igényét kényelmesen ki lehetne elégíteni a jelenlegi gazdálkodásban tartott erdészeti területek töredékén is.

Ha nem lenne profitkényszer a legapróbb állami erdészeten is, akkor vajon nem lehetne összevonni közülük rengeteget, és alárendelni a kor kihívásainak megfelelő céloknak, vagyis az ökológiai, erdő-egészségi és fajgazdagság-fokozásra fókuszáló tevékenységnek, (például szabadabb mozgást adni a nagyragadozóknak, ami kordában tartaná a növényevő vadállományt) illetve a társadalmi értékteremtésnek (ami annyiban nagyjából kimerülne, hogy be lehessen menni kirándulni, leszámítva a legvédettebb részeket)?

Egyáltalán mi az az erdő?

A nyitó kérdésemet (most akkor egyre jobb vagy egyre rosszabb az erdőhelyzet?) feltettem a Magyar Természetvédők Szövetségének is, akiktől Ujj Zsuzsanna természetvédelmi programfelelős azt válaszolta, hogy “mindkettő igaz”.

Ugyanis az ökológusok, természetvédők a minimum 60-80, de inkább többszáz éves, beállt vagy ahhoz közelítő erdei ökoszisztémákat tekintik erdőnek. A Minisztérium, a hatóságok, a KSH és az erdészetek pedig mindent, ami “erdő” művelési ágba tartozik vagy az Országos Erdőállomány Adattárban (OEA) nyilvántartott, 1500 négyzetmétert meghaladó, erdei fákkal és cserjékkel borított, erdőgazdálkodással hasznosított területet.

Álljunk meg egy tarvágásra!

Zsuzsanna tájékoztatása szerint az erdőgazdálkodásnak szigorú szabályai vannak, az erdőtulajdonosoknak valóban fel kell újítaniuk az erdőket tarvágás után – és valóban megbüntetik őket, ha ezt elmulasztják. A felújítás módja is részletesen szabályozott, és az általános alapelvek jók, például kerülni kell az inváziós fajokat és törekedni kell a vegyes (ún. elegyes) ültetésre, az őshonos fajok telepítésére, figyelni kell a talajvédelemre.

Ettől még a tarvágás egy “mini ökológiai katasztrófa” (kiszárítja a területet, utat nyit az inváziós fajoknak, akkor is tönkreteszi a talajt, ha talajkímélő módszerekkel végzik).

Ettől függetlenül védett erdőkben is szabályos lehet az a fajta véghasználat, ami gyakorlatilag olyan, mint egy tarvágás. Miért?

Sokszor “felújítóvágást” alkalmaznak, ami gyakorlatilag tarvágás, csak néhány év alatt - ekkor még nyilván csak egészen vékony csemeték próbálkoznak a túléléssel, tehát az adott területen az erdei ökoszisztéma ugyanúgy megszűnik létezni.

Sok esetben a nemzeti park nem vagyonkezelője az erdőnek. Az erdészeti hatóság fogadja el az erdőtervet, a nemzeti parknak csak javaslattevő szerepe van. (Slusszpoén, hogy az erdészek rendszeresen erre hivatkoznak: “a nemzeti park/természetvédelmi hatóság rábólintott, tehát minden oké”.)

Újabban a klímaváltozásra hivatkozva védik a tarvágást. Magas döntéshozói szinten is elhangzott:

a magyar erdők 80–90%-át le kell cserélni, mert úgyis kipusztul.

Tehát a klímaváltozás homályos, feltáratlan, megjósolhatatlan, csak trendszerűen elemezhető jelenségeire boldogan hivatkoznak 100-120 éves bükkfák kivágásakor - pedig ezek a nagy fák azért biztosan kibírnának még 1-2 évtizedet a legforróbb forgatókönyv lejátszódása esetén is, és a tarvágott hegyoldalba ültetünk csemetét, aminek aztán árnyék és szélvédelem nélkül kéne felcseperednie.

Nekem úgy tűnik, hogy ha ez így van, akkor nagyon szelektíven kezeljük a klímaváltozás kérdését, és pont akkor vagyunk magabiztosak, amikor helye lenne az óvatosságnak, és ott óvatoskodunk, ahol egyértelműen látszik a fenntarthatatlanság, gondolok itt például arra, hogy az árterekben milyen nehézkesen megy az átállás a vízmozgásokat jól kezelő művelésmódokra (pl. legeltetés, ártéri erdők) az azokat nem tűrők (szántóföldi) helyett. Tehát az évente vetés-aratás ciklusban működő szántóföldön nem merünk elég magabiztosan kísérletezni, de a 120 éves bükköst kivágjuk, mert úgyis “halálra van ítélve”.

Zsuzsannával januárban egyeztettem, akkor úgy fogalmazott, hogy a biomassza felhasználása valóban növekszik az erőművekben. (Pl: 2024-ben 40,8 százalékban faaprítékot (1008,4 ezer tonna) használtak fel, ami 22,3 % növekedés)

Elvileg ide csak energiaültetvényekből viszik a fát, de “a gyakorlatban valószínűleg nem”. A WWF és szakmai körökben terjedő infók alapján simán lehet, hogy védett erdők égnek el erőművekben.

Aztán két héttel ezután megérkezett az Átlátszó riportfilmje a témában.

Füstbe ment erdők

A film nem okozott túl nagy durranást, még mindig csak 35 ezernél tart (én olyan 250k-t tartanék jogosnak), de azért már kivert pár biztosítékot. Én most igyekszem a lényegre koncentrálni, és ebben a témában éppen ez a nehéz.

A film érdeme szerintem az, hogy a beállt rendszereink működését kérdőjelezi meg egy magasabb nézőpontból.

15:45-nél Klébert Antal nyugdíjas természetőr arra világít rá, hogy meg kell nézni, hogy mi van a “mérleg két serpenyőjében”, milyen haszonnal és kárral jár az intenzív erdőgazdálkodás ma Magyarországon, a nagy képet nézve? (GDP 0,5% vs komplex ökológiai értékszolgáltatás)

Keresztes László Lóránt független parlamenti képviselő úgy fogalmaz a filmben, hogy az erdőgazdaságokat a jelenlegi szabályozás belehajszolja a profitkényszerbe, pedig a nyereség nemzetgazdasági szinten jelentéktelen. (19:37)

A filmben megszólal Szendőfi Balázs természetfilmes, halkutató, aki szerint négy erőműben, összesen 1,5 M tonna fát égetünk el évente. Ezt a tevékenységet a magyar állam az elmúlt 15 évben 315 milliárd forinttal támogatta. Az erőművek a hazai áramtermelés 3%-t adják le.

(Amúgy 315 milliárdból hány megawatt napelemet lehet telepíteni? Akkumulátorral? Horribile dictu: hány kádárkockát lehet korszerű energetikai mérlegre felhúzni? Vagy milyen mértékű veszteségcsökkenést eredményező korszerűsítést lehet az elektromos hálózaton végrehajtani? Megannyi kérdés.)

Egyébként most már lassan 20 éve foglalkozom szakmai értelemben megújuló energiával, van egy ilyen diplomám is, a képzés során kifejezett fókuszban voltak a mezőgazdasági megoldások (repceolaj, biomassza, stb), és nekem annyira nem áll össze az, hogy őshonos erdei fát égetni áramért az egy preferált, széles körben alkalmazott, hatékony módszer lenne (Erre a célra intenzív módszerekkel nevelt energianövényeket szoktak használni).

Néhány nappal a film megjelenése után természetvédő civilek kimentek az erdőbe (Lillafüreden, a Bükk legismertebb turisztikai csomópontján) demonstrálni, és közleményt adtak ki, amiben így fogalmaztak:

Bár az erdészetek a jogszabályok szerint járnak el, a jelenlegi rendszer mégsem képes garantálni a legértékesebb erdeink védelmét. Hiába beszélünk nemzeti parkokról, a gyakorlatban az erdőtervezési folyamatok és a szakmai egyeztetések során a természetvédelmi szempontok gyakran alulmaradnak a gazdasági érdekekkel szemben.

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, egyértelmű állami és jogi döntésre lenne szükség: ki kellene mondani, hogy a nemzeti parkokban és a fokozottan védett területeken kizárólag a természet megőrzése lehet a cél. Jelenleg ugyanis az egyeztetések sokszor csak kényszerű alkuk, ahol a természetvédelem csupán jelképes módosításokat tud elérni a fakitermelési terveken, miközben az erdő eredeti funkciója és élővilága sérül.

Elveszve a rengetegben

Nekem úgy tűnik, hogy mind a nagyközönség (beleértve a médiát), mind a civil szervezetek, mind pedig az erdészetek máshogy értelmeznek alapdolgokat, és így elbeszélünk egymás mellett.

Példa:

1. Az erdészet feladatának érzi, hogy az erdőt “kezelje”, például fiatalítsa, és ezért is vágnak ki hatalmas, öreg fákat.

2. A természetvédők nem értik, miért kéne “kezelni” egy erdőt, hiszen az “ember nélkül” is tökéletesen jól elvan.

3. De közben az “erdőt” (?) számtalan veszély fenyegeti, például a fajösszetétel számára egyre szokatlanabb klíma és invazív fajok terjedése.

“Erdő” alatt egy elképzelt optimális állapotot képzelünk el, és azt kívánjuk fenntartani?

Vagy készen állunk arra is, hogy egy erdőterület akár végletesen degradálódjon, mondjuk fás, cserjés területté, vagy néhány év alatt elborítsa egy invazív faj, mert hiszen ez is a “természetes folyamatok” része?

A mederjárók harmincadik jelentésében említettük például, hogy a hatalmas finn erdőségeknek a közelmúltban először megállt a szénmegkötő képessége, azután pedig elkezdtek kibocsájtani. Nem bírják a megváltozó klíma, a fokozódó intenzitású erdőgazdálkodás, a csökkentett vágásforduló együttes nyomását, az északi tőzeges talaj pedig az erősebb bolygatás, majd kiszáradás hatására elkezdi eregetni a szén-dioxidot.

Mi szolgálja az “erdő” és a tágabb ökoszisztéma érdekeit? Ez sokszor korántsem triviális!

Az Erdőmánia podcastben a téma szakértői (például Dr. Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese) elmondják, hogy a hazai erdők is sokféle nyomás alatt állnak:

• Klímaváltozás

• Fragmentáció (sok olyan terület van, ami hivatalosan erdőnek számít, de fizikailag is el van választva a nagyobb erdőtömböktől)

• Karbonmérleg-romlás - a hazai erdőkben a fák átlagéletkora növekszik, ami ökológiai szempontból örvendetes, de ez azt is jelenti, hogy csökken a szénmegkötési képességük

A szénmegkötés persze csak egyféle szolgáltatás, amiben a fiatalabb erdő erősebb, de más jellegű klímaszolgáltatásokban, például az eső generálásában és továbbgörgetésében nem feltétlenül.

Ez is egy olyan téma tehát, ahol két lépésből eljutunk a társadalomfilozófiai szintre. És a diskurzus, természetesen, általában korántsem ezen a szinten, színvonalon zajlik. (Ugyanúgy, erre lenne szükség az erdők esetében is, mint például az atomenergia vagy a folyami hídépítések kapcsán)

Persze, ez nem a Susnyás lenne, ha nem fogalmaznánk meg egy óvatos felvetést hozzánemértőként: lehetne például beazonosított fő célunk az erdőgazdálkodásban is a biodiverzitás fokozása - a biodiverzitás átmeneti csökkentése nélkül. A pár héttel ezelőtt itt bemutatott permakultúrás szempontrendszer ebben is segíthetne. Megfigyelés és beavatkozás.

A set aside, a “hagyjuk békén az erdőket” ma már - nekem úgy tűnik - csak a szakemberek által erre kijelölt ún. “magterületeken”, tudatosan “magára hagyott”, nemzeti parki védelem alatt álló erdőkben lehetséges - Ujj Zsuzsa szerint azonban összességében jobb rábízni a természetre a dolgokat, mert a technokrata megoldások sosem lesznek olyan multifunkcionálisak, komplexek és rezíliensek mint a természet - az eddigi tapasztalatok alapján.

Az erdeink nagy részét, úgy tűnik, valamennyire továbbra is mindenképpen “művelnünk” kell. Kérdés, hogy ennek a művelésnek a prioritásait nem kellene-e áthangolni, körülbelül így:

hogyan tudja ez a terület a lehető legnagyobb ökológiai hasznot nyújtani, amivel a legjobban járul hozzá a táj biodiverzitásának hosszú távú növekedéséhez?

Ez az a kérdés, amihez a fentebb áttekintett diskurzus szerintem még nem érkezett el, de azért a közelében jár, és erre a kérdésre fogjuk keresni a választ a magyar erdők helyzetének további vizsgálata során.

Ez itt a Susnyas Transmissions hírlevele. Öt link, öt bedrótozott fejű galamb, tétován kavarogva a fagyos izlandi ködben.

Egy technikai dolog: egy ideje elkezdtem lefordítani a beidézett részeket a külföldi anyagokból, talán feltűnt. Nem mindenki van egy szinten angolból, nekem nem fáradtság, meg gondoltam, legyen egységes a hírlevél nyelvileg.

Mától kezdve azt a formai sajátosságot is megváltoztatom, hogy most már a linkelt tartalom címét is inkább átültetem magyarra - legyen akkor teljesen magyarul a jelentés, még ha néha ez furán is jöhet le.

Kezdjük is:

A YouTube AI-val módosítja a videóinkat (és nem is szól róla)

Feltöltöd anyádat ahogy dagasztja a tésztát, és három füle lesz.

Oké, nem lesz három füle, de rojtos füle lesz, furán állnak a hajszálai, különös olajfestmény-árnyalatoktól csillog az arca, széjjelmászik, olyan mint ő, de mégsem ő, és elsőre nem is látod, hogy miért.

A YouTube automatikus upscaling megoldásokkal kísérletezik a shortoknál, vagyis feljavítja a képminőséget - csak közben persze meghamisítja a képet:

Nézi a haverod, mit gondol? “Miiii, spanom mér’ tölt fel AI-videókat?? [AZ ANYJÁRÓL???]”

A linkelt videóban a jutyúber Rhett Shull megmutatja a shortokat a profi fotós feleségének, reakció: “Ez tutira AI.”

“Nem, ez nem AI, ez a saját shortom, most töltöttem fel.”

Utána bemutatja a Reddit-szálat, ahol szétszedik a jelenséget, onnan van a képernyőfotó is.

Most akkor gondolj bele, hogy felraksz bármilyen kreatív tartalmat, amivel dolgoztál: lehet, hogy a zsírkréta-rajzaidat mutatod meg, zenét vágsz alá, stb. És akkor az algó feljavítja neked a te alkotásodat.

Ez egy teljesen elfogadhatatlan gyakorlat, vandalizmus, mindent valami kidekázott “közízlés” irányába tolni és közben torzítani a valóságképet.

(És utána a többi LLM meg ezen az alapanyagon tanulja, hogy néz ki egy “valódi” videó.)

Kedvenc konteós kommentem:

Öt hónapos videó, nem tudom mi a mai helyzet, nem töltök fel shortokat, nem nézek ilyeneket. Ti észleltek ebből valamit?

Csendben visszajöttek a belföldi járatok

Most már lehet repülni Pozsonyból Kassára is, ezzel indít a cikk. Ötórás vonatút helyett 45 perc.

Elvileg.

Öko-körökben évek óta ekézik a repülést, mert nagyon környezetszennyező az alternatívákhoz képest.

Szerintem az EU egyik legsúlyosabb mulasztása az, hogy még mindig nincsenek az egész kontinens nagyvárosaiból minden irányba, de legalább a szomszédos országok fővárosai felé nemzetközi vonatok maximum félórás követéssel. Hogy nem szerveztük az európai vasutat egyetlen korszerű hálózattá, hogy Budapesten nem megy át egy vonat, ami Lisszabontól közlekedik Kijevig, és így tovább. A fővárosokat igazán illene nagysebeségű vonalaknak összekötnie. (Ehhez képest ezek a terveink 2040-ig)

Az, hogy idén 46 leszek, abból a szempontból nagyon durva néha, hogy mennyi minden nem történt meg az én életemben idáig olyasmikből, amelyek gyerekkoromban teljesen triviálisnak tűntek a fejlődés addigi ütemét tekintve. TGV már 1980-ban is volt például. Lassan 50 éve.

Nem akarom túldramatizálni a helyzetet, de az érintőképernyőn és a HD-videó továbbítására alkalmas netkapcsolaton kívül milyen igazán jelentős fejlemény történt az életemet valóban meghatározó dolgokban? (A HÉV-kocsik például ugyanazok kölyökkorom óta, és még jó ideig maradnak.)

Ebből is látszik, hogy az aktuális világrend az innovációt csak az oligopol koncentráció egy bizonyos szintjéig támogatja, afelett azonban visszafogja.

Az egyik jelentős fejlemény például, hogy most már tudunk repülni fapadossal. A felső-középosztály privilégiumának számító repülést lehozták a nép egyszerű gyermekei közé.

A szabályozói hurráoptimizmus a könnyen elérhető utazás eufóriáját nyújtó glamúros repülési élményt meg akarta adni a választópolgároknak, ennek a lehetőségnek nem lehetett nemet mondani politikailag, és ezzel évtizedeken át hagyta teret veszíteni a valódi, rendszerszerűen és területalapon jótékony hatásokat generáló vasutat.

Fatális hiba volt, és a korrekció megkezdődött, Európa nagy része az elmúlt 5 évben sokkal masszívabban fejlesztette a vasutat, mint azelőtt - dehát hiszen szerintem már az általános iskolás tankönyveimben is benne volt, hogy az a legenergiahatékonyabb közlekedési mód, > mindegy, mostanra ez a fizikai realitás mégiscsak tarthatatlanul megérkezni látszik a politikába is.

És persze a fapados repülést természetesen nem technológiai innováció tette lehetővé: az elmúlt 30 évben semmilyen érdemi fejlődés nem történt a polgári repülés terén, a gépek valamivel gazdaságosabbak lettek, de nem gyorsultak, nem biztonságosabbak, mint mondjuk 1980-ban, és biztosan nem kényelmesebbek.

Az innováció pusztán fiskális - a légitársaságokban sokkal könnyebben tud teret nyerni a magántőke, mert a gép X helyen felszáll, Y helyen leszáll, a levegőbe nem kell infrastruktúra. A földre kell egy jó nagy beton placc, meg egy fészer, és kész. (Aki volt már a marosvásárhelyi reptéren, az tudja, hogy nem túlzok nagyot).

[Persze van a magántőkének tere a vasútban is, de nyilván teljesen más szintű kihívásokkal.]

A vasút fejlesztése mellett volt egy olyan tendencia is, hogy korlátozzák a fapadosokat, és különösen a belföldi járatokat (Ezek kilométerenként és átlagosan duplaannyira szennyezőek).

A franciák betiltották az olyan viszonylatokat, amelyek 2,5 órás vonatúttal kiválthatók. Mondjuk ott gyorsan mennek a vonatok - Pozsony-Kassa TGV-vel nem lenne ám 5 óra.

Ez jól hangzik: és el is értek vele kettő egész hat tized százalék kibocsátáscsökkenést…

A spanyolok ezt le akarták másolni, de jött a hörgés, hogy a spanyol vasúti infra nEm ÁlL eRrE kÉszEn.

Azért létezik amúgy Pozsony-Kassa Ryanair, mert a bécsi repülőtér például már túl magas járulékot kér. A szlovák kormányt gondolom nem aggasztja annyira, hogy mit szólnak majd az approach vonalában élő pozsonyiak a többszörösére növekedett forgalomhoz, hiszen a modern és európai Magyarországon sem izgat ez senkit.

Végül még egy szempontot bedobnék, kérlek te is gondold át, amikor legközelebb külföldi utat tervezel:

Remekül hangzik ez, hogy 45 perc versus 5 óra, de valójában:

- a vonatra általában át tudsz szállni metróról szinte minden európai nagyvárosban, a fapados viszont valahol kint a pusztán vár rád (30-60 perc odaút plusz, ugyanez a célállomáson)

- a vonatra felléphetsz elegánsan 2-3 perccel indulás előtt is, a reptéren ha jól emlékszem 2 órával a check-in, de legalábbis a felszállás előtt érdemes ott lenni (min. 2 óra plusz, és leszállás után is simán eltelhet 1 óra, mire kijutsz a reptérről, megint: a pusztába)

- a repcsire feljutni, csomagokkal bajlódni: dzsihád. Vonatra egyszer felcuccolsz, aztán le, ennyi.

- maga az élmény? persze, szépek a felhők felülről, de egy vonaton teljesen szabadon mozoghatsz és magát az országot látod közben, amiben éppen utazol.

Ebből látszik, hogy sokkal inkább érdemes lenne door-to-door nézni az utazást, nem nettóban. A repülés a fentiek alapján kb. 5 óra hátránnyal indul. Így nézve még a Pozsony-Kassán is a vonat nyerne.

[természetesen a vonatjegy sokkal drágább átlagban, és jóval körülményesebb egy nemzetközi vonatutat leszervezni, mint egy repjegyet venni. na ezért is volt a kifakadás a posztom elején, hiszen lehetne ez másként is, ha az lenne a politikai akarat]

Az elhagyatottság hullámai

Azért ajánlom, hogy kattinstatok erre a linkre és töltsetek el ott egy kis időt, mert ez is egy olyan multimédiás cikk, amilyenekkel pár éve kísérletezett a vs.hu nevű híroldal, és szerintem ez lenne korunk webes tartalomtípusának királynője, csak nem csinálja senki, mert drága.

Ez az amikor ahogy scrollozol lefelé, úgy úsznak be a képek, infografikák, artworkök, aztán megérkezel egy újságcikk-kolumnába, aztán bejön egy full képernyős rövid videó, stb.

A formai rész mellett a téma a lényeg persze: Texasban már tízezrével fogytak ki olajkutak értelemszerűen, és hogy-hogy nem, ezeknek a rekultiválására a tulajdonosok nincsenek kötelezve… a következményeket a fantáziátokra bízom innen, illetve következzen 4 darab kivágott képernyőfotó még:

Bocsánat, de szerintem az a galamb figyel minket

Biodrón, ezt a kifejezést bírták kitalálni.

Bedrótozzák a galamb agyát, és onnantól ők irányítják, merre repüljön.

Rövid pihenő a ködben

Baldur Bjarnason szoftverfejlesztő kiváló, esszészerű technológiai kommentárokat a hírlevelében, egy izlandi falucskából, és a végére be szokott tenni néhány saját fényképet is a környékről. Varjak, lovak, macskák, meg az izlandi táj.

Tavaly, az év utolsó napján azzal lepett meg, hogy inkább most már nem is ír semmit erről az évről, csak küld pár képet a ködbe borult környékről.

Amikből egyet sem mutatok most, megérdemlik a kattintást.

Ez volt a mederjárók harmincnyolcadik jelentése.

A jelentések kapcsán pedig két további megjegyzés:

> az elmúlt két hétben 50 százalékkal emelkedett a susnyás fizetős támogatóinak száma, köszönöm! (100 előfizetővel már kb. full-time nyomhatnám. szédítő belegondolni.)

> ha esetleg nem vetted volna észre, vagy nem kattintottál, a jelentések között írtam két önálló anyagot is, az egyik egy elmélkedős elemzés a világban jelenleg ésszerűnek tűnő hozzáállásról, a másik pedig egy helyszíni beszámoló egy gyakorlatias öko konferenciáról - az előbbiben fejtem ki, miért lehet mostantól számítani arra, hogy a jelentésekből ismert témakörök valamelyikét időnként igyekszem mélyebben feltárni.

Hosszú kihagyás után idén ismét részt vettem a Magyar Permakultúra Egyesület (MAPER) éves konferenciáján önkéntes segítőként - nem utolsó sorban azért, hogy beszámolhassak a Susnyás olvasóinak Magyarország egyik legfontosabb öko-konvergenciájának tapasztalatairól.

A szokásos, gonzó módszerrel és stílusban, ugyanakkor bulletpointos, könnyen befogadható szisztémában, két részben.

Tessék? Kik ezek? És hol vannak a mederjárók?

Jönnek ők is mindjárt, de kezdem az elején.

Ha felületesen nézzük, a “permakultúra” egy háztáji élelmiszertermelő kertészkedésre kidolgozott rendszer, amely az adott helyi adottságokat igyekszik a lehető legjobban kihasználni, és ezzel ér el magas hatékonyságot, jó terméseket.

Előnye még, hogy a módszer hatására növekszik a terület biodiverzitása, az ökológiai értéke, a termény pedig vegyszermentes. A konvencionális gazdálkodáshoz képest jellemzően sokkal többféle fajjal dolgozik, változó, hogy melyik termény melyik évben mennyire lesz sikeres, de a fő célja egy összefüggő rendszer kialakítása, amely önmagát erősíti, tartja karban.

Nem régi hagyomány, bár nyilván alkalmazhat tradicionális elemeket (ami régen is működött az adott tájban). A 70-as években rakta össze az alapokat két ausztrál férfi, aztán ezt az elég fura nevet adták neki - a ‘permanent agriculture’ fogalmakkal próbálták megragadni a módszer lényegét.

A permás módszertan fontos sajátossága a megfigyelés és a tervezés, a helyi természeti mintákat; a domborzatot, a víz mozgását, az adott faji összetételhez alkalmazkodóan maximálisan optimalizált termelési módszert kidolgozó folyamat, ezt oktatja a MAPER is, kb. 3-4 hétvége alatt elsajátítható.

Bevezetőnek ennyi elég, további felszínes infók a wikipédián, mélyenszántóbban itt, de szerintem önmagáért beszél, ha bevágom ide a tervezési alapelvet meghatározó 12 ütős kis pontot:

1. Observe and interact [Figyeld meg és nyúlj bele]

2. Catch and store energy [Gyűjtsd és tárold az energiát]

3. Obtain a yield [Érj el hasznot]

4. Apply self-regulation and accept feedback [Ha nem működik, ne erőltesd]

5. Use and value renewable resources and services [Ha megújul, használd ki]

6. Produce no waste [Nincs felesleg]

7. Design from patterns to details [A nagy minták felől tervezz a kis részletek felé]

8. Integrate rather than segregate [Egymást támogató dolgokat építs be]

9. Use small and slow solutions [Kicsiben és lassúban gondolkodj]

10. Use and value diversity [Használd ki a sokféleségben rejlő erőt]

11. Use edges and value the marginal [A természetben mindig a határzóna a legérdekesebb]

12. Creatively use and respond to change [Jókor jó helyen jót]

(szabadelvű magyarítások ezúttal tőlem, kell -e mondani)

Ha megnézzük ezeket a szabályokat, és esetleg kicsit elmerengünk némelyik kriptikus megfogalmazás lehetséges értelmezésein, akkor adja magát a gondolat, hogy ez igazából nem egy kertészeti kisokos - ezeket az elveket hasznosan lehet alkalmazni életvezetési megközelítéssel, sőt, emberi közösségek működésének megszervezésére is.

A módszertan követői ezt szerintem elég hamar megérzik és alkalmazzák. És közben az elmúlt 20 évben olyan gazdasági-politikai folyamatok kezdtek felerősödni a világban, amelyek ezekkel az elvekkel összhangban állnak. (Fenntarthatóság, SDG-k, vagy lásd például a legutóbbi jelentésben a hazai vízvisszatartási mozgalom dinamikus betörését a köztudatba)

Éppen ezekre az országos- és világfolyamatokra való aktív reagálás volt az, amiben számomra meglepetéssel szolgált a konferencia: amikor utoljára itt jártam, még földigilisztákról és kerti esettanulmányokról volt szó egész nap - az idei programban viszont hangsúlyos elem volt az a motívum, hogy hogyan lehet a permakultúra elveit a hazai és globális politikai rendszerben érvényesíteni.

A délelőtti szakaszban négy előadás volt, amelyek általában a táj felett köröző ragadozómadarak távlataiból tekintettek le a témára, ezért is nem értettem hirtelen, hogy hol vagyok - de lehet, hogy most már fontosabbak az ilyen elméleti-eszmei-szellemi távlatok is, a giliszták mellett, így, hogy egyre népszerűbb a mozgalom, egyre több az érdeklődő és egyre népesebb maga a közösség is.

Néhány érdekesebb gondolat:

“Kulturálisan generált igény”

[ kiváló csapvíz >> “csapvíz rossz, igyál palackos vizet!” >> csökken a fókusz a közös tulajdonú vízkészleten [[ via A Mederjárók Jelentik #30]] >> TÉNYLEG elromlik a csapvíz ]

“A tulajdonlás vágya a biztonság iránti vágyból fakad”

> igazából a milliárdos féktelen pénz-(tehát hatalom-)vágyának oka is az, hogy kontrollálni akarja a világot maga körül. Micsoda erőket szabadítana fel, ha ezt a görcsös önfenntartási ösztönt el tudnánk elengedni és inkább laza hálózatokba szerveződnénk, mert:

“A hálózatban értelmetlen a verseny”

Ha minden irányból tartanak téged, akkor nem kell tartanod magad.

“A természetnek nincsenek korlátai”

Ez egy fals narratíva, korlátaink csak nekünk vannak, csak a mi szempontunkból léteznek “korlátok”. A világ (például) nem azon áll vagy bukik, hogy átlépjük az 1,5 fokos hőemelkedést, vagy nem lépjük át.

“Vannak olyan települési önkormányzatok, ahol teljesen feltöltötték már a pozíciókat a civil háttérrel rendelkező szakemberek”

> gyüttmentek és hazatérő fiatal diplomások, civil szervezetekben szerzett tapasztalattal, már egyre több településen kerülnek hatalmi, döntéshozó szituációba

“Cégek jelentkeznek, hogy tartsunk a csapatnak PDC-t”

Az elején említett tervezési tanfolyamot (Permaculture Design Course) már csapatépítés gyanánt igénylik egyes cégek - gondolom hasznosnak találják a szemléletet és a tervezés gyakorlatát akár a hétköznapi üzleti működésben alkalmazásra is.

“A nosztalgia nem stratégia”

A kanadai miniszterelnök hatalmas vihart kavart davosi beszédéből származó idézet három nappal később a MAPER-konferencia egyik záró-diáján - ezt sem láttam jönni.

“Teljesebb életet nyújtana, ha mindenki végezne szellemi és fizikai munkát is”

Freelancer íróként és hobbikertészként ezt tolom én is, ezért is vágtam bele ebbe az életformába - nem a “9 to 5” az emberiség legmagasabb szintű létezési módja, teljes állások helyett lazább együttműködések hálózata feküdne nekünk jobban evolúciósan is.

Erre a pontra érve már nyilván elvesztettem olvasóim kábé felét minimum, de ha még nem érte el az ujjad/kurzorod az ikszet, egy gondolat:

Értem, hogy ez így nagyon lebeg a semmiben, meg könnyű a magasztos elvekről papolni, hol vannak a tettek?

Egyrészt, mint említettem, korábban főleg a nagyon konkrét kerti gyakorlatokról szólt ez a mozgalom, és most annak lehetünk a tanúi, ahogyan elkezd kimászni a kertből és kúszóindákat növeszt a külvárosok, foghíjtelkek, murvás parkolók, önkormányzati testületi ülések, céges csapatépítők, nemzetközi konferenciák és egyéb valószínűtlen helyszínek felé.

Másrészt, igen, a panelbeszélgetések során gyakran két-három szökkenéssel eljutottunk az aktuálisan domináns világberendezkedés kritikájáig és mégsem egyből kommunákba szerveződve vagy torlaszokat emelve jöttünk ki utána a Deák térre - ebben azonban nincs ellentmondás. Szókratész híres mondása jár gyakran a fejemben:

‘The unexamined life is not worth living.’

[kb: az életet vizsgálatlanul leélni értelmetlen]

Őt ugye halálraítélték azért, mert nem volt hajlandó lemondani arról az elvről, hogy mindig lehet jobban élni, és ezt a jobbat aktívan keresni kötelességünk is.

Szerintem csak arról van szó, hogy ezen a konferencián olyanok vesznek részt, akik keresik, és ez szerintem egy helyes állampolgári alapállás.

Rövid teaszünet:

És tovább:

Perma Gang Project -

egy középkorú, PDC-t végzett budapesti édesapa teljes fókusszal elment a permakultúra irányába, több kisebb közösségi kert, önkormányzati fenntartású zöldterület permás továbbfejlesztését vezeti, képzéseket tart, és saját IX. kerületi gangos házi lakása előtti részre is lefuttatott egy tervezést és csak kaspókkal meg balkonládákkal odavarázsolt egy kis ehető oázist (muskátli helyett málna?!), iszapot hozott a Feneketlen-tóból amitől a vízhordón megindult a békalencse, jöttek a virágokra a beporzók, a rovarokra meg esténként a denevérek.

Délután a “A permakultúra helye a szakpolitikában” volt az első szekció, amire beültem:

Mi lehet a jogi integráció útja?

“Lehet, hogy éppen nem “permakultúrának” hívják, de a módszer elemei bekerülhetnek a gyakorlatba. Ehhez az elnevezéshez tapad egy “hippi-spiri” mákony, ami elriasztja a szakpolitikát.”

Hát a névvel én sem voltam soha kibékülve. Hívhatnánk “alkalmazkodó tájhasználat”-ként is, ezt írtam fel magamnak hirtelen. Persze a “táj” meg túl bukolikus. Akkor legyen terület. Vagy tér. (Akkor a világűrre is érvényes tudna lenni például. A Mars terraformálásában nélkülözhetetlen eszköz lehet a permakultúra. Viccelek, de csak félig. [nem hiszek a Mars-projektben a következő min. 50 évben])

Nagyon gyakorlatias javaslatnak érződött az, hogy keressük meg az agrár-szaktanácsadókat direktben, nem kell ehhez a minisztérium, a gazdák úgyis őket keresik tanácsért.

Egyébként ez is egy visszatérő téma volt a konfon: a magyar gazdák közül most már szinte csak az igazán optimális körülmények között gazdálkodók nem futnak neki a falnak a konvencionális módszerekkel, főleg az állandósuló aszály, a szélsőséges csapadékeloszlás miatt, és ezzel erősödik az érdeklődés a regeneratív módszerek, a talajmegújító mezőgazdaság, a no-till, a vízvisszatartás és egy ilyen perma-tangenciális diszciplínák felé, tehát nemcsak könnyebb őket elérni, hanem egyre fogékonyabbak is az alternatív megoldásokra.

Biodiversity Net Gain

Az Egyesült Királyságban van már olyan támogatási program, ami bármilyen területfejlesztés során elnyerhető, amennyiben a fejlesztés hatására a helyszínen a biodiverzitás 10%-al emelkedik.

(Ez egy földhasználati program, de amúgy egy átlag Tescó-t vagy benzinkutat is fel lehet úgy húzni szerintem, hogy ezt az eredményt elérjük [lásd például a Perma Gang Project dolgait], ehhez elég lenne konzultálni egy permás tervezővel)

Az első napon a talajszakértő Víg Vitka szekciója leütötte az összes labdát, amiket a bevezető előadások feldobtak. Nevettünk és sírtunk, szó szerint.

“A civilizációk összeomlása mindig egybeesett a talajaik állapotának leromlásával”

(David Montgomery - Dirt: The Erosion of Civilizations)

Ebben a panelbeszélgetésben újra előkerült az a motívum, hogy az elkülönülés kultúrájának a félelem a motorja. Világrendünk alapvető jellegzetessége a specializáció - van egy munkánk, amihez értünk, aztán idegesek leszünk, hogy megint lemondta a mosógépszerelő - az, hogy ki vagyunk szolgáltatva egy csomó más embernek és körülménynek, egy generalizált háttérszorongásként folyamatosan meghúzódik az életünk hátterében. Mindent kiszervezünk, a felelősséget is, aztán frusztrált passzivitásban nézzük, hogy “ég a házunk”. És közben az életmódunk történelmileg szokatlanul kényelmes, és így aztán extra nehéz kimozdulni belőle, még ha egyáltalán inspirálódni is tudnánk, hogy hogyan és merre kellene.

A pontot a mondat végére meg az tette le, hogy:

“Csak az tud őszintén foglalkozni a fenntarthatósággal, aki megbékélt a saját halálának gondolatával.”

Mondhatni, hogy micsoda sötét mélységek, de az életet nem éppen a halálunkból fakadó múlandóság teszi széppé? És milyen szimmetrikus kontrasztban van ez a gondolat az örök ifjúságot bálványozó fogyasztói kultúránkkal, a techbró klérus nyíltan hirdetett poszthumanista evangéliumával.

Ez volt a MAPER-konf beszámolónk első része.

Ez itt a Susnyas Transmissions hírlevele. A jég alatt is menetelünk.

Balatonnyi vizet hozott a hó: ha nem rontjuk el, ez fegyver a kiszáradás ellen

Az elmúlt héten a Magyar Permakultúra Egyesület éves konferenciáján vettem részt, ott szellemeskedett valaki úgy, hogy

már a csapból is az aszály folyik

, és tényleg, hatalmas érdeklődés övezi kb. tavaly óta a kiszáradó táj témáján keresztül a vízvisszatartás ügyét - egyre többen ismerkednek meg azzal az elvvel, hogy a régi ártereket vissza kell állítani, a természetes folyóvizeknek több mozgásteret kell hagyni, mert ez olyan extra előnyökkel jár, ami az elárasztott részek melletti termőterületek hozamán is javítana, nem beszélve a biodiverzitás növekedéséről és a helyi klímaviszonyokra gyakorolt hatásokról. A konfliktushelyzet lényege, hogy ezt a területet fel kell szabadítani, jellemzően szántókat kell “visszavadítani’, vagy pedig más művelési ágba vonni (például legeltetés, gyümölcsös).

Azt hiszem itt még nem hívtam fel a figyelmet erre a beszélgetésre - szórakoztató és mélyen informatív (2h, hallgatni elég):

Illetve a fentinél rövidebb, látványosabb, szórakoztatóbb és felszínesebb az Átlátszó szokásosan magas színvonalú riportja a Vízőrzőkről: egyre több önkéntes csoport van, akik akár gerilla módszerekkel tömnek el csatornákat és patakmedreket, hogy lassítsák a víz távozását (25p):

Ezek a megoldások fent, a dombokon egyébként a pataki villámárvizek veszélyét is tompítják, hazánkban Püspökszilágy az egyik élenjáró település - éppen a konferencián tudtam meg, hogy 2017 óta nem volt vis maior jelenség a faluban, pedig előtte rendszeres volt a hirtelen lezúduló víz okozta kár (ez 4p):

Pár héttel ezelőtt aztán megérkezett az országra a 20-30 centis hótakaró, többhetes stabil fagypont alatti hővel. Különleges érzés volt, szinte már el is felejtettem, hogy ez “ilyen”.

Ezután sorra érkeztek a lelkendező posztok, írások, hogy ez mekkora áldás. A linkelt cikk is abból a pozícióból indít, hogy ezzel a hóval megalapozhatjuk az évet a szárazság elleni küzdelemben, ha nem “rontjuk el”.

Szkeptikus voltam.

Felhívtam a Vízőrzős videóban szereplő eredeti figurát, Szubotaj Bagaturt (Zöld Gerillák), hogy mit gondol erről, ezt mondta:

30 centi hó az 30 mm esőnek felel meg. Annyi a különbség, hogy ez olvadásnál lassan beszivárog, tehát jobban hasznosul. Ettől még az éves mérlegünk nem változik érdemben. Az eső beszivárgása talajtípustól függően 20 százalék, a hónál lehet 80 százalék is. De most valószínűleg be fogjuk szopni, mert gyün ez a meleghullám ami valószínűleg esőt is hoz. Ami hó addig nem olvadt be és nem szivárgott be, azt felolvasztja, kvázi esővízzé válik és akkor marad a 15-20 százalékos beszivárgás.

Gondolom ti is néztetek már ki az ablakon ma. Amúgy elég szürreális volt reggel, ahogy 3 hét hólepel után újra előbukkant az udvar, az utca, és a táj.

De nézzük meg egy kicsit, hogy mit jelent ez a hómennyiség akkor a számok szintjén.

Először is, a hóból hogyan lesz beszivárgás? Úgy, hogy a hótakaró szigetel, és emiatt a talajfelszín egy picivel a nulla feletti hőmérsékleti tartományba kerül a hó alatt - ezért ott nagyon lassú és folyamatos olvadás van, tehát akkor is szivárog be a víz, ha a hó felett egész nap kemény mínuszok vannak. Ez akkor működik jól, ha a hó érkezése előtt még nem tudott keményre fagyni a talajfelszín. (Szerintem idén nagyjából ez történt, a hó előtt inkább eső volt, nem volt tartós fagy.) Az is a beszivárgást segíti, hogy télen jóval kevesebb a párolgás, mint máskor.

2025-ben Magyarországra átlag 453,2 mm csapadék hullott, brutális aránytalanság mellett:

Tehát idén januárban 30 milli csapadék, ennek a 20 százaléka 6 milli, végülis nem rossz, de ez direktben nem hasznosul, talavízszint-emelésre jól jön, ami lejut a mélybe belőle.

Ha még lett volna néhány hét mínusz és kimaxoljuk a hó hatékonyabb beszivárogtatását, akkor 24 milli jut le a mélybe. Az már jobb, de: łgy sem számottevő.

Ha megnézzük az Országos Vízjelző Szolgálat weboldalán a hóban tárolt vízkészleteket vízgyűjtő területek szerint, láthatjuk, hogy még a sokéves átlagtól (ez 30 évet jelent a meteorológiában) is messze elmaradnak az értékek. (A tegnapi adat is látszik, akkor kezdett nagyon olvadni, sajnos az előző napiakat nem tudtam előszedni.)

Például:

Illetve:

A keleti oldalon viszont jóval átlag felettinek számított ez a hó:

Szóval nem kell a felhajtás, újságírók. Az jó, hogy a téma egyre jobban bekerül a hétköznapi közbeszédbe, de továbbra sem fogom kedvelni azt, hogy a cikkek címeiben, bevezető részében felvázolt narratíva a cikk végére általában teljesen relativizálódik.

A jelentés elején linkelt Partizános beszélgetésben is szereplő, nagyszerű Dedák Dalma is megszólal például a Telex hasonló cikkében. A Facebookján ezt írta:

Az előrejelzések szerint most még pár hét fagy következik és talán tovább is kitart, tehát van lehetőség okos döntéseket hozni, átgondolni, hogy melyik zsilipet zárjuk el és hol hagyjunk helyet a víznek. Most fog tehát vizsgázni a “vizet a tájba” koncepció, most derül ki, hogy valóban történt-e paradigmaváltás a vizeink kezelésében, mivel most van lehetőség érdemi mennyiségű vizet juttatni a tájba.

Azóta a fagy éppen feladta a harcot, de a hó legalább egy jó ürügy a vízmegtartók számára arra, hogy dinamikusan forduljanak rá a tavaszra érdekérvényesítés, akciózás terén.

Az eddigiek alapján tehát a Mederjárók konklúziója az, hogy ez a 30 centi hó egy kellemesen előnyös helyzetet biztosított az idei vegetációs időszakhoz, de semmi többet, és önmagában egyáltalán nem lesz meghatározó tényező a 2026-os év hazai klímaviszonyait illetően, mindössze egy jó-közepes kezdés. Ennek a 2 hét igazi télnek a legnagyobb hatása inkább a köztudat ökológiai irányú tovább alakításában mutatkozhat majd meg.

És, persze, ez a legkevésbé sem lebecsülendő.

(Mint ahogy az sem, hogy a hétéves fiam egy teljes héten át minden nap 2 órát szánkózhatott az iskolatársaival)

Mérges vagyok rátok a 67-es videóm óta, úgyhogy most mindegyikőtök sorba áll a kommentszekcióban és egyesével bocsánatot kér.

A fenti havas-vizes téma miatt néztem rá Dedák Dalma oldalára, és láttam, hogy megosztott egy reelst Baranyai Barnától, akinek feleségem is nagy rajongója és hát ez is nagyon vicces, illetve közérthető LLM-kritika.

Yes, humans are winning the fight against ocean plastic pollution

Ez az a projekt, amikor egy holland fickó belevágott a szemétszigetek felszámolásába. Azóta beazonosították, hogy honnan jön a szemét túlnyomó része, és a folyókon igyekeznek megfogni a nagyját. Háromperces masszív folyótisztító-ASMR.

„Ami szögletes, azt gurítjuk, ami gömbölyű, azt cipeljük” – az ország legdrágább vasútvonala

Újabb éteri szépségű, továbbá humoros, informatív és megkapó dokuvideó az Átlátszótól.

Csak indítsd el és nézd meg az intró részt (1:45-ig), és ott döntsd el, hogy berakod -e a Watch Laterbe ebédszünetre vagy estére (az egész film fél óra alatti).

William Blake: A kard a mord pusztán dalolt

A kard a mord pusztán dalolt,

A sarló a dús földeken,

Azé a halál dala volt,

De ezé lett a győzelem.

Ez volt a mederjárók harminchetedik jelentése.

Permaweird.

Megszokhatatlan, mert kiismerhetetlen - az egyáltalán nem régen még megbízható megszokottságot biztosító világmagyarázó útjelző póznák, sarokkövek vagy ún. hivatkozási alapok egyre inkább erodálódnak.

Napról napra zajlik ez a térvesztés, ez az általános elbizonytalanodás: a világsajtó, és a híreket követni próbáló emberek elméjében leghangosabban visszhangzó mém jelenleg például Maduro elrablása, párban annak latolgatásával, hogy mennyire vehető komolyan az amerikaiak szándéka Grönland annektálására.

A rozsdásodó, recsegő, gyorsan korrodálódó útjelző tábla, alapkő, avagy alapfogalom ebben a fenti kontextusban a “nemzetközi jog”. De a nagyon tágan értelmezett, teljesen fizikai valóságunkról alkotott képünk is súlyos ütéseket kap a frissebb kvantummechanikai felfedezések és a James Webb teleszkóp által készített felvételek formájában.

A fizikai valóságról alkotott képeink integritásáról pedig már illúzióink sincsenek - tudjuk jól, hogy élethű videóknak sem hihetünk; csak egyelőre még bízunk abban, hogy a mentálisan egyre kimerítőbb erőfeszítéseink, a forrásaink hitelességébe vetett bizalmunkat kiérdemelt munka, a józan eszünk még meg tud védeni minket attól, hogy ne basszanak át nagyon, komplex, hamisított médiatartalmakkal.

Ennek az alkudozó mentalitásnak remek példája, hogy napi szinten használunk LLM-rendszereket, mert hatékony, mert segít, mert annyira elviselhetetlenül könnyű megoldás, holott tudjuk, hogy néha hazudnak nekünk (jóindulatúbban: markánsan tévednek), s közben ahogy növekszik az általuk generált szöveg és kép aránya a világban az emberek által létrehozottakhoz képest, úgy egyre inkább egymás hazugságaira alapozva beszélnek hozzánk.

Permaweird.

Magányos állapot ez. A múltról és a jövőről alkotott képeinkkel ellentétben a folyamatos jelen körülöttünk áramló sűrű higanyában szétolvadtak a kollektív imagináció megastruktúrái, ezért hiába próbálnál erőből rámosolyogni a veled szembejövőre, ha egyszer ő egy másik jelenben létezik. Mindannyian egyedül maradtunk, a szerencsésebbek egészen kicsi törzsekbe még be tudnak szerveződni (> öndefiniáló komment a Fekete Zaj fesztivál közönségének Facebook-csoportjából:

“az a négy nap az évben, amikor boldogok vagyunk“

), de ez nem megoldás a tátongó hiányérzet befedésére.

De akkor mi a megoldás?

A létállapotokhoz lehet, illetve kell, alkalmazkodnunk, és alkalmazkodni mindig kell, mindig is kellett valamihez. Jelenünk, a Permaweird, ebben nem képez kivételt.

Venkatesh Rao egy számomra igen szórakoztató karakter, a Szilícium-völgy szürke eminenciása, de egyáltalán nem IT-dolgokról ír. Nem könnyen befogadható, de sajátosan “gépies” stílustárát alkalmazva (imádja az olyan kifejezéseket, mint “refaktorálás”) gyakran éleslátó megfogalmazásokat tud tenni szociológiai makrofolyamatokról, gazdaságfilozófiáról, illetve szimpla életvezetési jelenségekről, ezért bizonyos időközönként stabilan szállítja az epifániákat egy olyan középszerű bölcsész számára, mint én.

A Permaweird az ő konstrukciója, és ahogyan az erről szóló esszéjének alcímében jelzi, ezt a kifejezést a mai, jelenidejű valóságunk megnevezéseként ajánlja, a manapság divatosnak, nyerő pozícióban lévőnek tűnő “polikrízis” helyett.

Én nem tudom megfelelően maguknak kifejezni, hogy mekkora vehemenciával gyűlölöm ezt, hogy polikrízis. Szerintem pont a lényegről tereli el a figyelmet, arról, hogy a “klímaváltozás + fajpusztulás + gazdasági válságjelenségek + társadalompolitikai erózió”, mint gyakran megnevezett válságtünetek nem valamiféle aljas és véletlenszerűen egybeeső többfrontos támadást jelentenek a II. vh óta fennálló világrend ellen, hanem ezeknek van egy nagyon is jól beazonosítható gyökéroka, amit ez a kifejezés mintha szemérmesen takargatni kívánna.

[A susnyás régebbi olvasói számára gondolom nyilvánvaló, hogy mi ez a komplex, de ugyanakkor teljesen szinguláris ok: a globális kapitalista rendszer túlsodródása a multicégek cyberpunk disztópikus rémuralma felé a Nixontól az első Trump-kormányig tartó időszakban]

Itt egy rövidet pontosítanék: nem egyszerűen egy frappáns névről van szó, amit találunk a világunkra, hiszen egy ilyen elnevezés mögött egy egész narratíva van:

‘A narratívák olyan protokollok, amelyekkel a normalitás közös érzését gyártjuk le a furaság egyéni megéléseiből’

[‘Narratives are protocols for manufacturing a shared sense of normalcy out of private experiences of weirdness’ << Rao szövegeit magyarra átültetni, hát nem éppen egy ujjgyakorlat>>]

Szóval nem arról szól ez, hogy egy menő szóval villogjunk meetingeken, hanem annak a tudomásulvételéről, hogy mindössze egy jó fedőkifejezést keresünk a társadalmaink elméiben uralkodó narratívára, ami a világ általános állapotát, sőt, gondolkodásunk jelenlegi kereteit jellemzi.

Rao tehát azt javasolja, hogy a krízis(ekre) való fókuszálást tegyük zárójelbe, mert még mindig itt vagyunk. A folyamatos, definiálhatatlan szorongást - ami abból fakad, hogy tudjuk: ez így nem jó, de a hétköznapjainkban nem látszik számunkra egy olyan tiszta cselekvési út, ami a jó, vagy legalább kevésbé nem jó felé vezetne - kezeljük egyfajta háttérzajként, szokjuk meg.

A világ a belátható jövőben (például a mi hátralévő életünkben) nem lesz kevésbé weird. Abbahagyhatjuk a kapálózást, mert nem lesznek hagyományos fogódzók már (nincs visszaút a geocentrikus világkép és az egy darab totális és fundamentális [itt most úgy értem: az életünk minden apró részletét leszabályozó] monoteista világvallás felé).

A helyzetünk kétségbeejtőségét illetően nem kell kivételesnek éreznünk magunkat. Bár a világban továbbra is túl sok az erőszakos borzalom, az a szituáció, hogy emberek szembesülnek valami feldolgozhatatlanul sokkoló változással, az emberi létezés természetes velejárója a kezdetektől fogva.

Rao három fő fázisra tagolja azt, amikor az emberiség egy jelentős változással szembesül, és ezeknek a fázisoknak a jellemzéséhez irodalmi példákat használ, konkrétan a mindig nagyszerű H. P. Lovecraftet, a szerintem kevéssé ismert, de a kritika szerint nagyon jelentős és igen termékeny J. G. Ballardot (két ismertebb filmadaptáció a könyveiből: Crash [Cronenberg, 1996], Empire of the Sun [Spielberg, 1987]) és Benjamín Labatut 2021-es sikerkönyvét, aminek a címe nem is lehetne ebből a szempontból kifejezőbb: When We Cease to Understand the World).

“A változás, a felfedezés, elsősorban mindig trauma. A jó meg a rossz kérdései csak ezután következnek.”

Túl mélyen benne vagyunk már a poszt-relativitás kollektív tudatállapotában ahhoz, hogy a lovecrafti kozmikus horrort a maga eredeti formájában éljük át - ezért van az, hogy nagyjából azért funkcionálva navigálgatjuk modern életünket, a világunkra nehezedő kihívások csak háttérzaj-szerű szorongásként jelentkeznek, nem totális, akut tébolyként. Rao szerint ez a két szerző kulcsfontosságú munkát végzett el:

Mind a kettejük esetében nevük hozzákötődött saját koruk közösségi hangulatainak mély felkavarodásához (20-as évek Lovecraft, 60-as évek Ballard esetében), és hozzáférhetővé tették ezeket a zavaros időket a kevésbé érzékeny lelkek számára is olyan módon, amellyel aktívan konstruáltak történelmileg teljesen új hangulatokat, ahelyett, hogy a régebbieket idézték volna fel vagy táplálták volna tovább. A munkásságuk az emberiség egésze számára kolonizált teljesen új pszichológiai territóriumokat. (Úgy is mondhatnánk, Lovecraft és Ballard új oprendszereket installáltak, amelyek illeszkedtek a huszadik század lényeges valóság-bővüléseihez.)

Az első, labatuti szakaszban még csak egy maroknyi elmének kell elviselnie egy új idea emberi pszichére mért teljes, kontrollálatlan rohamának súlyát:

(Labatut könyvében azért ennél keményebb példák vannak, a relativitáselmélettől a Zyklon B-ig, és még csak másfél fejezetnél járok)

A második, lovecrafti szakaszban egy jóval nagyobb, némileg már immunizálódott csoport indul útnak önként, hogy szembesüljön az ideával, ami már némileg ismerős, de még mindig félelmetes; azért, hogy újrakonstruálja a társadalmi valóságot az újdonság köré.

A harmadik, ballardi szakaszban az új társadalmi valóságok felépítése (relatíve) befejeződött, de a költségeket és a belső ellentmondásokat még nem tudtuk feldolgozni. Az újonnan kiterjesztett valóság már a civilizáció része, de korántsincs “megszelidítve”. Mindannyiunkra hatással van, akár fel vagyunk erre egyénileg tudatosan készülve, akár nem.

A folyamat során a krízisreakció mutálódik egy kiterjesztett, elhúzódó szorongássá, majd pedig ‘nyugtalan kényelemmé’ (uneasy comfort), amelyben a valóság valamelyest elfogadható (’makes sense’) - ha nem gondolsz bele túlzottan.

Ahogy Rao fogalmaz: mi, emberek, nem a megértést keressük, hanem a minimális energiaigényű egyensúlyi állapotot. Vagyis a kényelmetlen igazság az: jóval könnyebb alkalmazkodnunk az új valósághoz, mint megérteni azt.

Csak egy darabig eltart amíg feladjuk az értelmezés igényét és elfogadjuk, hogy a legjobb, amit remélhetünk, az relatíve zavartalanul élni benne.

Namármost.

Évtizedes öko-aktivista múltamból fakadóan számomra vérforraló, nihilista menekülési útnak, eltartott kisujjal köldököt néző filozófikus nördködésnek érződik a Permaweird. A helyzet világos, minek ezen ködösíteni? ¡No pasarán!

Rao szerint “ha fel tudod adni a nosztalgiát, esélyes, hogy arra jutsz: nincs is krízis”. Csak túlnőtt a komplexitás azon a mértéken, amit megtanultunk kezelni (úgy-ahogy).

Egy kicsit túl steril, túl szilícium-völgyi igazgatói tárgyalók ablakán átról érkező helyzetleírás ez.

De ha mélyebben magamba nézek, én is tudom, hogy nem kell ám sokat kérdezni ahhoz, hogy olyan erkölcsi dilemmákba fussak, amelyeket nem tudok feloldani. Nem tudok elmenni amellett, hogy a világképem koherenciája napról napra foszladozik; és sokszor el kell ismernem az én nézeteimet, az én “oldalamat” érő kritikák megalapozottságát is. A 2010-es évekre vártam az olajcsúcsot, és/vagy a világgazdasági üvegnyakak miatti globális pénzügyi összeomlást, nem jöttek, vagy inkább “folyamatosan vannak”. És bár nincs kétségem az emberi tevékenység okozta klímaváltozásban, azt el kell fogadnom, hogy még mindig nem történtek annyira jelentős katasztrófák, amelyek olyan mértékben különböznének akár a hetvenes-nyolcvanas évek szélsőséges időjárási jelenségeitől, hogy az már teljesen meggyőző erővel bírjon széles választói tömegek számára.

És ez maga a Permaweird.

Ha azt mondjuk, hogy nincsen átfogó kép, nincsen kontextus, akkor nincs normalitás, ami végtelenül individualista hozzáállás, de ha ezt a gondolatot sikeresen internalizáljuk, akkor mindenki egy utastárssá változik. Mindenki, minden nap megválaszthatja, hogyan lép interakcióba a valósággal. Elfogadjuk világba vetettségünket, és rezignáltan vesszük az akadályokat.

Mi következik ebből a cselekvés terén?

Nyáron, a mederjárók harminchetedik jelentésének szerkesztése közben elakadtam.

Kialakult bennem a homályos érzés: ez így nem jó. Úgy éreztem, 2025 derekára valahogy elfogyott a relevanciája annak, hogy a különböző algoritmusok által elém hányt tartalmakból kiválogatok ötöt, és elküldöm nektek.

Nem mondom azt, hogy nincsen benne hozzáadott érték, hiszen a linkekhez szoktam fűzni kommentárt és az egésznek van egy narratív kontextusa, legalábbis remélem. Amikor más csinálja, én is tudom élvezni, nekem is tetszik a műfaj, mert olyan, mintha az algoritmusok közé be lenne illesztve egy emberi lény, a szerző, és ő a szűrő amin átfuttatja a saját algoritmusait, így kapok egy másik nézőpontot (a Permaweirdről).

Csak kevés.

A mostani világállapotra ez a rituálé, a Mederjárók Jelentik, a maga eredeti koncepciójában nem reagál eléggé, ez így csak egy sodródás az árral [márpedig a mederjárók kizárólag az árral szemben menetelhetnek, hogy a megfelelő értékeket kikutassák az iszapos kavargásban].

Félbehagytam a hírlevelet és félretettem a projektet, amíg ki nem tisztul a kép. A homályt Cory Doctorow oszlatta el, amikor pontosan megfogalmazta a kételyeim lényegét: nem akarok szimplán fordított kentaurként működni.

„ Az automatizálási elméletben a „kentaur” egy olyan ember, akit egy gép segít. Egy emberi fej, akit egy fáradhatatlan robottest hordoz körbe. Ha autót vezetsz, kentaur vagy, meg akkor is amikor autocomplete-ot használsz.

Ezzel szemben a fordított kentaur értelemszerűen egy gépi fej egy emberi testen; egy személy, aki csupán egy puha húsfüggelékként szolgál egy érzéketlen gép számára.

Ilyen például az Amazon kiszállító sofőrje, aki egy mesterséges intelligencia-kamerákkal felszerelt fülkében ül. A kamerák figyelik a sofőr szemét, és pontokat vonnak le, ha tiltott irányba néz; figyelik a száját, mert munka közben tilos az éneklés; és beárulják a főnöknek, ha nem teljesíti a kvótát.

A sofőr azért van abban a furgonban, mert a furgon nem tudja elvezetni saját magát, és nem tudja elvinni a csomagot a járdaszegélytől a bejárati ajtóig. A sofőr csupán a furgon egyik perifériája (tartozéka): a furgon vezeti a sofőrt, emberfeletti sebességgel, emberfeletti állóképességet követelve. De mivel a sofőr ember, a furgon nem egyszerűen csak használja őt, hanem egyenesen feléli.

Természetesen kentaurnak lenni tök jó, fordított kentaurnak pedig borzasztó.

Rengeteg olyan AI-eszköz van, amelyben megvan a lehetőség, hogy kentaur-szerűvé tegyen minket, de az én tézisem az, hogy ezeket az eszközöket kifejezetten azért hozzák létre és finanszírozzák, hogy fordított kentaurokat gyártsanak belőlünk, amik viszont nem szeretnénk lenni.

Innentől kezdve tehát szeretném megkímélni magamat és kedves olvasóimat algó-köpedelmek továbbosztásától, legyenek az mégoly relevánsak és testreszabottak is számunkra. Lesz még rá példa bőven, de megpróbálkozom egy tudatosabb megközelítéssel:

Facebookon már átnéztem, kik azok, akiknek leginkább érdekelni szoktak a posztjai, és hogy írnak -e saját hírlevelet, hírblogot, van -e weboldaluk. A YouTube-on kezdem leszoktatni magam a kezdőoldalról, és inkább a bekövetett csatornáimat nézem úgy, hogy egyesével végigrotálok mindegyiken, így nem csak folyton azokat látom, akik napi szinten tolják a kontentot. Az eddigi bookmarkolt forrásaimat rendszeresen átnézem és bővítem is a készletet a Susnyás számára fókuszban lévő szervezetek oldalaival, vagyis egy régi iskolás sajtófigyelésbe kezdek a doomscrolling helyett.

Kimeneti oldalon ez úgy nyilvánul meg, hogy a jelentéseken túl bizonyos kulcstémáknak utána fogok menni, az alap kutatómunkán túl valószínűleg interjúkkal, az ismerettovábbítás legegyszerűbb eszközével.

A világ fejleményeihez fűzött ironikus kommentár már elfáradt. Ballardiánus pótcselekvés, tartalom nélküli zaj.

Bele kell állnunk a saját narratívánkba - de erőlködés és kétségbeesés nélkül. (Ebből is látszik, mennyire vízionárius, a korát megelőző kezdeményezés volt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt).

Ezúton üdvözlöm azokat a feliratkozókat, akik a hosszas szünet alatt érkeztek! Megtisztelő az érdeklődés és a bizalom.

Hamarosan megírom a harminchetedik jelentést, utána érkezik az első cikk, és a fentiek szellemében megyünk tovább 2026-ban.

Felhasznált linkek:

Contraptions

The Permaweird

This essay is part of the Protocol Narratives series…

Read more

4 years ago · 146 likes · Venkatesh Rao

https://docs.google.com/presentation/d/1-55uMbDzWCf72qPjniFPomWWg3xGlnDIer-CRKKcbzI/edit?usp=sharing

Contraptions

Disturbed Realities

This essay is part of the Protocol Narratives series…

Read more

4 years ago · 48 likes · 10 comments · Venkatesh Rao

https://pluralistic.net/2025/12/05/pop-that-bubble/

1. Winter is coming: SEO „katasztrófa” közeledik. És sokan erről (még) nem tudnak

Az Internet, mint platform elszarasztásának (enshittification) újabb mélységeibe süllyedtünk azzal, hogy a Google keresőjének találati oldala tejején megjelent az 'AI Overview' funkcionalitás, vagyis a keresésedre először egy AI-generált büfit kapsz, nem hivatkozásokat, amelyek alapján tájékozódhatsz.

Ti is, meg én is, naponta sokszor használtok LLM-eszközt arra, amire régen netes keresést használtatok. Például amikor tényszerű dolgokat akartok megtudni, vagy valamilyen témának az általános konszenzusa, felületes magyarázata érdekel benneteket/engem. Gyors, hatékony, kényelmes. Néha téved, de alapvető dolgokban nem sűrűn.

(Engem a múltkor alaposan megszívatott, nem jó mikrofont rendeltem egy akciókamerához, mert hallgattam a Gemini-ra. Ott megtanultam, hogy a saját kutatómunka nem helyettesíthető, pedig pont egy meglepően nehezen kikutatható információról volt szó, amihez jól jött volna egy segítőkész AI. Ez egy másik sztori, de jól ábrázolja az LLM-ek képességeinek határait.)

Éppen ezért tűnik értelmetlennek még akkor is AI-válaszokat tukmálni a felhasználóra, amikor éppen arra kíváncsi, hogy egy adott dologról "mit ír az Internet".

Egyébként sokszor tévedést is tartalmaz ez az AI Overview, a cikkben vannak rá horrorpéldák.

De a lényeg az, hogy ezzel párhuzamosan elkezdett bezuhanni a weboldalak (szinte minden weboldal) látogatottsága, mivel egyre nehezebben jutnak el rájuk az olvasók az AI Overview miatt.

Tehát van egy információs anyag, amit te legyártasz, mittomén, hogyan vásárolj biciklit, ezt az LLM-elolvassa, és lebutítva, hibásan, elnagyoltan elmondja a lényeget annak, aki erről kérdezi. Ez teljesen alávág annak a folyamatnak, hogy az emberek találjanak maguknak olyan fix hírforrásokat (blogokat, szakmai weboldalakat, niche híroldalakat, stb), amelyeket hitelesnek, hasznosnak észlelnek, és visszatérnek rájuk, amivel kialakul közöttük valamilyen viszony (közösség, vásárlások, előfizetés, tehát egy normális író-olvasó kapcsolat).

Mert jön egy kibaszott krokodil, és felzabálja az egészet:

Ha elővesszük az egyik USA piacos screenshotot, akkor egy krokodil rajzolódik ki előttünk. Ha nem hiszitek el, akkor csak nézzétek meg ezt a csodálatos Paint grafikát, amit 1 perc alatt készítettem. Jön egy krokodil és felzabálja a forgalmat.

De aki inkább vizuális típus, azoknak egy ilyet is gyártottam:

Nem akarom túldramatizálni a dolgot.

De ezt az egészet, amit most nézel, nem olyan régen még úgy hívták, hogy World Wide Web.

A "világháló".

Ezt jelenti a "www", ami ma már csak relikvia, a webcímek többségéből régen eltűnt. A "világháló" elágazási pontjai a weboldalak voltak. Bárki létrehozhat ilyet, bármit ki lehet rá tenni. Ezek a weboldalak először egyfajta listaoldalakon jelentek meg, eredetileg ezt jelentette a "portál", nem csak egy fellengzős név volt magukat fontosnak pozícionáló híroldalak számára. (startlap, megvan még?)

Közben megérkezett és fejlődésnek indult az "internetes keresés" fantasztikus innovációja. Azóta lehet keresés alapján rábukkani weboldalakra. És tájékozódni róluk.

A mai internet már nem ilyen.

A mai "interneten" szinte kizárólag különböző zárt kertekben, algoritmusok döntése alapján kerül elénk az információ nagy része, és ennek az információnak most már a tartalma is nagyrészt algoritmus (nyelvi modell) által generált válasz. A hagyományos író-olvasó kapcsolat megszűnik, azt követjük, akit a gépisten méltónak tart rá.

Ahogy az elszarasztás fogalmának megalkotója bölcsen megfogalmazta, a mai Internet "csak öt óriási weboldal, mindegyik tele képernyőfotókkal a másik négyről".

A veszteség felbecsülhetetlen. Általános konszenzus, hogy az Internet a 2000-es évek elején volt csúcsformában. Ezért találjuk magunkat abban a nevetséges helyzetben, hogy az e-mailes hírlevél ismét a legjobb formátum és eszköz a rendszeres forráskövetésre.

Az AI Overview csak egy újabb mélypont ebben a szabadesésben.

2. PKK Ends Armed Struggle, Seeks Peaceful Path For Kurdish

Májusban jött a hír, hogy Öcalan (Öcsálán) a börtönből kérte (felszólította) a törökországi kurd gerillacsoportot és politikai szervezetet, a PKK-t, hogy tegye le a fegyvert, és ezentúl békés úton küzdjön tovább a kurd nemzeti ügyért.

A PKK terrorista szervezetnek számít világszerte. 1984 óta létezik, a Gemini szerint kb. 10 ezer török fegyverest öltek meg, és 30 ezer tagjuk halt bele a harcokba. Ennek mostantól hivatalosan is vége.

A kurdok közismerten a legnagyobb, saját országgal nem rendelkező nemzetek közé tartoznak a világon (legalább 30 milliós nép, a pontos számot lehetetlen felmérni). Főleg a szír polgárháború kitörése óta megkülönböztetett figyelemmel kísérem őket, ugyanis a szíriai káoszban a de facto kurd fennhatóság alá kerülő területen létrejött egy izgalmas politikai-társadalmi formáció: Rojava.

Mi a rojavai rendszer lényege?

Hivatalos név: Észak- és Kelet-Szíriai Autonóm Adminisztráció (AANES)

Fő ideológia: Demokratikus konföderalizmus, egy Abdullah Öcalan által kifejlesztett elmélet, amely elutasítja a hagyományos nemzetállami modellt egy decentralizált föderáció javára.

Hatalmi struktúra: Alulról építkező rendszer, ahol a hatalom a legalsó, helyi szinteken ered.

Kommünök: Szomszédsági szintű gyűlések, ahol az állampolgárok közvetlenül részt vesznek a döntéshozatalban.

Tanácsok: A kommünök küldöttei városi, kantoni és regionális szintű tanácsokat alkotnak.

Radikális nemi egyenjogúság: Minden vezetői pozíciónak minden szinten meg kell oszlania egy férfi és egy nő között (a társelnöki rendszer).

Etnikai és vallási pluralizmus: Garantálja a régió összes etnikai csoportjának képviseletét, beleértve a kurdokat, arabokat és szír-asszírokat.

Ökológia: Erős fókusz az ökológiai fenntarthatóságra és a környezettel való harmóniában élésre.

Szövetkezeti gazdaság: Célja egy "társadalmi gazdaság" felépítése, amely munkásszövetkezeteken alapul, nem pedig államilag irányított vagy vállalati-kapitalista modelleken.

Végső cél: Egy önkormányzó, demokratikus konföderáció létrehozása Szíria határain belül, nem pedig egy új, független ország megalapítása.

Voltak ezek a nagyon médiaképes felvételek úgy 10-12 éve, ahogy csinos kurd nők lövik az ISIS-t. (Nem nagy túlzás azt állítani, hogy a kurdok győzték le / szorították vissza az Iszlám Állam nevű förmedvényt, némi amerikai segítséggel).

Ez mind igaz, de a lényeg ott van, hogy a rojavai modell a gyakorlatban alkalmaz szinte minden olyasmit, amit az ökopolitikai mozgalmak világszerte célként tűznek ki a globális kapitalista rendszer reformjához. Tehát egy ún. élő példa, amit érdemes lesz vizsgálni, főleg, ha már egy békében élő, viszonylag funkcionális ország területén fog működni egy ilyen rendszer.

A szíriai polgárháború néhány éve megrekedt egy alacsony intenzitású posztapok szüttyögésben, aztán meglehetősen váratlanul, a gázai háború másodlagos hatásaként idén tavasszal hirtelen véget ért. Asszad elmenekült Moszkvába.

Az ország új, dzsihadista múltú vezetője a nyugati, demokratikus közvéleményt meglepően vállalható célkijelölésekkel és intézkedésekkel zavarja össze, persze nagy gyanakvás által kísérve, és az ország komplex kálváriája miatt sok még a tennivaló - a soknemzetiségű miliciák manapság is kegyetlenkednek mindenkivel, aki nem muszlim (és sok ilyen népcsoport van ott), ennek adott sajnos kegyetlen hangsúlyt a súlyos terrortámadás múlt héten. A külpolitikai közvélemény azt figyeli, hogy ezekkel szemben mennyire keményen lép fel az új rezsim.

Lényegében a kérdés az, el lehet -e hinni, hogy lehet ebből az országból újra egy működő piacgazdaság, szabad vallásgyakorlással és multietnikus békével.

Szóval (Susnyás-szempontból) ezért baromi fontos fejlemény a PKK fegyverletétele, ami a kurd nép nagy részét továbbra is masszívan elnyomó török állam elleni fegyveres, támadó küzdelem végét jelenti: ez egy újabb lépés annak a lehetősége felé, hogy normális körülmények között bizonyíthassa életképességét a rojavai társadalomszervezési modell, élő laboratóriumként tesztelve alternatív társadalmi-gazdasági stratégiákat.

3. Air Traffic Control in the US Still Runs on Windows 95 and Floppy Disks

2025 nyarán az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal elérkezettnek látja az időt arra, hogy a légi-irányítás szervezésében használt gépparkjából kivonja a Windows 95 operációs rendszer, illetve a floppy-lemezek használatát.

Jelentősnek ígérkezik a technológiai fejlesztés, hiszen a rendszereik mintegy harmadán a fenti eszközöket kell alkalmazni a mai napig.

(Fiatalabb olvasóink figyelmébe: a floppy-lemez az a dolog, amit a Mentés parancsikonban láthattok, kamaszkoromban ilyen lemezeken transzferáltuk egymás közt a gammákat, txt-ket és kétes erkölcsű képgalériákat)

4. Number of the Day: 1/3

Tuvalu lakosságának már az egyharmada folyamodott az ausztrál "klímavízum"-ért. (Az ország öt méterre emelkedik ki a tengerszintből.)

Amúgy én ezt eddig nem tudtam, és felvisítottam, mikor megláttam: akartam hozni pár street view képet az országról ide (nincs), és így vettem észre, hogy az egész egy átlagosan olyan 100 méter széles földcsík, amit kívülről az óceán, belülről egy laguna vesz körbe (egy "lyukas" sziget tehát):

Elképesztő hely.

Itt a Wave Stone Cafe:

100 év múlva itt már Spongyabob haverjai verik a blattot.

5. Rákosrendező, 2025 májusában

Végezetül egy kis Rákosrendező, mert Rákosrendezőből sosem elég.

Az ipari disztópián áttörni próbáló természet látványa megunhatatlan, mindig is szerettem (jó, ilyen melankolikusan, de akkor is) ezt a helyet, és remélem, amikor majd átadják az új városrészt és az unokámmal átsétálunk rajta, valami megmarad ebből a bájból és emlékből.

A képek a fővárosi főtájépítész Facebookján tekinthetők meg.

Ez volt a mederjárók harminchatodik jelentése.

Sziasztok,

Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, eufórikus technó-optimizmus és ökológiai-apokaliptikai kétségbeesés között félúton, néha sebzett varjúként vergődve, máskor délcegen, mint az unikornis.

1. EVs are starting to overtake gas-powered cars in a surprising place

Etiópia tavaly teljesen leállt a belsőégésű-motoros járművek importjával, az elektromos mobilitást pedig próbálják saját kapacitásból fedezni a lehető legnagyobb mértékben.

Jelenleg (egy éve, a cikk megjelenése idején) 100.000 EV jármű működik az országban. (135 millió lakosú ország, Afrika második legnépesebbje). Persze nekik is drága... de üzemanyaggal ellátni sem triviális egy ilyen országot. Saját olajuk nem jelentős, viszont arányosan rengeteg áramot termelnek vízerőművekkel. Ez adja a motivációt arra, hogy haladjanak az e-mobilitás felé.

Etióp és nemzetközi vállalatok működnek együtt EV-gyártó üzemek létrehozásán és bővítésén. A kínai autógyártók, mint a BYD, helyi partnerekkel, például a MOENCO-val Etiópiában összeszerelt EV-modelleket dobnak piacra.

A Belayneh Kindie Metal Engineering Complex elektromos buszokat szerel össze, főként Kínából származó alkatrészek felhasználásával. Addisz-Abeba 100 darab ilyen elektromos buszt vetett be a tömegközlekedésben, gyorssávokkal, digitális jegyrendszerrel.

Érdemes megjegyezni: mélyütésként ért a Vitézy Dávidtól származó adat; a Budapesten jelenleg futó elektromos buszok kilométerenként 50-60%-kal drágábbak az azonos üzemeltető dízelbuszainál, még a teljes üzemeltetési költséget figyelembe véve is.

A magasabb kilométerenkénti költség néhány tényezőnek köszönhető:

• az elektromos buszok több mint kétszer drágábbak, mint a dízelbuszok.

• több elektromos buszra van szükség ugyanazon szolgáltatási szint biztosításához, mivel előfordulhat, hogy egyetlen töltéssel nem bírnak ki egy egész napot, és cserére szorulnak.

• az elektromos áram használatából származó energiamegtakarítás nem fedezi teljes mértékben ezeket a magasabb költségeket.

Persze az is látszik mindebből, hogy ez leginkább skálázási probléma: több ilyen busz kell és egy iszonyat masszív beruházás arra, hogy a buszgarázsokban kiépüljön az ezekre specializált infrastruktúra, már csak a töltés megfelelő megoldása is komoly áramelosztási kapacitásokat igényelne. De azért na. Bakker. 60%… Mélyről kell feljönni.

Az elektromos motorkerékpárok és háromkerekűek is egyre népszerűbbek Etiópiában, különösen a futárszolgálatok körében, a Dodaihoz hasonló helyi startupok élen járnak az elektromos kétkerekű járművek gyártásában. Az elektromos riksák is egyre elterjedtebbek.

Bár a teljesen elektromos flottára való átállás számos akadállyal néz szembe, mint például az EV-k kezdeti magas költsége, a kiterjedt töltési infrastruktúra hiánya és a speciális karbantartási ismeretek fejlesztése, a CNN cikkének egyik konklúziója az, hogy az Etiópiához hasonló autokratikusabb rendszereknek megvan az az előnyük, hogy gyorsabban átnyomják az ilyen szerkezeti változásokat, mint a demokráciák, szóval jobban tudnak alkalmazkodni.

Fasza. :/

2. Vegyes salátába csomagolt tarvágás ellen tiltakoznak a természetvédők

Ez már egy hat hetes link és a sztori folyamatosan fejlődik, de igyekszem lekövetni:

A lényeg:

A törvényjavaslat többek között ellehetetlenítene fontos természetvédelmi hatósági eljárásokat, és bővítené a tarvágás lehetőségeit természetes erdeinkben.

Továbbá:

Bár a szóban forgó törvényjavaslat indokolása igen szűkszavú, a természetvédők úgy vélik, az egyik cél az, hogy törvénybe foglalják a hírhedt „tűzifarendelet” egyes, tarvágást megkönnyítő rendelkezéseit. A veszélyhelyzeti rendelet egyes intézkedéseit annak ellenére emelnék át a normál jogrendbe, hogy azok 2022-ben óriási társadalmi tiltakozást váltottak ki. A felháborodás hatására a kormány három éve még visszavonulót fújt, az agrárminiszter pedig 5/2022. (VIII. 16.) AM utasításában korlátozta a tűzifarendelet végrehajtását az állami tulajdonú erdőkben. Ez a korlátozás azonban a mostani törvényjavaslatot már nem érintené – így végleg zöld utat kaphat a tarvágás.

Illetve:

A salátatörvényben szereplő javaslatok mindezen felül több más aggályos rendelkezést is tartalmaznak: többek között megszűnne a természetvédelmi hatóság jogköre annak eldöntésére, hogy mely tevékenység károsítja a védett területeket. Szintén fontos problémát jelentene, ha a Parlament megszavazná az erdők védelmét biztosító, a fakitermeléseket is kontrolláló bejelentési eljárás határidejét csökkentő törvénymódosítást.

Ugyanebben a salátatörvényben van az átláthatósági törvény is, amitől hangos a közélet mostanában, érthető módon. Mivel a csomagról a szavazást őszre halasztották, egyelőre a tarvágós történet is a levegőben lóg.

Amúgy Sulyok nem írta alá elsőre (!), erre benyújtották változtatás nélkül ugyanúgy xD.

Ez ám a jogállami tekintély. What a time to be alive.

Csatolom az MTVSZ, a WWF és az MME közös levelét az ügyben.

3. Mozambique spends $94M on Russian wheat, while Zambia has over 250,000 tons of wheat nearby

Egy pillanatra vissza Afrikához.

Necces, mert nem találtam forrást, de más infók alapján simán el tudom képzelni hogy nagyjából igazak ezek a számok:

A problémára a kedvenc példám az volt néhány évvel ezelőttről, hogy Németország és Nagy-Britannia pontosan ugyanannyi disznóhúst adnak el egymásnak.

(Gemini haverom szerint 2024 első 10 hónapjában 117,000 tonna disznóhús ment ki a németektől a UK-be, és 124,900 tonna ment a UK-ból az EU-ba. Agyfasz.)

Erre lehet szemet forgatni, hogy jajistenem, hát ilyen a világgazdaság, még mindig ez a leghatékonyabb, a piac diktál, blabla: de ettől még ami fasság, az fasság marad.

Ha rengeteg erőforrást elégetünk feleslegesen áruk utaztatására, az mindenképpen rendszerhiba, amibe nem lehet belenyugodni. Ez téboly.

A linkelt kép persze a koloniális örökségből fakadó elnyomottság, kiszolgáltatottság példája is, de ugyanez megy máshol is, nem csak Afrikában. Mindenhol ez megy.

A szükséges minimum az “élelmiszer-önrendelkezés” elvének betartása lenne. Ez egy olyan ökológiai elv, amely szerint ha egy ország egy adott élelmiszerfajtából képes lenne ellátni saját magát, akkor tilos tönkretenni a belső piacát olcsó importtal. Az ún. “felesleget” kellene piacra vinni.

4. Miért nincs foglaltház Magyarországon?

A budapesti lakhatási válság sommás ítéletét azonban a legutóbbi KSH-felmérés hozta ki, melyből kiderült, hogy a budapesti lakásállomány harmada (!) üresen áll, ehhez képest fizetjük a meredek albérletárakat és fagy halálra több száz ember minden télen.

(…)

Egy ilyen válság esetén adná magát az alulról szerveződő radikális politikai válasz: a házfoglaló mozgalmak mindenütt ilyen körülmények között születtek a történelem során.

A cikk áttekinti a politikai házfoglalók (squatterek) történetét (a mai Akváriumból anno kirakott Gödör csapata a régebben illegálisan működő Sirályt vette át azoktól, akik ma az Aurórát üzemeltetik, ha tudtok követni), rövid európai mozgalmi kitekintéssel.

A végén azonban igazi szovjet bontómunkás kőtőrő kalapácsütése az arcba a konkrét adat, amely szerint:

Így a dolog most úgy áll, hogy csak Budapesten van tippre 6500 hajléktalan, akikből csak ötezer él a szállókon, míg van 160 ezer (!) üres lakás.

Ez a kemény, nem a kád széle, és itt már elfogy a kedv a szellemeskedésre, csak a fortyogó dühtől vonyítás marad.

5. Chat Pile - Why

Nincs mocskosabb, szánalmasabb és égbekiáltóbb társadalmi igazságtalanság a hajléktalanságnál, hiszen olyan végtelenül felesleges és triviális - mégis fertőzi a világ gazdag városait is. Azzal együtt is végletesen elfogadhatatlan, hogy nyilván (olykor) akad benne egyéni felelősség, és néha még némi tudatos választás is az alternatívákhoz képest akár, de ne tételezzük fel, hogy ez a választás nem rendkívül szélsőséges helyzetben történik meg.

Így hát a modern embernek is kijut az a sors, hogy néha már nem a rezignált alkalmazkodás az adekvát válasz az elfogadhatatlanhoz, az okok láncolatának elemzése a megmagyarázhatatlanhoz, hanem a legyőzött belemerülés a naiv, kompromisszummentes, számonkérő indulatba, ahogyan az ebben a Chat Pile számban, és a mederjárók harmincötödik jelentésében is történik.

Why do people have to live outside?

In the brutal heat or when it’s below freezing,

There are people that are made to live outside

Why?

Why do people have to live outside?

When there are buildings all around us

With heat on and no one inside

Why?

Why?

Why?

Sziasztok,

Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, öt link öko és cyber témákkal.

A portréfotózás jövője

Fotós ismerősöm rakta össze ezt a hiánypótló anyagot. Egyszerűen kitesztelt pár "üzleti portréfotó" alkalmazást saját magán, és elmondja róluk a véleményét.

Azért is érdemes elolvasni, mert sajátos, blazírt stílusában teljesen organikusan illeszkednek egymáshoz a felhasználó egyéni észrevételei és a fotós szakmai meglátásai.

Dóri nem posztolt magáról fotót amúgy, csak a generált képeket, de nekem megvan az az előnyöm, hogy élőben is láttam őt többször. Ez alapján a szokásos konklúziót tudom mondani: az AI-eszköz lélektelen, felszínes, gagyi, plasztik, egy rakás retek, és ha valaki egy ilyet tenne ki magáról a weboldalára vagy bármilyen szakmai felületre, jogosan röhögné ki a nagyvilág.

Dóri kultúráltabb megfogalmazásában:

Azonban ezeknek a képeknek van egy komoly hátránya is: hiányzik belőlük az egyediség és az érzelmi mélység.

Egyetértek, szerintem bár azért még hiányzik onnan jó sok más dolog is, például az, hogy ezek látványosan nem fényképek, bűzlik róluk a generált jelleg.

Dóri azt a motívumot is behozza, hogy ezekkel az eszközökkel borzasztó könnyű hazudni, sőt, szinte elkerülhetetlen, és összességében aki magáról vetít, az a végén szükségszerűen magát veri át.

Alapvetően elégedett vagyok az eredménnyel, de nagyon sok képet kukáztam ki rögtön, mert egyáltalán nem az én vonásaim köszöntek vissza, hanem sokkal inkább egy mesébe idealizált babaarcú hercegnő karakterét láttam vissza. A test több felületén vannak még pontatlanságok, amiket fotósként egy-egy szerkesztéssel Photoshopban könnyedén kiigazítok, de akinek nincsenek ilyen eszközök a kezében, csak az adott alkalmazás, ott az illető könnyedén amorf testben maradhat.

Nota bene, el tudom képzelni, hogy 6-12 hónap múlva más eredményt kapnánk. A legutóbbi Groktól például már láttam meglehetősen fotórealisztikus képeket.

De arról is meg vagyok győződve, hogy a tökéletes realizmus sem fog olyan eredményt nyújtani, mint egy élő session egy fotóssal. Ha ez a gondolat paradoxonnak tűnik, akkor mélyedj el benne.

(a témában itt van egy kiváló írás Doctorow-tól, aminek lényege, hogy az önkifejezési célú alkotás az mikroszintű döntések százezreinek sorozata, az AI-generált tartalomnál viszont az egyetlen gondolat a prompt, a többi kizárólag annak felhigítása, és ebben keresendő a lényegi különbség)

Drill Baby Drill, Imperial Trump and the Collapse of American Energy Dominance

Animés, félszeg tarkóvakarással ismerem el, hogy én a globális gazdasági rendszer összeomlását eredetileg a 2020-as évekre saccoltam, mert a kétezres évek elején sok John Michael Greer blogposztot olvastam, és elhittem, hogy a globális olajkitermelés éveken belül tetőzik ('peak oil'), és amikor a növekvő keresletet már nem lehet a hanyatló kitermeléssel ellátni, ott nagyon gyors láncreakcióban fog szétesni a világrend.

De akkor még nem számoltunk a frackinggel, a palagázmezőkkel, a felderítési technológiák javulásával és a hagyományos kitermelési mód hatékonyságnövekedésével, ami még évtizedeken át biztosította a kitermelés volumenének emelkedését.

Egy másik régi hősöm, az idővel a Guardiantól kirúgott Nafeez Ahmed mostanában nagyon elkezdett hinni abban, hogy a mindenféle diszruptív technológiák terjedése (főleg a szolár árának bezuhanása) a totális disztópia helyett valamiféle organikus átmenetet biztosít majd a fosszilis-alapú világrend végén, és, hogy most már megint olajcsúcs van.

A konklúzióra ugranék:

És ez a fordulópont máris közeledik. 2025 januárjában a Rystad Energy észrevételezte, hogy az olajmező-kiszolgálási iparág növekedése 2022 óta lelassult, és az idei évre 0,6%-os zsugorodást prognosztizálnak - amelyet az "infláció, kapacitáskorlátok és geopolitikai tényezők" hajtanak. Ironikus módon, figyelmeztet a Rystad, Trump vámintézkedési akár meg is duplázhatják a kitermeléshez szükséges alapvető eszközök költségeit.

Ez az a pillanat, amikor elkezdünk ráébredni a összeomlási folyamatra: amikor azok a stratégiák, amelyeket kényszerűségből alkalmazunk a rendszer fenntartása érdekében, végül magát a rendszert kezdi kannibalizálni, felgyorsítva annak végső hanyatlását.

Are noise-cancelling headphones to blame for young people's hearing problems?

A lényeg a nyitó mondatból származtatható:

A szupermarketben pittyegő kasszák visszhangjától a kávézó kávéfőzőjének sziszegéséig, az agy folyamatosan dolgozik, hogy naponta több száz zajt dekódoljon.

Ezt az agymunkát tompítja, csatornázza, filterezi az, ha túl sokat használsz zajcsökkentő eszközöket.

Nincs rá bizonyíték, csak esettanulmány: a csajszi átlag napi öt órán át hordott aktív zajszűrős fejest, majd azt vette észre, hogy az emberek beszélnek hozzá, és tisztán hallja őket, de nem érti, amit mondanak. A szimptóma neve auditory processing disorder (APD).

Az összefüggésre ezen a ponton nincs bizonyíték, ez csak a szakorvos teóriája.

A gyerekek és fiatalok a leginkább veszélyeztetettek, mert ezek az agyi funkciók csak egészen a tízes évek végére fejlődnek ki teljesen, így a zajszűrés ezzel a fejlődéssel súlyosan interferálhat.

Vannak még para statok a cikkben, pl állítólag a 18-24 évesek 61 százaléka akkor is szívesebben nézi feliratosan a tévét, ha amúgy a hang be van kapcsolva, és elvileg hallgatja. Vajon miért?

(miért pont a tévét, miért nem videókat általában, milyen kérdés ez, na mindegy)

Sophie, az elején említett hölgy, egyébként az APD mellett még annyira érzékeny is a zajokra jelenleg, hogy nem tud nyugodtan megülni a barátjával egy kávézóban például. Szóval alig várja a terápiáját.

A valaha volt legnagyobb aszály várható – lép végre a kormány? | Vita a vízgazdálkodásról

Nagyszerű videó, most joggal írhatom az internetes szólásmondást: ha csak egyetlen beszélgetést hallgatsz meg idén Magyarország fenntarthatóságáról, ez legyen az.

Jelenleg tényleg így érzem, bár még friss az élmény. A témával régóta foglalkozom, az egyik vendég, Kökény Attila substackje fixen ki van linkelve itt a Susnyáson.

Respektálom azt az erőfeszítést, ami látszik a Partizánon: kitörni a belpesti libsi buborékból, és nekimenni olyan témáknak, embereknek és tájaknak, amely Marci számára abszolút nem komfortos, de érzi, hogy fontos (itt egy másik példa Erdélyből, ez pedig egy kiváló hangulatú anyag Borsodból)

Csomó izgalmas érdekesség elhangzott, jó lenne egy külön posztban készíteni Nektek egy rövid jegyzetet róla.

A TLDR az, hogy a folyamszabályozás és a jelenlegi vízügyi szabályozások sivatagosítják az ország nagy részét. A folyamat látványos (lásd a mederjárók 30. jelentését), a helyzet válságos, azonban nem kilátástalan. Nagy vita volt például olyan kérdésekről, hogy mi segíti elő a helyi esőket, illetve, hogy mi a glifozát szerepe a "vizes" mezőgazdaságban.

New hack uses prompt injection to corrupt Gemini’s long-term memory

Igazi őspara fogalom ez a 'prompt injection', tisztára olyan mint a "szellemi kútmérgezés" metaforájának digitális manifesztációja.

Johann Rehberger, a cikkben szereplő kutató például demonstrálni tudta:

> hogyan okozhatja egy rosszindulatú e-mail vagy megosztott dokumentum azt, hogy a Microsoft Copilot átkutassa a célszemély postafiókját bizalmas e-mailek után, és elküldje a titkait egy támadónak.

> hogyan lehet szenzitív adatokat kinyerni más felhasználókról

> hogyan lehet elhitetni a Chat GPT-vel, hogy egy célpont felhasználó a Mátrixban él és laposföld-hívő (erről itt van egy kétperces videó)

A dolog filozófiai mélysége abban rejlik, hogy csak az egyedi eseteket, exploitokat lehet egyesével kireszelgetni, a probléma maga fundamentális, az LLM-rendszerek lényegéből fakad.

Az adott trükkre utólag mindig kijönnek valamilyen toldozott-foldozott megoldással, jellemzően kivételszabályok beépítésével, de a modell maga mindig sebezhető lesz azzal szemben, hogy valaki szándékosan félrevezesse.

Ez volt a mederjárók harmincnegyedik jelentése.

Utóirat:

Már ketten támogatjátok előfizetéssel a hírlevelet. Köszi, József!

A korábbi posztokat bármikor el lehet olvasni itt.

Sziasztok,

Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, a naptári tél utolsó napján.

Ellenszélben: Kisbér a bűz fogságában

Kisbér 5000 feletti lakosságú kisváros, weboldala szerint "a Bakony kapuja", a magyar lótenyésztés fellegvára, Kincsem szülőotthona.

Jobb sorsa érdemes lakóinak nagy része napjainkban disznóbűzben fulladozik.

Az MTVSZ 12 perces rövidfilmje igazán igényes munka, a manapság divatos ambient hangképekkel, viszonylag hosszú snittekkel, elégikus fényekkel és szűrőkkel operál.

A rövid interjújelenetek közben bejátszott életképekkel és tiszteletteljesnek maradni tudó arcközelikkel támasztja alá azt a felszínes megközelítésben fanyar röhögésre késztető, közelebbről belegondolva azonban sokkoló és bénító tényt, hogy masszív disznószar-szagban kell élned az életed - akkor is, ha csak kimennél teregetni, ha forró nyári éjszakán szellőztetnél, ha kiülnél a látogatóiddal a kertbe beszélgetni, ha megmetszenéd a rózsákat.

Érdemes összevetni a 24.hu Dunakilitin készült videójával, ahol teljesen hasonló a sztori. Ugyanaz a terjedelem, de a hagyományosabb, híradósabb hangvétel miatt egyrészt unalmasabb, mint az MTVSZ videója, másrészt nem jönnek át annyira az érzelmek, az emberi szál, a konkrét életekre gyakorolt hatás. Sokkal több szóval mond jóval kevesebbet.

(disclaimer: az MTVSZ az ügyfelem)

Why have Baltic states unplugged from Russia’s electricity grid?

Ez a kép egy videóból származik, amelyen egy semmitmondó élő grafikont láthatunk néhány másodpercig, majd EU-bürokratáknak látszó tapsoló embereket.

Ez a felvétel azt a pillanatot örökíti meg, amikor a balti államok rácsatlakoznak az EU elektromos hálózatára.

A balti államok a közelmúltig az orosz rendszerre voltak kötve.

Nem sokkal a csatlakozás után egy csapat ipari áramszerelő egy határozott mozdulattal szét is vágta a lett-orosz határnál a nagyfeszültségű kábelt, a kábel darabjait szétosztották a jelenlévő "lelkes nézelődők" között.

Állítólag a villanyszerelők szelfiztek is, de ezt a fotót nem tudtam előkeríteni.

Az oroszokról levágódni, hát, végülis így biztos nem tudnak szabotálni azzal, hogy mondjuk rángatják a feszültséget, de azért a lehetőségét meg lehetne hagyni annak, hogy majd egy boldogabb jövőben arrafelé is szabadon áramoljon a delej. Persze, egy kábelt visszakötni nem nagy mutatvány.

A csatlakozás viszont az volt, konkrétan a Krím megszállásakor kezdték el előkészíteni. A baltiak egyébként Kelet-Ukrajna inváziójának pillanatában leállították az orosz áram importját, ami addig az összfogyasztásuk mintegy 10 százalékát fedezte.

A Baltikum most egy újabb jelentős szimbolikus és gyakorlati lépéssel került szorosabb kapcsolatba Európa többi országával.

Meet the mothers in small-town Hungary leading a fight against Chinese EV battery plants

Tavaly egy marketing-konferencián álltam egy ügyfelem standjánál, amikor odalépett hozzám Mikepércs polgármestere.

Azt mondta, hogy a molinónkra "stratégiai tanácsadás" van írva, és neki éppen erre lenne szüksége. Egy kényes ügyben kell hatékony kommunikációt folytatni.

Települését ugyanis úgy ellepték az ázsiai vendégmunkások, hogy az már súlyosan érinti a helyi lakók életminőségét.

Mutatott fotókat, a helyzet nem volt vicces.

Mikepércset úgy kell elképzelni, mint egy Debrecen-környéki Törökbálintot vagy Budakeszit - szuburbanizációs terület, sok az elmúlt években érkezett, kertes házba költözni vágyott városi család. Az utcakép nagyon hasonlít a családi házas "lakópark"-övezetekre, amelyeket a pesti külvárosban cseperedésem miatt jól ismerek.

Csakhogy ezen családi házak között random vannak olyanok is, amelyekben a szokásos középposztálybeli családok helyett akár 30-40 ázsiai vendégmunkás "él", bezsúfolva. Idejük nagy részét persze az építkezéseken töltik, de ezek a szállásaik. A fotók tanúsága alapján az utcán gubbasztva esznek a műanyag tányérjaikból, mert a házakban nincs hely leülni.

Ez csak az egyik apróság az akkugyárak kapcsán.

A Rest-of-World hírmagazin a Google-alapító Eric Schmidt lánya, Sophie Schmidt non-profit világjobbító projektje - egy hírportál, ami a nyugati világ sajtójának vakfoltjaira szándékozik koncentrálni. Igényes cucc.

Izgalmas látni, ahogy a klasszikus angolszász riportstruktúrában dolgozza fel egy ilyen orgánum a Miakö (Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület) sztoriját.

Visiting the Fattest, Most Cigarette-Addicted and Least Visited Country 🇳🇷

Nauru a világ legkisebb köztársasága, egyben egy olyan sziget az óceán közepén, ahol nem lehet kikötni hajóval a zátonyok miatt. Hetente jön-megy egy repülő. 20 percbe kerül az egészet körebautózni.

A sziget története olyan, mint egy antikapitalista szatíra:

- a sziget fontos pihenőhely volt a költöző- és tengeri madarak számára, a folyamatos madártrágyázás az évmilliók alatt jelentősen feldúsította foszfáttal a talajt

- a szigetet mindössze 150 évvel ezelőtt kolonizálták, értelemszerűen önellátó őslakosok éltek rajta addig

- a foszfát régebben aranyárban volt, fontos alapanyaga a műtrágyának

- először az ausztrálok alakították külszíni bányává a szigetet, aztán jöttek a japánok a II. világháborúban

(nem írom le, mit csináltak ebben a kis bunkerben azokkal az őslakosokkal, akik nem voltak elég együttműködőek)

- fordul a szerencse: az ország független lesz 1968-ban, egy pillanat alatt Nauru lett a világ első országa népességarányos GDP-ben, a kitermelést ázsiai vendégmunkások folytatják

- a szigeten a lakosoknak minden ingyen volt, és még gazdagok is voltak: mivel alacsonyan képzett munkások leszármozattairól van szó, akik gyarmati sorból szabadultak, a pénzt fogyasztási cikkekre költötték, ezért Nauru ma tele van egykor menő autók roncsaival

- a terület nyolcvan százaléka lakhatatlan

- a helyi ökológia olyan szinten összeomlott, hogy már nincsen helyi élelmiszertermelés

- nem igazán van fogyasztóvédelem, a környező országokban is eladhatatlan, zsíros cafatokat és feldolgozott élelmiszert adnak el nekik, ezért is kövérek és cukorbetegek

- elvadult pitbull-hordák és disznók kóborolnak szerteszét

- a foszfát nagyjából elfogyott, a külföldi ingatlanbefektetésekkel való kísérlet korrupció és hibák miatt kudarcba fulladt

- a sziget adóparadicsom akart lenni ezután > az orosz maffia pénzmosodája lett

- amikor ezzel kénytelenek voltak felhagyni, az ausztrál kormány idehozott 1000 menekültet (afgánokat, irakiakat, köztük sok gyereket), akik három sátortáborban tengődtek évekig, a földi pokol összes kínját átélve

- ma az ország lakosságának fele a szegénységi limit alatt él

- nehéz vízumot kapni, újságíróknak extrém pénzt kell lerakni, drónozni tilos: a hatóságok szándékosan nehezítik, hogy kijusson a hír a nagyvilágba Nauru nyomorúságos állapotáról

Nem akartam végigjegyzetelni ide ezt a kiváló, 15-perces dokut, de nehéz lett volna bármit kihagyni. Sokkoló cucc, és jó stílusban van előadva, nem dagonyázik, nem melodramatizál. Nézzétek meg.

Deva: Odú

Ahol én eljárok, még a fák is sírnak,

Rezgő ágairól levelek lehullnak,

Hulljatok levelek, rejtsetek el engemet,

Hulljatok levelek, rejtsetek el engem!

Ez volt a mederjárók harmincharmadik jelentése.

Sziasztok,

Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, az első szám 2025-ben.

Öt link és kommentár korunk disztópikus kihívásaira adott taktikai öko ellencsapásokról.

De most csak egy linkről írok, hosszabban.

Nem akarom túl hosszúra nyújtani a leveleket, hogy nagyjából konzisztens maradjon az élmény, úgyhogy most ez az egy sztori van.

Nemsokára jön a megszokott, ötlövéses tartalom is.

Wanted: The Escape of Carlos Ghosn

2020 sokunk számára volt egy szimbolikusan fontos évszám.

A hírlevél (és az egész Susnyás Transmissions) számára meghatározó szemlélet, a ‘cyberpunk’ ethosz, műfaj, világrendszer alapja William Gibson regénysorozata (melynek a világhíres nyitódarabja a Neuromancer - magyarul az igencsak balfasz Neurománc címen), ami az egyik fő ihlető eleme volt a Cyberpunk 2020 címen kiadott asztali szerepjátéknak. Ez a második verzió a játékból, és a maga nemében szintén igencsak szimbolikus 1990-es évben jelent meg (az első kiadás 1988, Cyberpunk 2013 néven).

Mike Pondsmith mindent összeszedett a disztópikus irodalomból: a játék világát (‘setting’), az akkor közeljövőnek számító 2020-as éveket a minden kormányzati kontrolltól megszabadult globális multicégek sokszor véres, máskor virtuális, legtöbbször a színfalak mögött zajló konfliktusaként ábrázolja, amelyben a fejvesztett technológiai fejlődés elsősorban az internet (The Web) és az emberi idegrendszert azzal direktben összekapcsoló kiber (‘cyber’) eszközök, implantátumok formájában jelentkezik.

(És persze vannak nagyon drága, de elérhető repülő autók is. Repülő autó az mindig kell.)

Ez egy alapmű.

A “sötét közeljövő” fogalmi kör természetesen egy hatalmas eleme a kulturális kánonnak (Blade Runner, Robotzsaru, Ghost in the Shell, stb), de ennyire jól senki más nem rakta össze a témát, azóta sem.

Szóval nincs válaszom arra, hogy a Gyűrűk Ura, a Star Wars, Fazekas Henci a varázslógimiből, Pókember 3017 és a mosómedve, illetve H. P. Lovecraft munkássága mellett a ‘cyberpunk’ miért nem lett az egyik legfontosabb fiktív multimédia-univerzum, illetve hát most jó nagyot hazudtam, persze, hogy tudom: a cp azért mégiscsak túlzottan hasonlít a valóságra, túl éles az abban megfogalmazott kritika és filozófiai mélység az “önfeledt szórakozás” platformszinten való terjesztéséhez.

Szóval számoltuk az éveket, figyelgettük a jelenségeket, mi valósult meg, mi lett olyan, csak más, mi lett még olyanabb, miből nem lett (még) semmi, stb… és ebből a szempontból számomra kifejezetten sértő gesztus volt a sors részéről, hogy amikor végül eljött 2020, akkor mondjuk a hackerek helyett a globális vírus éve lett - ami persze szintén egy alapvető disztópikus toposz.

Azt viszont nagyon is megjegyeztem magamnak anno, hogy 2020 első hetében az alábbi 2 esemény történt meg:

1. Az amerikai hadsereg dróncsapással megölte iraki földön az iráni hadsereg egyik főparancsnokát.

2. Carlos Ghosn, a Renault és a Nissan vezérigazgatója egy hangszeresládába bújva elmenekült Japánból, házi őrizetből.

Az első mai szemmel szinte bagatell - akkor ezen azért még hümmögtek sokan. (Kicsit pedig olyan ez mintha most egy orosz tábornokot kilőnének a ferihegyi bekötőúton.)

“Na, ez már tutira a szimuláció” - gondoltam. Ez a mém, ha ironikusan használjuk, arra utal, hogy a hétköznapok olyanná váltak, amilyenre a tapasztalat, mint olyan, már nem nyújt elegendő támpontot, tehát navigálhatatlanná válik a valóságunk. Legalábbis a médiatér valóságáé.

Ghosn menekülése teljesen mesebeli, onnan kezdve, hogy mennyire blőd.

Azóta elkészült a dokumentumfilm (több is, van egy tök másik Netflixes is).

Én az almást néztem meg, ezek voltak a főbb tanulságok:

• szórakoztató az, hogy tényleg teljesen szimmetrikus a japánok és Ghosn sztorija, így nem tudod eldönteni, hogy Ghosn tettes vagy áldozat

• valószínű, hogy volt némi pénzmosás a Közel-Keleten, de teljesen reális az is, hogy a lefoglalt laptopon a bizonyítékok hamisítottak

• Ghosn Brazíliában született, Libanonban nőtt fel (ahol nemzeti hős), Renault-vezérigazgató lett (kb. nemzeti hős), nagyjából megmentette a Nissant (Japánban is nemzeti hős, majd a nemzet legádázabb ellenségei közé tartozó áruló), igazán regényes életút

• a corporate világ működésébe szokatlan szögekből kínál betekintést a film, a japán zaibatsu nem finomkodik, ha kivívod a haragját: a törvény egy dolog, a becsülethűség meg egy másik dolog

• a japán igazságügyi rendszer, ami nem tűnik konformnak a demokráciákban megszokottakkal

• Ghosn helyenként nehezen megmagyarázható dolgai, különleges egyénisége

• a zöldsapkás “szöktető-specialista” apa-fia páros története, ahogy családi kapcsolaton keresztül jelennek meg és drámaian alakul a sorsuk

Négy epizód, átlagosan 50 perc körül. Egy kissé komotósan indul, aztán viszonylag hirtelen vált érdekfeszítőbe.

Vannak ezek a dramatizált, megmosolyogtató, ábrázolós jelenetek, cserébe jó sok archív kép és videó is. Hibátlan vizuális színvonal, jó zene és audio, bár ez ma már alap.

Ahogy a fentiekből kiderülhetett, engem persze rendkívüli módon érdekelt ez az egész, már a konkrét eset óta (és Ghosn sorsának további alakulását is kíváncsian fogom követni, az ügy még messze nem ért nyugvópontra). Szóval másnak csak akkor ajánlanám, ha ezek a sorok bizsergetően hatottak. (Trailer itt.)

Egy kis mederjárást mindenesetre talán megért a dolog.

Ilyen van, bárkivel, szükséges is, tanulunk is belőle, erősebbek leszünk.

Szóval ezért nem jelentkeztem. Minden kapacitásom le volt fedve, és improvizálni kellett.

Ez a helyzet idén már nem fog változni, meglepném magamat is, ha 2024-ben még hallanátok felőlünk. De a terv az, hogy jövőre megyünk tovább.

Most is csak így felbugyborékolni van módunk, lényegében csak ennyit akartam közölni, technikai üzenetként.

Néhány dolog, amiről amúgy szívesen írtam volna:

Ötéves a józsefvárosi zseberdő – interjú a belvárosi komposztmesterrel

Foghíjtelek-erdősítés. 180 fa él ezen az egy épületnyi saroktelken a nyolcadik kerületben.

Plan B it is

Trump elnökségével kapcsolatban rengeteg a kvázi-apokaliptikus vízió, érdekes volt olvasni egy szoftvertervezőtől azt, hogy mostantól olyan programokat kell írni, amik sokkal ellenállóbbak és kevesebb a kitettségük, mivel most a rendszerszintű összeomlások időszaka jön - a digitális térben (is). Mondja ő, Izlandról.

The End Of Independent Publishing And Giant Freakin Robot

Ezt az anyagot elhűlve olvastam. A Google-kereső mutáns agonizálása miatt teljesen lenullázódott egy csomó népszerű oldal forgalma, mert egyszerűen nem jelennek meg a cikkeik találatként olyan keresésekre, ahol idáig megjelentek. Sok alkalmazottal bíró online vállalkozások füstöltek el hónapok alatt, és ez a negatív trend még az elején tart.

Hullassunk -e könnyeket a kattintásalapú üzleti modell hanyatlásáért? Abból a szempontból muszáj lesz, hogy alternatíva nincsen. A platformok elszívnak minden levegőt, a jó tartalom online módon hogyan tud ma organikusan terjedni? Marad az email, meg a Substack, és hasonlók. Visszatértünk 1994-be. (Azzal a különbséggel, hogy a postaládádon belül is algó mondja meg, hogy melyik emailedet hol és mikor láthatod, ha nem fektetsz energiát egy szűrőrendszer kialakításába.)

A Google-kereső esete fontos illusztrációja lesz majd annak a tévútnak, amire a Chat-GPT miatt ráfordult a komplett online tér és a mögötte lévő gazdasági erők. Az algoritmusok lényege ugyanis, hogy nem tudod pontosan kívülről megmondani, miért éppen az a válasz, ami. Az ok-okozati összefüggések nem működnek olyan lineárisan egy neurális hálózaton (úgy is hívják: fekete doboz). Szóval, ha valaki megkérdez egy Google-mérnököt, hogy dehát miért ez és ez a találat erre és erre a kérdésre, akkor pontos lesz a válasza, amennyiben azt mondja, hogy nem tudom. Hogyan is lehetne akkor megjavítani? (1994 ismét, ebben is, a webes keresésben is győzni látszik 2024 felett. Jó, legyen 2004.)

És valamit akartam a spanyol árvizekről is, gondolom azt, hogy mivel ez minden előjel nélkül csak úgy megtörtént, az azt jelenti, hogy bármikor megtörténhet újra. Tehát logikus lenne lakhatatlanná minősíteni az érintett településeket.

És végül:

Az MKKP képen ábrázolta a Mederjárókat:

Ilyesmi lett volna a harmincegyedik jelentés, ha elkészül.

Ja, és még van egy Columbós visszafordulásom: megvan az első előfizetőnk! Üdv a susnyásban, Rebeka!

De annak is köszi, aki idáig legörgetett.

hamarosan re,

Ez a Susnyás Transmissions hírlevele. Vörös októberünk van, őszinte leszek, ehhez a jelentéshez a mederjárók mélyre gázoltak a vérmocskos disztópiában. Elismerésem mindenkinek, aki végig bírja.

A sivatag, ahol élünk

Gyakorlatilag ez egy kiváló ambient-drone videóklipp, 14 perces, dokumentarista helyett inkább meditatív eszközökkel mutatja be a nyári Homokhátság mocsokban fulladozó agóniáját.

Az elején azt gondoltam, “hú, ez egy erős kezdés”, nem sokkal utána meg azt, hogy “ja, hogy ebben ez lesz végig, oké”.

Az ivóvíz negyedét nem fizeti ki senki

Az emberi vízfelhasználás eközben már teljesen szét van esve Magyarországon. Arra szoktam gondolni, nem baj, legalább tisztított vízzel higítjuk a környezetünk természetes vizeit…

A rossz hálózaton rengeteg víz elfolyik, évente 17 milliárd forint nemzetgazdasági kár keletkezik ebből az Állami Számvevőszék jelentése szerint. Az értékesítési veszteség 27 százalékos, vagyis a víz negyedét nem fizeti ki senki.

…vannak olyan falvak, például Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol az 50 százalékot is eléri a veszteség.

Iszonyúan alacsony a víz ára, gyakorlatilag még a kitermelését sem fedezi. Ma 6-7 köbméter vízért 2100 forintot fizetünk, ennyiből mosogatunk, fürdünk, főzünk, iszunk. Ha megnézzük, ugyanazért a pénzért a boltban tíz másfél literes vizet tudunk venni.

a rezsicsökkentés a vízművek átlagos bérszínvonalára is negatív hatással volt: a gáz- vagy áramszektorétól 30-40 százalékkal elmarad a víziközmű-ágazatban dolgozók átlagbére

(via Szabi)

What happens to the world if forests stop absorbing carbon? Ask Finland.

A világ egyik legfenntarthatóbb és arányosan rendkívül nagy erdőtakaróval (70 százalékos) rendelkező országában negatívba is fordulhat a karbonmérleg és bukó lehet az ország 2035-re tervezett zérós karbonmérlege, ugyanis rohadnak az óriási finn erdők.

Az arányok érzékeltetésére: a 90-es évek óta Finnország 43 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátását, és most szén-dioxid terén ugyanott vannak mégis, mint 30 éve. Ez csak annak köszönhető, hogy az elmúlt 2-3 évben megzuhant a táj karbonmegkötő képessége!

A lebomlás, a természetes komposztálódás során szén szabadul fel, aminek egy része a talajban kötődik meg, de a másik része elpárolog. Egy egészséges táj több szenet köt meg, mint amennyit kienged, de ha egy területen a halál kerül túlsúlyba, akkor ez a folyamat megáll, majd megfordul. (Idővel a helyzet mindig stabilizálódik, de ahhoz védeni kellene az adott területet, amíg beáll az új ökológiai egyensúly)

Egyelőre nincs pontos magyarázat a jelenségre, de a melegebb idő logikusan közrejátszhat. A melegebb talajból elkezdett szökni a szén, miközben a halott fák aránya hat év alatt szinte a tízszeresére nőtt, tehát az erdőkben most sokkal több a halál, mint az évtizedeken át megszokott volt. Az erdőpusztulás oka valószínűleg a klímaváltozás. A jelenlegi szcenárió szerint hazánkban a Bükk-hegység neve is csak egy szomorú mementó lesz három-négy évtized múlva, mert bükk már nem fog rajta nőni.

A finn erdők nincsenek túlzottan bevédve, gondolom mindig természetes volt, hogy “sok van”, ezért az erdőgazdálkodók azokat az ősi erdőrészeket sem kímélik, amelyek a legnagyobb ökológiai értéket képviselik ( a finn erdők hatalmas része II. vh utáni telepítés, mostanra érnek be > ezért ezeknek is csökken már a szénlekötési képessége (nem nőnek tovább a fák)). Ugyanakkor az erdők mindegy negyede állami kezelésben van - az állam simán kezdhetné saját magán a termelés visszafogását. Dehát akkor csökkennének a bevételek meg a GDP.

EU's Exports to Kyrgyzstan Surge, Signalling Russian Sanctions Evasion

Nézze el mindenki kacagtató naivitásomat, de én egyelőre nem tudom pontosan megérteni, hogy amennyiben egy politikai közösség (egy ország) elítéli azt, hogy egy másik ország egy harmadiknak a területén embereket öl, rakétáz, és területrabló háborút folytat, akkor közben miért üzletelget ezzel a másik országgal?

A “szankció” fogalma a képmutatás biblikus ábrázolása is lehetne. Nem kereskedünk “bizonyos” dolgokat, de “más” dolgokat igen.

Már ez a leírás is milyen:

A tiltott termékek listáját úgy alakították ki, hogy maximalizálja a szankciók negatív hatását az orosz gazdaságra, miközben korlátozza a következményeket az EU vállalkozásaira és polgáraira nézve. Az export- és importkorlátozások nem vonatkoznak az elsősorban fogyasztásra szánt termékekre, valamint az egészségügyi, gyógyszerészeti, élelmiszer- és mezőgazdasági termékekre, hogy ne ártsanak az orosz lakosságnak.

Dehát teljesen mindegy, még a képmutató, elmismásolt szankciózgatás is értelmetlen, a gabona, az olaj, az iPhone (egy része) úgyis megtalálja az útját mindentvivő kapitalista világrendünkben a frontvonalak mögé, harmadik felek közvetítésével:

Raw footage of Yahya Sinwar’s last moments:

Valószínűnek gondolom, hogy többen láttátok ezt a videót, mint nem, mégis elengedhetetlennek éreztem, hogy szerepeljen a mederjárók jelentéseiben.

Kordokumentum, ami számtalan olyan témában hordoz súlyos üzeneteket, amelyekkel foglalkozni szoktunk. Oldalak százait lehetne írni e képsorokról. A megfelelő cselekedet az, ha minden kommentár nélkül csak elhelyezzük, hogy itt is fel jegyen jegyezve.

Ez volt a mederjárók harmincadik jelentése.

Ez a Susnyás Transmissions hírlevele. Bár azt hiszem, ezt már tudjátok.

Szervo App

📲 Szervo App - egy térképes szerviz kereső alkalmazás bringásoknak, ami ingyenesen és regisztráció nélkül használható, segít megtalálni a legközelebbi bringás szervizpontot, üzletet, kölcsönzőt, közösségi kerékpárállomást, ivóvízforrást, vagy benzinkutat pumpával.

Innen érthető el: https://apps.apple.com/hu/app/szervo/id6630392055

A kerékpárosklub számolt be a jelenleg csak almás alkalmazás létezéséről, a posztban van egy kis semmitmondó háttérsztori is a kreátorral, “Árpival”.

Az app a fentiek miatt (is) az OpenStreetMap adatait használja - ez egy nyílt, közösség által karban tartható és tartott, szabadon felhasználható, világszintű adatbázis, amely rengeteg olyan pontot tartalmaz, ami a 'nagy' térképes alkalmazásokban nem, vagy csak korlátozottan van jelen, és kifejezetten kerékpárosokra szabott része is van.

Így magyarázta ki Árpi, és számomra az OpenStreetMap létezése a legérdekesebb ebben az egészben. Közösségi szerkesztésű térkép? Minden ilyesmire szükség van egy nyitottabb és demokratikusabb internet reményében.

Typing these four characters could crash your iPhone

Szerdán egy biztonsági kutató megállapította, hogy a „”:: karakterek beírása az Apple Springboard nevű mobil felhasználói felületének összeomlását okozhatja.

Lol.

Thought Partner

Az elégedetlenség nyara volt ez az “AI” terén. Hozzáállásom hullámvasutazik, már csak idézőjelbe tudom rakni ezt a két betűt, mert úgy “intelligens” ez a cucc, mint anno a mosópor volt az. Szakmai anyagokat is gyártottam a témában, ez volt az egyik fókusztémám az elmúlt években. Aztán 2022 végén leesett a Chat-GPT-atombomba (mennyire silány ennek a terméknek az elnevezése), és gyorsan fancsali lett a képem, mert a nyelvi modellek üres valószínűségszámítási mechanikájának fodrozódásában kereste a tükörképét boldog-boldogtalan. És a generált szövegekről is az lett a benyomásom, hogy összességében gyatrák. A crypto után most a modelltanításhoz is lebegőpontos számítások kellenek, ezért például a korábban kizárólag a látványosabb videójátékok rajongói által ismert Nvidia a világ egyik legértékesebb vállalata lett.

Ez már nem hype-vonat, ez már hype-repülőgép-anyahajó.

Közben 2024 nyarára erősödni kezdtek azok a hangok, amelyek szerint ez egy buborék, mert amikor már a világ összes szövegét megetettük a gépekkel, még akkor sem lesz belőlük cyber-Jézus. A hangzatos ígéretek mögött nincs tartalom. Altman csak azért fenyeget világvégével, hogy felsrófolja a techszektor lépéselőnnyel rendelkező részének látszólagos értékét.

Mindegy.

Scott Galloway hírlevelében ebbe a kontextusba érkezett egy nagyszerű iránymutatás egy vendégszerzőtől arról, hogyan érdemes használni ezeket az eszközöket: gondolkodó partnerként, beszélgetőtársként. Nem magát a tartalmat érdemes megírtani vele, hanem kérdéseket feltenni neki a tartalommal kapcsolatban.

Érdekes felhasználási módok a szöveg első felében: például ahogyan felkészül AI segítségével az igazgatótanácsi prezentációkra. Majd 6 konkrét tanács:

1. Ötleteket kérj, ne válaszokat. Beszélgess a témáról, ne rohanj a konklúziókhoz.

2. Minél több kontextust adsz, annál értékesebb lesz az eredmény.

3. Keretezés: “Hogyan közelítené meg ezt a problémát egy pénzügyi igazgató?”

4. Megszemélyesítés (Mit kezdene ezzel Eric Schmidt, Tim Cook, Németh Szilárd)

5. Intézz kihívást: “Miért ezt a választ adtad?” “Milyen alternatívákat tudsz mondani?”

6. Tölts fel valódi adatokat, így testreszabott válaszokat kaphatsz.

Lezárásként egy idézet:

A mesterséges intelligenciával való munka legnehezebb része nem a promptolás megtanulása. Hanem a saját egód kezelése és annak beismerése, hogy segítségre lenne szükséged, és hogy a világ el fog menni melletted, ha nem tanulod meg, hogyan kell használni a számítógépet, a PowerPointot ... az AI-t. Szóval lépj túl az azonnali védekező mechanizmusodon - „az AI soha nem tudja azt csinálni, amit én” - és használd arra, amit te csinálsz, csak jobban.

Megszólítva éreztem magam. Azóta már használtam a fenti elvek szerint a Claude-ot munkához, az eredmények biztatóak.

Books in, screens out: some Finnish pupils go back to paper after tech push

Igaz, hogy az üresfejű belpolitikai kardcsörtetés kritikájáról szól nagyrészt, de azért ajánlom a Jövőkór írását is a témában. (Szerintem az okostelefonokról teljesen le kellene tiltani a 18 év alattiakat en bloc, és ez csak a káros folyamatokkal szembeni védekezés első lépése)

• csak egy finn kisvárosban zajlik a kísérlet, egyelőre.

• Finnország régebben élvonalbeli oktatással rendelkezett, de az eredmények romlanak, a kormány a képernyőkre is gyanakszik

• a meginterjúvolt 14 évesek pozitívnak érzik a változás hatását, állításuk szerint jobban tudnak a tananyagra koncentrálni

• a tapasztalataik szerint könyvből jobban lehet olvasni, mint képernyőről

• észlelik azt is, hogy könnyebben alszanak el, ha nem képernyőznek előtte

• az országban 11 éves kortól laptopot kap minden gyerek a nemrég bevezetett gyakorlat szerint

Lakihegyiek

A Magyar Narancs-interjúk miatt kerültem Durst György izgalmas YT-csatornájára, ahová aztán kirakta ezt az 1979-es, fekete-fehér szocio-dokumentumfilmet az illegális lakihegyi telep lakóiról. Nagyjából olyan, amilyennek ezek alapján elképzeled. 11 db képkivágással zárjuk a mai jelentést:

Ez volt a mederjárók huszonkilencedik jelentése.